-A tanulmányaid révén kerültél Szegedre?
-Nem, nem! Én debreceni vagyok, a szüleim ma is ott élnek. Az érettségi után Szolnokra kerültem, mert oda jelentkeztem - akkori nevén - a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Fõiskolára. Ott ismerkedtem meg a férjemmel, Anderle Ádámmal.
-Szerelem volt elsõ látásra?
-Hát, nem! Ellenkezõleg! Évfolymtársak voltunk, de nem volt kapcsolatunk. csak amikor õ KISZ titkár lett, én meg dioákönkormányzati elnök. Én nagyképûnek tartottam Ádámot, õ meg engem, mint utóbb kiderült, olyan kis -mai szóhasználattal- nõcinek. Aztán egyszer csak kitört a nagy love!
-Végzés után házasság?
-Nem, akkor még nem! Én visszamentem Debrecenbe, s dolgozni kezdtem egy bankban. Ádám viszont bevonult, Nyírergyházára. Viszonylag közel voltunk egymáshoz, így átjárt féléven át hozzánk. Akkor még egy év volt a katonaság az elõfelvételisek számára.
-S utána?
-A katonaság utolsó hónapjában, 1990 júliusában összeházasodtunk és én szeptemberben már Szegeden dolgoztam. Amikor még csak együtt jártunk, gyakran megfordultam ebben a városban, és egyre inkább úgy éreztem, szívesen laknék itt. Sokkal szebbnek tartottam -és tartom ma is- mint Debrecent. Így aztán utóbb nem is volt kérdés számomra, ide jönnék-e, ha házasságkötésre kerülne a sor. Azóta abszolút lokálpatrióta lett belõlem. Szerte a világban hirdetem a barátoknak, ismerõsöknek, mennyire szép, rendezett, mennyire európai ez a város.
-Gazdasági szakemberként végeztél, mégis a pedagógusi pályánál kötöttél ki...
-Közgaszdászként akkor nem találtam állást Szegeden. Elég nehéz ez úgy, hogy nem az adott városban él az ember. Apósom segítségével a Kõrössy szakközépiskolába felvettek szakmai tárgyakat oktatni, meg taníthattam angolt, mert felsõfokú szakmai nyelvvizsgám volt belõle. Nem akartam én tanár lenni, de épp úgy beleszerettem a tanításba, ahogyan a városba. Úgy éreztem, s ma is úgy érzem, nincs annál nagyszerûbb érzés, mint mikor kinyitunk egy ablakot egy olyan világra, amilyet a diákunk még nem látott és általunk nyert bepillantást oda. Ezt õ nem fogja soha elfelejteni.
-Miért épp a spanyolt kezdted második idegen nyelvként tanulni?
-Az Apósom miatt. Egyszer a társaságunkban hívták telefonon és mikor meghallottam spanyolul beszélni, tudtam, ezt a nyelvet meg kell ismernem, beszélnem kell tudni ezen a gyönyörû nyelven.
-Korábban soha nem is tanultál spanyolt?
-Soha. De elhatározásomat tett követte és egy éven át gyúrtam a spanyolt, hogy felvételizhessek.
-Az Apósod, Anderle professzor, a Hispanisztika tanszék vezetõje. Nem féltél oda felvételizni, ahol õ tanít?
-De, hogy ne féltem volna! De nem tehettem mást! Budapestre nem tudtam volna nappalira járni, meg jött a kisbaba is! Még itt is egyéni tanrendet kellett kérnem, hogy meg tudjam oldani az utolsó évet és a babázást.
-Nappalin végeztél? Végigcsináltad az öt évet?
- Igen! Ugyan nem volt könnyû, sõt! Meggyõzõdésem, nem ment volna a férjem szülei és fõleg pici gyerekrõl lévén szó -a férjem édesanyja és a férjem segítsége nélkül. Anyósom mindent félretéve igazi nagymamai szeretettel és gondoskodással vigyázta fiunkat, Ádámot.Pedig dolga neki is mindig van! (A Nagymama dr.Anderléné dr. Sajti Enikõ, a SZTE egyetemi tanára, történész - G.R.)
Az is nehéz volt eleinte, hogy én is Anderléné vagyok. Ezért az apósomnál tett vizsgáimon mindig bent ült még egy tanár, meg egy diák, ne hogy szó érjen bennünket! Késõbb erre már nem volt szükség, mert minden évfolyamtársam tudta, én tényleg "tanulós" vagyok.
- Nem lehet, hogy csak bizonyítani akartál, azért kezdted el az újabb tanulást? Tényleg fontos volt?
- Persze, hogy fontos volt! 2000-tõl nyelvet csak nyelvtanári diplomával lehetett tanítani, ezért mindenképpen akartam ezt a diplomát! Sõt, a Kõrössy-ben a spanyol szakos egyetemi diploma ellenére sem taníthattam az angol nyelvet, tehát annak ellenére, hogy már tanári végzettségem volt spanyol nyelvbõl. Ezért beiratkoztam a Fõiskola angol tanári szakára, majd az egyetem kiegészítõ angol nyelvtanári szakára, hogy többet ne mondhassa senki, hogy nincs meg a végzettségem.
Tehát megint öt év tanulás következett, most már gyerekkel, munka mellett. Ez még nehezebb idõszak volt, hisz ott volt a két kicsi fiú, a tanulás, a családi teendõk és a férjem is képezte magát. Akkor már többször jött ide az Édesanyám is segíteni, mert férjem szülei már többszörös nagyszülõként több helyen is segédkeztek. Sõt, volt olyan is, hogy a barátok segítettek be a gyerekvigyázásba!
