Történelmi évfordulók
Párizs bukása 3.
70 esztendővel ezelőtt, Franciaország kapitulációjával véget ért a náci Wehrmacht nyugati hadjárata. Hitler alig több, mint hat hét alatt legnagyobb világháborús győzelmét aratta. Legyőzte és porig alázta Franciaországot.
Párizs bukása 2.
Trianon
Párizs bukása 1.
A végsőcél: Berlin II.
A végső cél: Berlin I
Könyv
Hírlevél
Hírlevél
Programajánló
Április 2021
H K S C P S V
2930311 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
Ebben a hónapban
Színikínálat
Gyüjtemény
Relax
A férfi földrajza
Eltemette elefántja
Filmleírások
Szüzet szüntess!
Terminál
Történelmi évfordulók Történelmi évfordulók
Kis lépés egy embernek: embert az űrbe!
Básthy Gábor   2009 July 20, Monday  
Image
40 esztendeje, 1969. július 20.-án az Apollo-11 leszálló egysége, az Eagle sikeresen landolt a Hold felszínén. Neil Armstrong, első emberként égitestre lépett. Szavai: "Kis lépés egy embernek, de óriási ugrás az emberiségnek" szállóigévé váltak.
  Hozzászólások Nyomtat E-mail PDF

Az előzményekről a "Kis lépés egy embernek: a Szputnyik-sokk" című cikkünkben olvashat.

Felkészülés: embert az űrbe

A két nagyhatalom ezek után nemzeti programokat indított az emberrel végzett űrrepülések végrehajtására, valamint a legközelebbi égitest, a Hold elérésére. A programok egy ideig párhuzamosan haladtak.



A Vosztok-program, a szovjet űrprogram célja az volt, hogy először juttasson embert a világűrbe.

Jurij Gagarin elsőként repült 1961. április 12-én a Vosztok-1 űrhajóval.

Az űrrepüléseket (6 küldetés) a Vosztok típusú egyszemélyes űrhajókkal végezték, amelyeket az R-7-es ICBM-ből kialakított, továbbfejleszett Vosztok hordozórakétákkal indítottak.

A Mercury-program (6 küldetés) az első amerikai emberes űrprogram. 1961-től 1963-ig egyszemélyes kapszulákat indítottak Cape Canaveralból szuborbitális és alacsony Föld körüli pályára. A Freedom 7 űrhajóval Alan Shepard volt az első amerikai aki eljutott a világűrbe, a Friendship 7 űrhajóval John Glenn az első amerikai Föld körüli pályán.

A szovjetek a Vosztok-programmal megelőzték az amerikaiakat az emberes űrrepülések terén is.

A Gemini-program (10 küldetés) része volt az amerikai holdraszállási programnak. Az 1960-as években ennek keretében próbálták ki a bonyolultabb űrrepüléseket, és felkészítették az űrhajósokat az Apollo-program repüléseire. A holdraszálló űrhajósok többsége részt vett a Gemini-programban is. A Gemini űrhajókat Cape Canaveralból indították Titan II hordozórakétával.

A Voszhod-program (2 küldetés) keretében indultak az első többszemélyes szovjet űrhajók, a Voszhodok, amelyeket a korábbi egyszemélyes Vosztok űrhajókból fejlesztettek ki. Két Voszhod repülést hajtottak végre 1964-ben és 1965-ben.

A Szojuz szovjet/orosz űrprogram, melynek keretében majdnem 98 űrrepülést hajtottak végre a Szojuz típusú űrhajókkal. Az űrhajókat az R-7-en alapuló Szojuz hordozórakétával indították. A program az 1960-as években a szovjet holdprogram része volt, Szojuz űrhajót már a Holdra szállásra fejlesztették ki. A program első emberes repülése tragédiával végződött. A Szojuz-1 visszatérésekor az ejtőernyő nem nyílt ki, a kapszula becsapódott és szétroncsolódott. A pilóta, Vlagyimir Komarov szörnyethalt.

Verseny a Holdért - a szovjet kudarc



Az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió nagy vetélkedése a Hold meghódításáért már 1957-ben kezdődött, de az amerikaiakat végérvényesen Gagarin űrrepülése rázta fel. Kennedy elnök ezután hirdette meg az Apollo-Saturn-programot.

Az Egyesült Államokban a Mercury-Atlas program befejezése után a kétszemélyes Gemini űrhajókat Titan-II hordozórakétával juttatták a világűrbe. Természetesen a Titan is a kiöregedett katonai rakéták családjából származott. A felsorolt rakéták teljesítménye csak az alacsony Föld körüli pálya elérését tette lehetővé, a Holdhoz vezető útra nagyságrendekkel erősebb eszközökre volt szükség. Meglepőnek tűnhet, de a Holdra szálló ember számára készültek el a történelem első olyan hordozórakétái, amelyeknek nem volt "háborús múltjuk", kifejezetten békés célokat szolgáltak. Közvetlen katonai felhasználásra túlontúl erősek voltak.

