3. lap. �sszesen 3.
- Azt hallottam, Baka Istvánnal is jó barátságban volt...
- Életében és halálában is, hiszen én adtam föl neki az utolsó kenetet, és én készítettem vele az utolsó interjút. Pista számomra a csodálatos lelkű esendő embert jelenti, akinek a szekszárdi sírja roppant szimbolikus, hiszen a temetőbe épített grófi kápolna ajtaja mellé temették el. Ez jelképezi az ő egész világát. Nem nevelődött hívőnek, de a művészeten keresztül a misztikum, az élet teljessége felé keresett utat. Az ő könyvei, versei, versfordításai egységes világot alkotnak. Engem az ő érzéki, misztikus világa kicsit talán a dél-amerikai költőkre emlékeztet. A belvárosi híd közelében volt a Kincskereső szerkesztősége, és amikor a felsővárosi templomba mentem misézni, gyakran találkoztunk. Mindig elkísért a templomig, és sokszor mondta búcsúzásképpen, hogy egyszer eljön a misémre is. Ez sajnos elmaradt. Baka Pista megmarad nekem örökké gyászolandó személyes jó barátnak. A napi misében lehet emlékezni a halottakra, én azóta is minden alkalommal csöndben megemlékezem róla. Sokat kaptam tőle, sokat tanultam művészi szemléletéből.
- Gyakran látom önt koncerteken, színházi előadásokon, vernisszázsokon...
- A Szeged nyújtotta kulturális lehetőségeket igyekeztem kihasználni. A könyveim révén ismertséget szereztem, talán még respektust is sikerült kivívnom a városban. Gyakran szoktam mondogatni magamban Kosztolányi Üllői-úti fák című versét az ismerős szegedi fákra gondolva. Az évek során megismerkedtem a szegedi szombatos klubbal, Ilia Mihály tanár úrral, Péter Lászlóval, Horváth Dezsővel. Picit talán megöregedtek, és ma már kissé megfáradva egyre inkább a múltba tekintenek, de akkoriban még a virágjukban voltak. Lázasan elemezték a változás folyamatát, amelyben így-úgy mindegyiküknek része volt. Ilia tanár úrtól a mai magyar irodalmat ismertem meg Esterházytól kezdve a határainkon túli alkotókig, és ő hozott össze Püski Sándorral is, akivel New Yorkban találkoztam, amikor a jezsuiták egyetemén lakván más érdekes kapcsolatokra is szert tettem. Megismerkedtem Varga atyával, a parlament volt elnökével, akiről akkoriban nem tudtam, hogy kicsoda, csak meglepett, hogy egy pap mennyire jól ismeri a politikát és megjósolta a kommunista rendszer bukását.
- A politikával ön is kapcsolatba került, hiszen jelenleg Bartha László szegedi polgármester felsőoktatási és egyházügyi tanácsadója. Mennyire van befolyása ezekre a területekre?
- A nagypolitika nagyvonalakban szép dolog, a napi politika azonban borzasztóan fárasztó, mert kicsinyes és sok apró technikai dologból áll össze. Azt remélem, a Jóisten megbocsátja nekem ezt a szerepvállalást. Nagyon nehéz a hétköznapi politikában vallásos embernek maradni. Ilyenkor sok mindent megtud az ember. Ezzel kapcsolatban van is egy anekdotám. Öt évvel ezelőtt úgy imádkoztam az Úristenhez: Édes mindenható Atyám, nem igazság, hogy te mindent tudsz, én pedig semmit. Ma pedig úgy imádkozom: Édes mindenható Atyám, szánlak téged, hogy mindent tudsz. Mert amit én tudok, már az is sok. Ez kormánypárti és ellenzéki politikusokra egyaránt áll. Az emberi társadalom miközben él, megbocsátó jósággal azt mondom, nagyon sok gyarlóságot követ el és halmoz fel. Egy társadalmat jobbá tenni kétféle pozícióból lehet: imádkozom a templomban, vagy aktívan bekapcsolódom a munkába, hogy bizonyos dolgok jobbak legyenek. A napi politikában sok minden szervezés kérdése. Nekem közvetlen kapcsolatom csak a polgármesterrel van, azt hiszem, amit az egyetemi politikában javasoltam neki, azt nagy százalékban igyekezett megcsinálni. Amit az egyházpolitikában tanácsoltam, azt is. Az apparátus már nem egészen így működik. A legnagyobb gondom, és azt hiszem, ez a magyar társadalomnak is az egyik alapproblémája: a jó politikai gondolatok sok esetben az apparátus renyheségén vagy ellenérdekeltségén úsznak el. Azaz a jó elképzelések nem valósulnak meg. Szerencsém, hogy kilépve az egyetemről vagy a városházáról többnyire ma is gyalog járok. Ez egyre gyötrelmesebb is, mert a "fogadóórát" elkezdem a szemináriumi ajtóban, és a sekrestyeajtóban sem biztos, hogy be tudom fejezni.
