Amíg a Paradicsomban volt, és "nem ismerte meg" Évát, valamiféle tetszhalott állapotban volt Ádám. Az Úr, hogy "ne unatkozzon" oldalbordájából teremtette neki Évát. A Halál után, afféle tetszhalottként, az Ember várja ítéletét. Pályáját megfutotta, vétkeit elkövette, reményeit betöltötte, vagy nem. Várja ítéletét. Miként a kezdetek elõtt. Légy velünk irgalmas Urunk!
***
Hihetetlen, pedig velem történt. Lám a szív sejtései nem tévednek. Nemzedéknyi idõvel korábban, a kisfiú, ha a göndör fürtû barna lány szemébe nézett... de nem is merészelt õ ilyet. Elveszett volna, önvédelembõl sem merészelte volna, telt ajkait sem vette észre nyíltan, csak tudott róluk. Nyaka ívére, blúza domborulatára végképpen nem tekintett merészen, mert még mi történik, a lány rászól, megszégyenítik, fény derül érzeményire, oh irgalom atyja ne hagyj el! Csak a lány bûvkörében izzott, mint verdesõ lepke, neki édes fény körül. Nem merészkedett õ közelebb, de a szíve belészakadt, ha lámpása elfordult felõle.
Egyszer mégis megpróbálta, sután találkát kért, de maga is tudta, ez nem történhet meg. Azután a lány eltûnt látókörébõl, mire fölbukkant ismét, jegyes menyasszonyként. Sok év múlott el, már számlálni is hiábavaló. Váratlan találkozásuk készületlen érte.
Ugyan egyszerre látta a hajdani és mai nõt, de szíve már nem harangozott odabent, mint hajdanán. Azt mondta neki az asszony, még dús hajú, szemében még ott rejtõzött a végtelen: sokat gondolok rád. Csöndben mondta a szavakat, egyszerûen, természetesen. Õ csak bámult, megfoghatta a kezét, igyekezett higgadtan beszélni. De inkább nem mondott semmit. Eltelt egy élet.
,
Szines
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!