1. lap. sszesen 2.
- Mikorra várjátok a kisbabát?
- Augusztus második felére!
- Õ lesz a második gyermeketek. Terveztétek?
- Igen, egyelõre a tervek szerint haladunk! Ez nem jelenti azt, hogy itt vége, de a másodikat mindenképpen terveztük!
- A lányok szoktak álmodozni arról, hogy mikor mennek férjhez. Te is álmodoztál?
- Persze. Sõt, sorsolást is csináltunk órán. Volt egy Amerikában élõ osztálytársunk a gimiben és õ tanított meg bennünket egy ilyen játékra. Pontosan emlékszem, én 23 éves koromra képzeltem az esküvõmet.
- És így lett?
- Nem, kicsit csúszott. 2002-ben, 25 évesen mentem férjhez.
- Szegeden a Ságváriban érettségiztél. Utána hogy alakultak a tanulmányaid?
- Pestre mentem, a Közgazdaságtudományi Egyetemre - ma Corvinus. Itt végeztem, Nemzetközi kapcsolatok szakon.
- Ez egy jó karrierépítési lehetõség egy tehetséges ember számára. A tehetséged adott, lehetõségeid is voltak, mégis férjhez mentél.
- A kettõ nem kell, hogy kizárja egymást. Legalábbis remélem! A Nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatókban általában naiv elképzelések élnek a jövõjükkel kapcsolatban. Úgy gondolják, végzés után kinyílik elõttük a világ. Természetesen, diplomaták szeretnének lenni. Nem tudják, amit késõbb láthatnak majd, mennyire kevesen tudnak a Külügyben elhelyezkedni a végzettek magas számához képest. Pedig ez a valóság !
Nekem nagyon nagy szerencsém volt. Épp amikor végeztem, vett új lendületet az a külügyminisztériumi közvélemény-felkészítési munka, amely megelõzte az uniós csatlakozásunkat. 2001. õsze volt. Én annyira nem számítottam arra, hogy a Külügyminisztériumba kerülhetek, hogy majdnem aláírtam egy másik szerzõdést. De a sors mégis úgy hozta, hogy a Külügyminisztérium EU-kommunikációs részére kerülhettem.
- Akkor mit gondoltál a jövõdrõl? Családanya leszel vagy karrierier építõ nõ?
- Azt tudtam, hogy szeretnék családot. Sõt, nagycsaládot szeretnék. De úgy voltam vele, hogy ezt a kérdést majd megoldja a sors. Összeegyezteti számomra a családanya és a külügyes pályán is mûködni tudó nõ szerepét.
- És megoldotta?
- Azt gondolom, igen. Megismerkedtem a férjemmel, összeházasodtunk, s utána, mikor ésszerûnek találtuk és vágytunk is rá, vállaltuk a kisbabát. Akkor született Ádám, aki most kétéves. A Külügyben egyébként épp akkorra alakultak lehetõségek számomra. Mehettem volna külföldre, akár 4 évre. De akkor (is) úgy gondoltam, ha vállalok egy négyéves külföldi utat, akkor 30 éves lennék, mire hazajövök. Az biztos - gondoltam -, akkor szülni már nem fogok. Ezért nem erõsítettem rá erre a külügyes pályára. Egyébként is fiatalnak éreztem - érzem - magam, ezért akkor Ádámot választottuk, szerencsére. Nagyon jó döntésnek bizonyult és bizonyul minden percében az életünknek.
- De hogyan változtattál?
- Szerencsém volt akkor is. Már terhes voltam Ádámmal, mikor áthívtak a Közvélemény-felkészítési részrõl a Miniszter Úr Kabinet irodájába, s a terhesség kilencedik hónapjáig ott dolgozhattam. Ádámmal bõ másfél évet voltam otthon. S megint csak kedvezett nekem a sors, mert köztisztviselõként visszamehettem 4 órában dolgozni és csak 4 órában kellett Ádámot közösségbe adnunk.
Most nem egészen egy év után állok fel az asztaltól, hisz mindannyiunk számára az új emberke a legfontosabb pillanatnyilag. Úgy gondolom, amíg a gyerekek kitöltik az életemet, és jól érzem magam, addig otthon maradok. De nagyon bízom abban, hogy letettem az asztalra a Külügyben annyit, hogy megint legyen lehetõségem visszatérni. Azt remélem, így lesz!
Kattintson a folytatásért!
|< Kezd
< Elz
1
2
Kvetkez >
Utols >| 
,
Gyûjtemény
Hozzszlsok Kedves Olvas! Jelentkezzen be s akkor hozzszlhat a tmhoz!