- Kétpercenként megállítják az utcán?
- Megállítanak, mert az emberek azt hiszik, ha valaki a városházán dolgozik, akkor mindent el tud intézni. Igyekszem is megtenni, amit tudok, ezért sok olyan dolgot is csinálok, amit nem kellene, ha csupán tisztviselőnek és nem papnak tartanám magam. Vállalnom kell a sorsomat, Isten könyörületessége nevében, amit csak tudok, meg kell tennem az emberekért. Fontosnak tartom, hogy nyilvánossághoz jussanak a különböző vallási közösségek, és reális kép alakulhasson ki róluk. Gyakran szembesülök a nem katolikus közösségek értékeivel is, ezért kemény iskolát kell kijárnom. Azzal is szembesülök, hogy egy-egy elhamarkodott politikusi döntés milyen rosszat hozhat, de azzal is: attól, hogy valaki ellenzéki, nincs feltétlenül igaza, nem biztos, hogy magasztos célok vezérlik. Lehet, hogy csupán a jövőbeni politikai karrierjét építgeti. A napi politikát gyakran kicsinyes, személyes érdekek mozgatják, ezért ebben a pozícióban megtanultam fölértékelni az egyházak közösségteremtő szerepét. A politika laza és kérészéletű közösséget szervez, hiszen egyetlen nagy megmozdulásra kell koncentrálnia: a négyévenkénti választásokra. A vallási közösségekben van valami isteni erő, hiszen az oda jövő embereket hetente leszidjuk, perselypénzt kérünk tőlük, mégis újra eljönnek. Sokkal nagyobb a hatásuk az egyházi vezető embereknek, mint gondolnánk, és megbízatásuk sem négy évre szól. Érdekes módon ezt a városházi vezetők is tudják és respektálják, sohasem tekintettek még egyszerű tisztviselőnek. Nyakkendőben is papként kezelnek.
- A katolikus egyházon belül sok irányzat létezik, önmagát hová sorolná?
- Remélem, a haladók közé tartozom. Egyszer Esterházy Péterrel készítettem interjút, aki azt mondta nekem: miközben köztudott, hogy gyermekeinek keresztapja Jelenits István, nem mondja ki, hogy ő római katolikus, mert a mai társadalom kontextusában ez nem azt jelenti, amit kellene. Esterházyt én megfontolt, komoly gondolkodónak tartom, és meggyőződésem, hogy hívő és vallásos ember. Megértettem az álláspontját. Számomra a legnagyobb gyötrelem, amikor azt mondják nekem: téged elfogadunk, mert jó fej vagy, de a katolikus egyházat nem. Felháborodni sem tudok ezen a kijelentésen, hiszen a ismerem magyar katolikus egyházat és a társadalmat is. Egyházunk az elmúlt években ugyan intézményeiben gyarapodott, és a lakosságnak körülbelül harminc százalékát hetente megmozgatja, de picit ódivatú maradt, nem tud naprakész lenni. Talán a „civil katolikus" kezdeményezések képesek lesznek majd változtatni ezen. Mert a "sokan vagyunk"-tudat, károsan felerősítette az intézményi öntudatot. Miközben az embereknek elsősorban nem a katolikus egyházra, mint intézményre, hanem Istenre van szükségük. Ha nem hitelesen közvetíti Istent a katolikus egyház, akkor elfordulnak tőle az emberek. Magam is amiatt aggódom, hogy tisztviselőként még papnak tekintenek-e az emberek. Semmit sem lehet restaurálni, nekünk most és itt kell élnünk és hatnunk a mai társadalomban. Az összes olyan kérdésre, amire eddig csak fél választ adtunk, választ kell adnunk. A másik fontos dolog: II. vatikáni zsinaton nemcsak a keresztény közösségek párbeszédét kellett volna szorgalmazni, hanem a más egyházakkal, az indiai vallásokkal, az iszlámmal való párbeszédet is, ami akkor csak jórészt, mint teoretikus szükségszerűség merült fel. Ebben a globalizálódó társadalomban, ahol a muszlim közösségek is itt élnek közöttünk, ahol az indiai kultúra is itt van, az emberek a különféle felkínált