2. lap. �sszesen 2.
Itt, a következõ gondolatom a globalizáció...
Én úgy gondolom, hogy a globalizációt lehet gyûlölni, lehet tüntetni ellene, és lehet imádni is. A kultúránk része, és ennek jól látható jelei az internet, az, hogy mindenki ismeri a Jóbarátok címû sorozatot és utálja, vagy imádja a gyorséttermeket. A globalizációval foglalkozunk a kulturális sokszínûségrõl szóló képzéseken. A mi fõ üzenetünk, hogy a kulturális sokszínûség jó. Akkor ismerhetjük meg leginkább a saját kultúránkat, ha megismerünk egy másikat. Akár hosszabb, akár rövidebb ideig találkozunk egy másik kultúrával, az hatással van ránk, önmagunkra, a saját
identitásunkra. Megijedthetünk vagy akár teljesen elfogadóvá válhatunk. Ez a két véglet. Közte rengeteg szint van. Egy biztos, nincs egy mindenek felett álló kultúra, nincs rosszabb, vagy jobb kultúra.
Az, hogy embernek milyen a kulturális identitása, múlik azon hol és hogyan nõ fel, sõt, még azon is nõnek, vagy férfinak született. Egy adott kultúrán belül is rengeteg különbözõ identitás van. Kérdés csak, ezt hogyan tudjuk kezelni: elutasítóan, elfogadóan vagy rajongva. És vajon tisztában vagyunk- e a saját hozzáállásunkkal ehhez a témakörhöz? Szóval, ahhoz, hogy egyszer eljussunk a globalizáció témaköréhez, elsõ körben belõlem, mint egyénbõl kell kiindulni. És ez az út nem rövid.
Vissza a EU-hoz! Idehaza ismerik a fiatalok az Unión belüli lehetõségeiket?
2002 óta dolgozom ezen a területen, s úgy tapasztalom, kevés fiatalhoz jutnak el ezek az információk. Úgy látom, a Nemzeti Irodának nincs elegendõ pénzügyi lehetõsége a korábban egészen jól érzékelhetõ kampányok megszervezéséhez.
Te hogyan fedezted fel ezt a lehetõséget a magad számára?
Én magyar-mûvelõdésszervezõ szakon végeztem és 2001-ben az Ifjúsági Házban dolgoztam. Itt ismertem meg a Mobilitás projektet és a képzést, melyet abszolváltam. Rögtön jelentkeztem is egy olyan pályázatra, melyet 18-30 év közöttieknek írtak ki, olyanok számára, akik akkreditált küldõ és fogadó szervezetet is tudtak maguk mögött. A pályázatom sikeres lett, így 2003. január ás július között Finnországban, egy ifjúsági házban dolgozhattam . A közvetítõ nyelv az angol volt természetesen. A költségeimet - ki-és hazautazás, nyelvórák, szállás, étkezés stb. - teljes egészében az EU Bizottság ifjúsági alapja fedezte. Hetente 30-35 órát dolgoztam, de ezért fizetést nem kaptam. Kaptam viszont zsebpénzt és rengeteg tapasztalatot szereztem szakmai-emberi-és nyelvi vonatkozásban egyaránt. S innetõl kezdve egyre több figyelmet fordítottam önmagam továbbképzésére, illetve a tapasztalataim továbbadására. Mondhatom azt, hogy életcélom lett ez a munka.
Ez nem is munka, inkább életforma! Alig vagy itthon, ahogy hallgatom a programjaidat...
Igen, elég sajátos életformát kíván. Októberben pl. 1 hetet leszek itthon. Három képzésben veszek részt, ebbõl két alkalommal engem képeznek, Csehországban pedig majd a visegrádi négyek képzõit képzik tovább. Utána Lengyelországba utazom, Torun-ba, ahol képzõként dolgozom majd.
A képzõk képzését ki finanszírozza és ki kerülhet be ebbe az "elitképzésbe"?
Az EU Tanács biztosítja a képzési keretet. A képzésekbe jelentkezhet bárki, aki megfelel a kiírásoknak, az résztvevõje lehet. Az októberi képzés a
molinai egyetemen lesz. Ide 250-en jelentkeztünk és 30-an nyertünk részvételi lehetõséget. A visegrádi 4-ek képzésébe országonként 5 embert delegálnak, az 5 magyar közül én vagyok az egyik. Ez nagyon nagy siker számomra!
Gratulálok! A kérdés viszont adódik, ilyen életforma milyen társas viszonyt bír el? El bír-e egyáltalán?
Természetesen nekem is szükségem van társra, arra, hogy szerethessek és szeressenek. Évek óta van társam, akivel családot is tervezünk. Én három gyermeket szeretnék és harmónikus, nyugodt családi életet. Nem álmodom fehér, fodros ruháról és nagy lagziról. Csak társat szeretnék és anyává szeretnék válni. Ez utóbbi olyannyira fontos nekem, hogy
akár férj nélkül is vállalkozom rá.
Még férj nélkül is?
Igen! Nem láttam jó mintát, nem láttam igazi családi modellt magam elõtt gyermekként. Elválltak a szüleim. Innen az elhatározásom, a harmonikus családi életre, akár egyedül is. Édesanyám is egyedül nevelt engem a testvéremmel. Mindent neki köszönhetünk. Édesanyám nélkül nem lennék az, aki vagyok. A világ legszerencsésebb emberének tartom magam, mert az Anyukám a barátnõm és az édesanyám is egyben. Feltétel nélkül szeret és mindig büszke rám. Életem egyik legnagyobb öröme, hogy elvihettem õt Finnországba. Ott laktunk, ahol én éltem, ott jártunk, ahol én jártam és magáévá tehette mindazt a sok szépet és csodát, amit én láttam és átéltem. Ilyen anyja szeretnék lenni én is a saját gyermekeimnek.
Álmod, amit szeretnél megvalósítani a család mellet is?
Szeretnék egyre több olyan civil szervezetet és önkormányzatot találni, ahol megértik ennek a munkának a fontosságát és preferálják is. Ahol belátják, a jövõ alakítása történik ezáltal. A tudás, a tapasztalatok és a kapcsolatok rendszere elengedhetetlen az európai keringésbe történõ bekapcsolódásunkhoz. Magam szeretnék egyszer tréner lenni, mert most még csak útban vagyok afelé.
|< Kezd�
< El�z�
1
2
K�vetkez� >
Utols� >| 
,
Gyûjtemény
1
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!
zsupy 2007 October 11, Thursday, 10:50:24
Mara egy fogalom! Nem lehet csak úgy "körbeírni". Örülök, hogy készült vele ez az interjú, hátha valaki olyan is elolvasná, aki tudna tenni azárt, amiket Mara elképzelt! Mert jó lenne, kell kishazánkban is!