A legegyszerűbb megoldást kereső számítás szerint is mintegy 50 tonnás szerelvényt kell a Hold felé indítani, oda leszállni, onnan visszahozni. Ehhez egy majdnem 3000 tonnás rakétára lenne szükség. És végül ez lett a másik zseniális tervező, a német Wernher von Braun által megalkotott amerikai Saturn-V. Ezt a versenyt tekinthetjük akár a második világháborús német rakétatechnika továbbfejlesztésében, nagyon eltérő technológiai és anyagi feltételek mellett Koroljov és von Braun vetélkedésének is.


Szergej Pavlovics Koroljov főkonstruktőr már az 50-es évek végén felvázolta egy óriási hordozórakéta ötletét, amely képes embert szállítani a Holdra. Az N-1 rakéta tervezése még John F. Kennedy történelmi bejelentése előtt kezdődött meg, és mégis később ismertük meg, mint az amerikai Apollo-programot. 1963-ban az N-1 rakétát 40-50 tonnás emberszállító űrhajó indítására, és a Holdra való leszállásra tervezték, legkésőbb 1967-ben. A terv kiegészítette a korai 60-as évek intenzív szovjet holdkísérleteit.

Amikor 1961. május 25-én Kennedy elnök bejelentette, hogy "az évtized végéig embert küldünk a Holdra", Koroljov csillaga is felragyogott, mert élvezte Nyikita Hruscsov feltétlen támogatását. A szovjet párt- és kormányvezetés minden támogatást megadott, kerül, amibe kerül alapon. A Szovjetunió nem lehetett második, ezért Koroljov zöld utat kapott, de a szovjet politikai széljárás nagyon változónak bizonyult.

1964. augusztus 3-án a Szovjetunió minisztertanácsa és az SZKP Központi Bizottsága közös állásfoglalást adott ki a Hold és a világűr kutatásával kapcsolatos munkákról. Ebben a dokumentumban az ember Holdra szállásának megvalósítása alapvető fontosságot és N-1/L-3 jelzést kapott. N-1 a hordozórakéta, az L-3 annak az űrhajórendszernek a jelzése volt, amellyel az űrhajósok a Holdhoz repülhettek, leszállhattak, majd visszatérhettek a Földre. Az eseményeket tovább gyorsította, hogy Hruscsov 1964. októberi leváltása után hatalomra került Leonyid Brezsnyev is elismerte Koroljov abszolút elsőbbségét a Hold-programban. Azonban alig több mint egy esztendő elteltével Koroljov egy rutinműtétet követően váratlanul meghalt, az N-1 fejlesztése újabb törést szenvedett. A Koroljov helyére kerülő Vaszilij Misin már nem élvezte a korábbi erőteljes támogatást, és sokkal kevesebb befolyással is rendelkezett.

Koroljov nélkül nem megy...

1967. január 27-én szörnyű hír rázta meg a világot. Az Apollo-1 három asztronautája borzalmas halált szenvedett egy rövidzárlat következtében fellépő kabintűzben.

A tiszta oxigén-táplálású, magnézium szerkezetekkel telezsúfolt Apollo fülkét áttervezték, de az amerikai Holdra szállási program legalább egy éves késésbe került.

Ismét felcsillant a nagy lehetőség. 1967 februárjában a Szovjetunió minisztertanácsának utasítására meggyorsították az addigi lassú, lomha végrehajtást és végre-valahára megindult a felkészülés is. 1967 harmadik negyedévére tervezték az N-1 rakéta kipróbálását, és 1968 harmadik negyedévében az ember leszállását a Holdra. Úgy határozták meg ezeket az időpontokat, hogy a Holdra először szovjet ember szálljon le, annak ellenére, hogy az egész program jóváhagyása öt évvel később történt meg, mint az amerikaiaké. 1967 márciusa és 1970 októbere között 22 kísérleti repülés zajlott le a szovjet Hold-programban, de ezek közül csak egyetlen egy volt száz százalékban sikeres: az 1969. augusztus 8-án visszatért Zond-7 holdszonda.

1967. április 24-én leszállás közben a Szojuz-1 űrhajó lezuhant, és Vlagyimir Komarov életét vesztette. Csak jóval később derült ki, hogy a Szojuz űrhajót a program teljes befejezése előtt visszahívták a sorozatban fellépő műszaki hibák miatt. A Szojuz-2-vel a repülés másnapjára tervezett összekapcsolást is elhalasztották, és csak 1969 januárjában került sor a program végrehajtására a Szojuz-4 és -5 űrhajókkal. Jeliszejev és Hrunov külső átszállással ment át az utóbbiból az előbbibe, mint ahogy a holdi űrhajóból szálltak volna át a Földre visszatérő űrhajóba.

