A hordó a bor lelkét gondozza, fejlődését, érését szolgálja, a hordó teret ad a bor nevű élőlény kiteljesedésének. A hordó szerepe vitathatatlan a bor aromáinak kialakításában. Nem véletlenül tartja úgy egy német közmondás, hogy „a jó borhoz kell egy csók a fától".
 Nos, ezt a csókot többnyire tölgy alapanyagú, jól kiszárított fa adja. A régmúltban cserép edényekben, majd hánccsal, kötéllel összefogott fa tárolókban tartották a bort. A nagy előre lépést, mondhatni technológiai váltást a német söripar megacélosodása hozta, midőn a szekérre szánt hordóféleséget végre vaspánttal fogták össze. S ha már ez jól szolgálta a sör ügyét, a kádárok átvitték a megoldást a boros tematikára is.
 Apropó, kádárok. Milyen érdekes, hogy a Szent István idején német földről betelepített első kádármesterektől egészen a 20. századig szinte kizárólag német ajkú mesteremberek foglalkoztak a hordó elkészítésével, ugyanakkor a szakmát jelző mindhárom szavunk (kádár, pintér, bognár) szláv eredetű. A kádárok zárt német kultúráját mi sem bizonyítja jobban, hogy a Monarchia első éveiben maga a Magyar Tudományos Akadémia rendelkezett arról, hogy el kell készíteni a hordókészítő szakma német-magyar szótárát, ami fölért egy késői nyelvújítással is.
Szóval a kiszárított fa. Ismerek több olyan borászatot, ahol a hordó alapanyagául szolgáló fát maga a gazda szárította - biztos, ami biztos alapon. A kádármesterek jellemzően épp olyan elkötelezett szakemberek, mint a borászok, de ők is hibázhatnak, illetve őket is szoríthatja a piac, így elképzelhető, hogy az előírt technológiai időt a kockázati határ alá szorítják. Így lehet, hogy a hordó egésze vagy egyik-másik dongája nem száradt ki teljesen, nyers ízt ad a fa, ezzel viszont meg is ölhetik a bort.
A történelmi időkbe nyúlik vissza ez az örök dilemma: a bor volt vékony a fához vagy a fa volt túl erős a borhoz képest. Minden bizonnyal ennek a folyamatosan föl-fölbukkanó gondnak és a belőlük adódó vitáknak köszönhető, hogy a 18. században a kor legjobb mestereinek tartott német hordókészítőket hazánkban már a legalapvetőbb borászati eljárásokra is kiképezték. Kérdés persze, hogyha a borászat egyik divatos irányzata az újhordós érlelés, amiben a még nem használt fa és annak friss kiégetése kap szerepet, akkor miért gond egy nyers donga? A válasz egyszerű: a barrique hordó „új fás" jellege is csak kiszárított alapanyagon keresztül érvényesül, tehát a nyersesség és az újhordós érlelés adta plusz ízárnyalat, a füstös-vaníliás jelleg között jelentős a különbség.

Kattintson a folytatáshoz!