Évek óta Szeged legnépszerűbb csapata a Pick Szeged. De így volt ez az elődjével a Tisza, sőt még előbb a Szegedi Volánnal is. A népszerű csapatban az elmúlt huszonnyolc évben, amit az NB I-ben töltött a gárda, rengeteg jó játékos megfordult. Közülük is kiemelkedik azonban, Szabó László. De az Ő esetében inkább a becenevén kell szólítani, hisz a telefonkönyvben is jó pár Szabó László szerepel, de Szabó Soni (Sonka) csak egy van. Mivel a lapot fiatalok is olvassák, s mint tudjuk egy újszülöttnek minden „vicc" új, arra kértem Sonkát idézzük fel a sportpályafutását.
-   Elég régen születtem, s nem is örültem, amikor a legutóbbi születésnapomon, bemondták, hogy hányadik. De félretéve a viccet, húsz évesen kezdtem komolyan kézilabdázni, az akkor még NB I/B-s Szegedi Volánban, Kővári Árpádnál, gyakorlatilag rögtön az első kerettel. Talán ennek is köszönhetem, hogy nem égtem ki hamar. Az izomzatom kifejlődését ugyanis nem vágták agyon napi két, három edzéssel. Legutóbbi kutatások szerint 213-szor szerepeltem a válogatottban. Nyolcvanhatban tagja voltam a világbajnoki ezüstérmes csapatnak, majd az olimpiai negyediknek, Szöulban. Van egy bajnoki címem. Sajnos nem a Volánnal, hanem a Honvéddal szereztem. Háromszor nyertem MNK-t, azt már a Volánnal. Később átigazoltam a Délépbe, nem kis vihart kavarva. Körülöttem általában viharok voltak. Nyolcvanhatban kiigazoltam Ausztriába egy Graz melletti kisvárosban, első ligában játszottam. Majd az akkor még NSZK-nak nevezett ország következett, ott harmadosztályban szerepeltem. Hazajövetelem után Soltvadkerten kértek, hogy segítsek. Kilencvenkettőben, többekkel együtt, újraindítottuk Makón, szülővárosomban, a kézilabdát. Akkor visszajöttem, s a megye I-től az NB I/B-ig jutottunk. A Magyar Kupában a Veszprém elleni meccsünkön teltház volt a szegedi sportcsarnokban. Bartalos Zoli barátom és egykori csapattársam segítségével még kijutottam újra Németországba. Meglehetősen „idős fejjel" negyedik ligában szerepeltem. A játékot 1999-ben fejeztem be itt Makón, közben, ha baj volt játékos-edző is voltam. Kétezerig akartam játszani, de a többiek (Gulácsi Peti, Zsódi Imi) már nem bírták.
-   Mit csináltál, a kézilabda mellett?
- Lediplomáztam a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Földrajz-testnevelés szakán. Kézilabda segédedzői papírt is szereztem. Tanítani egy percet sem tanítottam. Az első profi éveim után vállalkozó lettem, de bevallom férfiasan, abban nem voltam sikeres. Most egy kocsmát üzemeltetek, s mivel újra megkeresett a kézilabda klub, elvállaltam az edzőséget.
-   A játékosaid tudják e milyen jó játékos volt az edzőjük?l
-   Nem hiszem, ha csak Avar Gyuritól, Aki tavaly még itt játszott nem hallottak felőlem. A mai srácok legfeljebb ovisok voltak „fénykoromban", de inkább, még a bölcsödébe hordták őket.
-    A kocsma törzsközönsége a játékos múltad miatt jár ide?
-   Á dehogy. Ez egy alternatív kocsma, s nagyon fiatalok járnak ide. A sporthoz való viszonyukról annyit, hogy a női kézilabda EB döntője alatt nyolcan, a játékgépek előtt ültek, mi meg hárman néztük hátul a meccset.
-   Kislányod sportol?
-  Igen is meg nem is. Mindenhez tehetséges, 176 centi magas tizennégy évesen és természetesen gyönyörű. Állítólag rám ütött, s ha a régi képeimet nézem, van is igazság tartama, de ha a tükörbe nézek...


2003-09-28                                                                Barok István

Ezt a sorozatot, Sonival kezdtem 2003-ban. Sajnos  az eltelt időben gyakorlatilag nem találkoztunk.  Nem tudok Róla semmit. Illetve csak azt, hogy már kiszállt a kézilabdából.