vallási eszméket, mint valamiféle vallási svédasztal termékeit fogyasztják, s még nem nőttek fel ahhoz, hogy ki tudják választani, melyik a jó étek. Ebben a közegben nem beszélhetek úgy Bibliáról, kinyilatkoztatásról, mintha az Isten egyedül az én ügyem lenne. Sokan rájöttek arra, hogy óriási üzlet van a lélekben, és a vallás címszó alatt megjelennek a valójában üzleti tevékenységet folytató csoportok is, és csalárd módon egyháznak nevezik magukat. Egyik régi osztálytársammal találkoztam nemrégiben, aki valamilyen szekta tagjaként Angliában ügyködik, és az a fő tevékenysége, hogy elmagyarázza az embereknek, hogyan lehet olyan befektetéseket csinálni, amelyekkel örökösödés esetén kevesebb illetéket kell fizetni. Ez persze azt is jelenti, hogy gazdasági alapon köti ehhez a szektához az embereket. Meg is kérdeztem tőle, nincs-e valami meggyónnivalója.
- Az egyházakkal kapcsolatban kétféle összeesküvés-elmélet is létezik ma Magyarországon. Az egyik szerint a történelmi egyházak összeesküdtek a kormánnyal, hogy korlátozzák a különböző idegen vagy új egyházak, szekták térnyerését, s ezzel a vallásszabadság érvényesülését. A másik összeesküvés-elmélet szerint a gomba módra szaporodó, Magyarországon idegennek tekinthető egyházak, új szekták egyfajta nagykoalíciót alkotnak, és esetenként ellenzéki pártokkal is együttműködve "megfertőzik" az emberek agyát, szétrombolják a magyar családokat. Mi ezekről a nézetekről a véleménye?
- A történelmi egyházaknak a baloldali és a szélsőségesen liberális politikával nagyon rossz tapasztalataik vannak, a baloldal nem tudja elfeledtetni, mit tett Magyarországon negyven évig, amíg üldözték a történelmi egyházakat. Ez lehetetlenné teszi a szorosabb együttműködést a történelmi egyházak számára, akiknek a jobboldal így potenciális szövetségese lett. Azt hiszem, ezen a politikai attitűdön felül kell emelkedni. Ha ugyanis az egyháznak csak olyan üzenete van, ami a politikai életben váltható fel, akkor valamit vagy valakit elárult. Én ugyanis nem gondolom, hogy Jézus Krisztus jobboldali vagy baloldali politikus volt, őt középen feszítették keresztre. Komolyra fordítva a szót: nem két politikai alternatíva között kell választani, nem ez a kettő létezik csupán. Igaz, hogy bizonyos rétegek úgy gondolják, a megváltást a politika hozza. De elég sokan vannak már - és ezt százalékosan mutatják a választások -, akik nemet mondanak erre, és az autonóm szervezetekben bíznak. Ilyen értelemben meggondolandó, hogy az egyház mennyire bonyolódjék bele a politikába, hiszen a politikában nincs abszolút jó választás, hanem csak az érdekek harcából a kevésbé rosszat lehet választani. Én ugyan azt mondom mindenkinek, menjen el szavazni, mert ha nem megy, akkor egy kis identitású politikai csoport nagy jogi lehetőséget kaphat arra, hogy meghatározza az életünket négy évre. Másrészt sohasem fogom azt mondani, hogy higgyenek valamilyen politikában. Azt mondom, higgyenek Jézus Krisztusban, higgyenek abban, hogy a jó lelkiismerettel élő és tevékeny ember sokkal több mindent meg tud oldani, mint egy politikai program. Higgyenek abban, hogy a vallási nevelésben részesült autonóm személyiség tud dönteni és tud kreatív lenni. Egy politikai program ezt segítheti, de nem helyettesítheti. A politikusoknak is szükségük van olyan szentekre, mint amilyen például Morus Tamás, az Utópia írója volt.
- Mit gondol, hogyan kellene megváltoznia a magyar római katolikus egyháznak ahhoz, hogy a következő évezredben is be tudja tölteni történelmi feladatát?
