Ismerik azt a szĂłjĂĄtĂŠkot, mely szerint: Ha azt mondom, piros, Te azt mondod, tilos!

Nos ennek szellemében, ha én azt mondom szegedi vízipóló, kapásból minden sporthoz értõ rávágja, Rácz Béla! S, ez teljesen igaz. Rácz Béla ugyanis a szeged póló emblematikus figurája. Õ is, mint annyian a SZUE-nak nevezett újszegedi uszodában kezdte, lévén akkor nem volt más, legalább is nyáron.

-         Akkor minden pólós úszóként kezdte. Én is ötventõl úsztam, tizenegy évesen. Több úszó klub is volt, az MHSZ, SZUE, Vasutas, Kinizsi. Engem egy haverom vitt le a gõzfürdõbe, télen, a boldog emlékû Ricsó bácsihoz, s ott is ragadtam. Márciustól azután kiköltöztünk a Ligetfürdõbe, ahol a 26 fokos víz engedte a szabadtéri edzéseket. Az úszás mellett kézilabdáztam, kosaraztam és fociztam, igazolt versenyzõként. Kosarazni a Vasutasnál, kézizni az Építõk elõdjénél, a fociban, pedig az Alsóvárosi MÁV-nál.

-         Mikor lett ebbþl vízipóló Ês miÊrt?

-         Ötvennégyben a Vasútforgalmi Technikum tanulója lettem, így át kellett igazolni a Vasutasba. Prágai Béla bácsi ügyvédként volt edzõm, aranyos ember volt, de nem sokat tanultunk Tõle. Majd Kiss Tóni bácsinál lett komolyabb az ügy. Ötvenkilencig a MÁV-nál dolgoztam és ott játszottam. Akkor behívtak katonának azzal a céllal, hogy a Szolnoki Honvédhoz irányítanak. Honvéd is lett belõle, de a Budapesti Honvéd. Kettõnket oda irányítottak, amiben nagy szerepe volt Gallov Rezsõnek. Pesten nyertünk egy Komjády Kupát, meg egy MNK-t. Leszerelés után haza jöttem a Rókusi állomásra dolgozni, de vissza nem igazoltam, mert a pesti tisztképzõre jártam és Tatabányán pólóztam. Amikor végeztem, Szegeden már megszûnt a Vasutas vízipóló csapata, így a SZEAC-hoz igazoltam 1963-ban és ott is fejeztem be 1978-ban 39 évesen. Az utolsó idényben már csak két meccsen szálltam vízbe, Debreczeni Palinál, amikor elfogytak a játékosai. A pólóval párhuzamosan úsztam is, egyszer négy napig én tartottam a száz méteres mellúszás magyar csúcsát 1:14,9-cel, amit aztán Utassy Laci megdöntött, nyolctizeddel.

-         A fáma szerint volt idõ, amikor csak Ön volt egyedül szegedi a csapatban.

-         Valóban, zömmel szolnoki és pesti csapattársaim voltak. Én mindig amatõr játékos voltam. Hatvanháromtól az OTP-ben, kilencventõl a Szerencsejáték Rt-ben dolgoztam a kilenckilences nyugdíjba vonulásig. Sokáig vezetõségi tag voltam a klubnál, de edzõségre nem is gondoltam, nem volt hozzá türelmem.

-         Csalåd?

-         Fiam VĂĄsĂĄrhelyen, lĂĄnyom RĂśszkĂŠn dolgozik. Van egy unokĂĄm, AkibĂľl az uszodĂĄban „csirkefogĂłt" szeretnĂŠk nevelni. Szeresse Ăşgy a vizet, ahogy ĂŠn. Hogy mit sportol majd, azt Õ eldĂśnti, de Ăşszni feltĂŠtlen tudnia kell.

-         Hogy telnek nyugdíjas napjai?

-         Gyakorlatilag rengeteg mozgåssal. KeddenkÊnt focizom, a tÜbbi napon úszom.

BarĂĄtaim szerint az ujjaim kĂśzĂśtt, mĂĄr kinĂľtt az ĂşszĂłhĂĄrtya. Sokat szĂśszmĂśtĂślĂśk a garĂĄzsban. SzomszĂŠdomnak van egy jĂł trikĂłja, elĂśl, az van rĂĄĂ­rva „GarĂĄzsba mentem", hĂĄtul pedig „TĂ­z perc mĂşlva jĂśvĂśk". Egy ilyet szerzek ĂŠn is magamnak  

Barok IstvĂĄn

A cikk megjelenĂŠsĂŠt tĂĄmogatta az IndĂłhĂĄz magazin