- Férjed, Anderle Ádám pénzügyi szakember. Fontos poziciót tölt be Lombard Pénzügyi és Lízing Rt.-nél. Meglehetõsen elfoglalt ember...
- Valóban. Mikor születtek a gyerekek és mindketten tanultunk is, jobban volt szabad ideje, mert a Duna Banknál a munkaidõ valahogy tényleg csak 5-ig tartott akkoriban, annak ellenére, hogy ott is vezetõ pozícióban volt. Így sokat tudott segíteni és lelkesen csinálta is. Épp úgy tudott pelenkázni, etetni, fürdetni mint én. Nagyon jó helyettesem volt, ha kellett. Ha például ösztöndíjjal külföldön voltam, soha semmi gondja nem volt a gyerekekkel. Egy szóval, tehetséges apukaként is!
- Társként milyen?
- Toleráns, megértõ, kiegyensúlyozott okos és imádom a humorát. Mindig derûs, gyakran megnevettet. is tiszteltük a másik munkáját, feladatait és igyekszünk mindig konszenzusra jutni a feladatok elosztásánál, elvégzésénél. Van amikor nekem nehezebb, van, amikor neki.
- És a fiúk? Mondják, a fiús Anyukák rendszerint elkényeztetik a fiaikat...
- Nem gondolom, hogy elkényeztetem õket. Ádám 15 éves, Dávid 11, mindketten el tudnák látni magukat és a lakást is, ha szükséges. A legfontosabb ételeket el tudják készíteni, teregetnek, rendet tesznek.
-Szigorú szülõk vagytok?
- Nem. Igen nagy szabadságot kapnak a fiúk. Mi csak a határokat szabjuk meg, azon belül bármit tehetnek, ami nem megy a saját, vagy mások rovására. Azt hiszem, s evvel a férjem is egyetért, a mi feladatunk az, hogy átvezessük, átkísérjük -mikor melyik a megfelelõ- a gyerekeinket a felnõtt korba, a lehetõ legkissebb sérülésekkel, de nem elrejtve elõlük a nehézségeket.
- Éveken át a Ságvári Gyakorló Gimnáziumban tanítottál. Egy éve mégis iskolát váltottál. Miért?
- Két éve megkerestek a Tömörkény gimnáziumból, hogy indul a spanyol két-tannyelvû képzés, ötéves képzési formában. Kérdezték, volna-e kedvem részt venni a képzés elindításában, a késõbbi mûködtetés kidolgozásában. Megmondom õszintén, bár nagyon elkötelezett voltam a Ságvári Gimnázium iránt, tudtam, hogy elvállalom. Vonzott ez a lehetõség. Kihívás számomra!
- Miért?
- A nyelvtanulás életre szóló program. Tetszett, hogy tovább képezhetem magam. Az igazán nagy feladat pedig az, megszervezni egy olyan nyelvi képzést, a mely elõismeretek nélküli gyerekeket akar minõségi szintû nyelvtudásra hozni spanyolból, 5 év alatt.
- S lehet ezt ?
- Még mindig az elején járunk, de egyre nyilvánvalóbban rajzolódnak ki a szempontrendszerek és a módszerek. A gyerekek az elsõ, az alapozó évben 19 órában tanulnak spanyolt, mellette csak matematika és magyar van, meg testnevelés. Így készítjük fel õket, hogy az alapozó év végén középszinten beszéljenek. Azután következik, a földrajz és a történelem tanítása, már spanyolul.
Örülök, hogy itt tanítok, de a Ságvárit is szerettem. Ez a munka mégis más! Úgy érzem, kiteljesedhetek benne. Itt nem csak tanári, de szervezési feladatokat is el kell lássak, kitalálni új dolgokat, megoldani problémákat. Kicsit úgy érzem, a gazdaság végzettségem, vénám köszön vissza, annak ellenére, hogy lassan már azt sem tudom, mi az hogy ÁFA!!!
- Ismert, neves család tagja lettél, mikor hozzámentél Anderle Ádámhoz. Anyósod, apósod történész-kiválóságok a maguk szakterületén. Nehéz volt a beilleszkedés?
- Én 21 évesen "robbantam be" ebbe a családba. Akkoriban kicsit más lehettem, kicsit izgága, szókimondó. Lendületes, mondjuk így! Egészen más, mint ez a család, ahol a nyugodtság, a megfontoltság a nyitottság együtt járt bizonyos mértékû konzervatív gondolkodás-és viselkedés móddal. Ma is megmosolyogtat egy-egy korábbi emlékkép, mert látom magam és látom a családtagokat, ahogy igyekszünk egymáshoz alkalmazkodni. Sõt, elmondhatom, változtunk. Én is, a férjem is, meg a szülei is!
Hálás vagyok a férjem szüleinek azért is, mert példát mutattak a férjemnek, hogyan lehet és miért érdemes harmónikus házastársi- és munkakapcsolatban élni évtizedeken át. Köszönöm nekik, hogy a férjem ilyen családi értékrendet és példát kapott tõlük.
- Önálló, alkotó embernek tartod magad?
- Feltétlenül. Minden eddigi elhatározásomat, célomat sikerült megvalósítanom. Társ vagyok a családban, feleség és anya. De önálló, szabad ember a munkámban.
Sõt, most már bátornak is mondhatom magam, hisz három hetet töltöttem egyedül Peruban. Megvalósult egy álmom, és se el-, se meg nem loptak! Fantasztikus volt!
- Gratulálolok, errõl legközelebb!
G.R.
,
Gyûjtemény
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!