- A mostani magyar római katolikus egyház egy múlt századból itt maradt öreg úr, aki kétségbeesve szalad ide-oda, hogy az új dolgokat megismerje. Az életünk alapvetően más és bonyolultabb lett, mint húsz évvel ezelőtt volt. Ezt a dinamikus mozgást az idősödő klérus nem tudja követni, ehhez már az internet, a telekommunikáció világába beleszületett fiatalokra van szükség. Amit mi át tudunk adni, az a helytállásunk, az erkölcsi tartásunk. Hogy miként kell ezt realizálni, az már egy következő generációtól függ, akinek már ez a világ az életeleme. Hiszen ez a világ nemcsak a fejlődésről, hanem a bizonytalanságról és az esetlegességről is szól. Ma még van munkád, holnap már elbocsáthatnak. Ma ez a legtöbb ember alapvető életérzése. Nem egyszerűen egy kormányprogram hatása ez, hanem a felgyorsult, fejlődő világé. Mert nagyon szép dolgokat hirdetnek a multik amíg vásárlójuk vagy, de abban a pillanatban, amint elhasználtak téged, az utcára dobnak. Nincs biztosítva az életed, ha nincs egy olyan háló ebben az érdekérvényesítésre berendezkedett világban, amely akkor is működik és segít téged, ha már nem vagy értékes munkaerő. A jövőben ezért fölértékelődnek a barátságok, a gerinces emberek, azok a közösségek, amelyek túllátnak a pillanatnyi érdeken. Az emberek egy része már tudja ezt, és érzi, hogy jó ismeretségbe kerülni más emberekkel a templomban.
- Közeleg a karácsony, melyik volt az eddigi legemlékezetesebb ünnepe?
- Általában a szemináriumban, barátaim körében és a templomban szoktam tölteni a karácsonyt, ami számomra legerősebben az éjféli miséhez kötődik. A negatív értelemben vett legemlékezetesebb karácsonyom Rómában volt, amikor a Pergolesi-dallamokból ismert furulyások jöttek le a hegyekből a városba, és dudálták teli karácsonyi hangulattal az örök várost. Sétáltam a Piazza Navonán, és mindenütt a "Stille Nachtot" lehetett hallani. Borzasztóan hiányzott a Mennyből az angyal és a Csendes éj. Ekkor tudatosult bennem, hogy a karácsonynak számomra van egy speciális szubkultúrája. A másik karácsonyi élményem az 1989-es romániai változásokhoz fűződik: akkor visszanyertem a hitemet az egyszerű emberekben. Nyugdíjasok hozták el a szaloncukrukat a felsővárosi plébániára, hogy vigyük el Romániába, mert az ottaniaknak eddig nem volt karácsonyuk. Van egy-egy pillanat - és a karácsony ilyen -, amikor a háromszázhatvannégy napra száműzött ember legalább egy napra követeli a jogát. Imádom ilyenkor az embereket! Valószínűleg az Úristen ilyenkor látja, hogy az a jó, amit ő még álmodott bennünk. Ez a jóság haldoklik ugyan, de mégis él bennünk. Én is azt látom meg, amikor karácsony másnapján hazamegyek, és anyám a kis ajándékát odaadja nekem: egy család vagyunk.
- Mi lehet az üzenete az ünnepnek 2000 karácsonyán?
- Ugyanaz, mint volt: dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a jóakaratú embereknek. Itt, Szegeden azt is kívánom, hogy ez a békesség a Balkánon is köszöntsön be. Nagy probléma, hogy a gyűlölet ellen nincs politika, illetve egyetlen politika van: a szeretet. Már ahogyan azt az Isten csinálta. De abba bele kell halni. Ahhoz, hogy az Isten szeretetére emlékeztessen valaki, egy életet oda kell adni. Ezt tesszük, mi, keresztények, és ezt teszem én is, mint pap. Remélem ezek az egyszerű emberek megőriznek szívükben és most sem tartanak hivatalnoknak. A szeretet fontosságát karácsonykor mindenki elismeri, csak aztán elfelejti. De hiszünk abban, lesz újra karácsony 2001-ben és azután is, hiszen a szeretet nem halhat ki a világból.
Hollósi Zsolt
2000. december 24.
|< Kezd�
< El�z�
1
2
3
K�vetkez� >
Utols� >| 
,
Gyûjtemény
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!