1968 nyarán a NASA-ra egyre erősődő nyomás nehezedett. Sorban érkeztek az információk a CIA-tól, Tájékoztatták Johnson elnököt egy közeljövőben esedékes szovjet holdkerülő repülésről és a tervezett Holdra szállásról. Valószínűleg innen datálódik az Apollo-program gyorsítása, az Apollo-8 útjának módosítása, hogy az eredeti tervektől eltérően holdkomp nélkül, de induljon a Hold körülrepülésére. Első ízben indult ember által alkotott űreszköz a Hold felé, három embert szállító űrhajóval a csúcsában, 1968 decemberében.

Az amerikaiak sietségét az indokolta, hogy a szovjet holdűrhajó automatikus változata, a Zond-5 a Hold megkerülése után sikeresen visszatért a Földre 1968 szeptemberében.

Bár az orbitális kabin nélküli Szojuz változat, a nyolcnapos holdutazás minden bizonnyal jelentős terhet rótt volna a két szovjet kozmonautára. Fedélzetén már az első élőlények is eljutottak a Hold térségébe, és ezzel újabb riadalmat okoztak az amerikaiaknak.

A következő Zond a leszállás során elvesztette hermetikusságát, majd az ejtőernyője előbb vált le a tervezettnél. Az űrkabin lezuhant, és darabokra törött. Szerencsés módon a filmkazetták nem sérültek meg, így a szovjet szakemberek "első kézből" kaphattak színes felvételeket a Holdról.

Következett a december 9.-ére tervezett repülés. A felkészült és türelmetlen, a Hold körülrepülésére kijelölt, három űrhajóspáros el is utazott a bajkonuri bázisra, ahol több mint egy hétig vártak a startengedélyre. A szerelőcsarnokban készen állt a Proton hordozórakéta, tetején az űrhajósokra váró Zonddal. A repülési engedély azonban nem érkezett meg. Így az amerikaiak űrhajósai, Borman, Lovell és Anders, az Apollo-8 űrhajón 1968. december végén elsőként közelítették meg a Holdat.

Elveszett remények: a szovjet holdrakéta

A Hold-versenyt végül is a két űrhatalom óriásrakétájának különbsége döntötte el.

A Saturn-V első fokozatát öt hajtómű alkotta, míg az N-1-ét harminc. Ezek összehangolt működését, vezérlését, az esetlegesen meghibásodó hajtóművel szimmetrikusan elhelyezkedő hajtómű kikapcsolását automatikus rendszer végezte volna. Az amerikai öt hajtóművel szemben ez megoldhatatlannak bizonyult.

1968. május 7-én szállították ki a starthelyre az N-l rakéta első repülőképes példányát. Elkezdődtek a hosszadalmas ellenőrzések és javítgatások, amelyek 1969 januárjáig tartottak. De most már tényleg eljött a tényleges repülési próbák ideje. A szovjetek az N-1 rakétával 1969. februárja és 1972. novembere között négy sikertelen kísérletet hajtottak végre. A monstrum vagy felrobbant, vagy a kilövés után közvetlenül visszazuhant a földre. Az 1969. július 3.-i robbanás akkora volt, hogy majdnem elpusztította a kilövőállást. A pusztítás oly nagymértékű volt, hogy az amerikai Nimbus-3 időjárás-figyelő műhold is észlelte a robbanást és a tüzet. Az N-1 történetének végére az 1976 márciusában a program végleges befejezése tette a pontot.

A Szovjetunió még egy kétségbeesett kísérletet tett. Az Apollo-11 expedíciójával egy időben indította az automatikus Luna-15-öt, hogy az amerikai űrhajósokat megelőzve talajmintát hozzon a Holdról. A Luna-15 azonban leszállás helyett becsapódott a Holdba.

A Szovjetunió a holdversenyt végérvényesen elvesztette.

Források:
Mező Ferenc: Végszó a kezdetekről: Ami a holdra szállást megelőzte: a szputnyik-sokk, ÚJ GALAXIS 4. szám - (Kódex Kiadó, Pécs, 2004, 201-204. o.)
Horvai Ferenc: A szovjet holdprogram. 1.-2., Meteor 2000. 3.-4. sz.
Képek: Google LIFE photo archive



Hozzászólások Kedves Olvasó! Jelentkezzen be és akkor hozzászólhat a témához!



Webradio.hu - Szegedi, országos és sport hírek a nap 24 órájában!:Hírek arrow Gyűjtemény



Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player


Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player