3. lap. �sszesen 3.
- Hogyan lett Professzor úrból ilyen világjáró kutató?
B. ZS.: - A pályafutásomat egy az egyetemen működő akadémiai kutatócsoportnál kezdtem. Később, tíz évvel ezelőtt lettem az egyetemnek tanszékvezető egyetemi tanára, azóta oktatok és kutatok is. A kutatással pedig törvényszerűen együtt jár az utazás is.
- Tanítani vagy kutatni szeret jobban?
B. ZS.: - Nehéz a kettőt különválasztani. A tanítást és a kutatást az ember általában együtt szokta művelni, és nem is tudom lehetne - e sorrendet felállítani, hogy melyiknek nagyobb az élvezeti értéke. Mind a kettő nagyon érdekes terület, és mind a kettőt nagyon szeretem.
- Mi késztette arra, hogy a fizikával kezdjen foglalkozni?
B. ZS.: - Őszintén szólva én először sportoló akartam lenni, mert általános iskolában ez volt a legérdekesebb tantárgy, amivel találkoztam. Azután később nyolcadikban mindenáron autó vagy motorszerelő akartam lenni, de a szülői önkény volt azt mondta: márpedig nem a gépipari technikumba, hanem valamelyik gimnáziumba mégy. Ez volt az otthoni pályaválasztási tanácsadás, amiért ma már nagyon hálás vagyok édesapámnak. De valószínüleg családi oka is lehetett annak, hogy fizikuslettem, hiszen édesapám, édesanyám is természettudományokat oktató tanárok voltak. Valószínűleg ez is befolyásolta a pályaválasztásomat. Így lett belőlem majdnem fizikus, pontosabban szólva elektromérnökként kezdtem, de a sors végül is a fizika felé fordított, de egy cseppet sem bántam meg.
- Hogyan emlékszik vissza a gyerekkorára?
B. ZS.: - Sajnos, az olyan régen volt, hogy pontosan már nem emlékszem rá vissza. Az idő homályában ez általában torzulni és szépülni szokott. Arra emlékszem, hogy az iskolával nekem semmi bajom nem volt. Szerettem iskolába járni, bár sosem voltam eminens tanuló. Nekem csak jó emlékeim vannak mindkét iskolámról, mind az általános, mind a középiskoláról. Szerintem jó tanáraim voltak, és jó körülmények között, kellemesen töltöttük ott az időnket.
- Eleven gyerek volt?
B. ZS.: - Ezt mondják mások, és azt hiszem nem alaptalanul.
- Édesapja Dr. Bor Pál, főiskolai tanár nyilatkozta azt egyszer, hogy ő nem akarta, hogy a gyerekei közül bármelyik is tanár legyen, de valahogy mindegyiknek valamilyen szinten köze lett a tanításhoz.
B. ZS.: - A szülők akarata nem mindig érvényesül. Ha az ember tudományos pályát választ, akkor előbb - utóbb kapcsolatba kerül az oktatással. Lehet, hogy édesapámnak véleménye azzal kapcsolatos, hogy mint gyakorló pedagógus azt azért észlelte, hogy a pedagógusok társadalmi megítélése, társadalmi megbecsülése több mint nem megfelelő. Világos, hogy minden szülő azt szeretné, hogy ha a gyereke nagyon jó oktatást kapna, és ezért áldoz. Pénzt is. Azonban társadalmi szinten ez nem mindig jelenik meg. Az egész társadalom azokat, akik az oktatást végzik, tehát az oktatókat közel sem becsüli meg annyira, mint ahogy az egyén el szeretné azt érni, hogy a gyermeke jó oktatásba részesüljön.
Bor Zsolt pályaválasztásáról mond néhány szót (Real Audio)
- Ez Ön szerint változni fog a jövőben?
B. ZS.: - Feltételezem, hogy ez változni fog, hiszen az emberek csak gondolkoznak, és ezt a világos gondolatmenetet a társadalmi változások is fogják majd követik. Tehát ha az egyén azt szeretné, hogy a gyereke jó oktatásban részesüljön, nyílván ez csak akkor következhet be, ha a társadalom megfelelő módon honorálja azokat, akik az oktatásban részt vesznek. Másképpen nem lehet.
- Ez Ön szerint változni fog a jövőben?
B. ZS.: - Feltételezem, hogy ez változni fog, hiszen az emberek csak gondolkoznak, és ezt a világos gondolatmenetet a társadalmi változások is fogják majd követik. Tehát ha az egyén azt szeretné, hogy a gyereke jó oktatásban részesüljön, nyílván ez csak akkor következhet be, ha a társadalom megfelelő módon honorálja azokat, akik az oktatásban részt vesznek. Másképpen nem lehet.
Árvai Mara
2000.10.8.
|< Kezd�
< El�z�
1
2
3
K�vetkez� >
Utols� >| 
,
Universitas
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!