Idõnk múlásával oly nyilvánvaló: az emberélet nem tökéletesedése felé araszol. Lehet kivétel bizonyosan, de a túlélõ nagy tömeg valahol megreked, alácsúszva tegnapi önmagának. Inkább akadálypálya, fogyó erõvel. Kezdetkor és még sokáig ismeretlen szabályokkal, fõként tudatlanul a célok felõl. Észrevétlen múlik fölötted, rajtad s tán' belül is Idõd... Nincs nagy összegzés, a Titkok már másra maradnak. Mire önnön céljaid megsejted, leveted magadról, ami nem te vagy... de hisz' tudod, mi következik. De bájosan lágyulhat is agyad, már csak beszélsz, lotyogsz, a Szellem elszállt rég, maradt a porhüvely. Igaz, megérted annyi közül!


Nem sokkal hårom Êv elþtti kinevezÊse utån fÜljelentettÊk  - mesÊli nevetve a PßspÜk.
 A följelentõ leveleket most adta át neki a pápai nuncius. (Lám ellenségei eljutottak odáig, de ez egy kétezer éves intézmény, itt az Idõnek nincs sürgetõ szerepe. Különben is, a Püspöknek nincs fõnöke.) Ellenségei három vádponttal hozakodtak elõ: nem oszt elég áldást a mise végén; nem tart ünnepélyes bevonulásokat a templomba; és szereti a focit! A Püspöknek nagyon tetszik a vádlista, sokat nevet fölsorolásakor. Mint mondja: nem spórol az Áldással, de amit a Szentmise zárásaként ad, az sem a magáé, hanem a Föntebbvalóé, s miközben mondja, tényleg fölfelé tekint. Érti mindenki, Teremtõnkre mutat. Szerinte ez kötelessége, de több Áldásra õ   -méltatlannak érzi magát. Ez a helyzet az ünnepélyes bevonulások hiányával is, ott sem a spórolás vezérli, hanem a szorongás. Õ nem szereti a nagy fölhajtásokat. Ja és a foci? Nem röstelli, vállalja. Nevetve megbocsát följelentõinek.