Gondolta volna gyermekként, hogy Önből egyszer egyetemi vezető és nemzetközileg elismert orvos lesz ?
Nem, ezt csak nagyon későn, lényegében 1993-ban gondoltam,
amikor először választottak rektorhelyettesnek. A mezőtúri gimnáziumban
érettségiztem, ami akkor egy nagyon jó középiskola volt. Szerencsére az
1950- es évek elején- közepén még a régi református főgimnázium tanárai
tanítottak ott, akik nagyszerű pedagógusok voltak. Egy bizonyos Benkő
tanár úr, aki a biológia és a földraj mellett még sok minden másra is
megtanított bennünket, egy órán elmagyarázta nekünk, vidéki
gyerekeknek, akik számára az egyetem egy alig elképzelhető intézmény
volt, hogy annak vezetőjét rektornak nevezik, a rektorhelyettest pedig
prorektornak hívják, és rögtön egy lendülettel elmondta azt is, hogy mi
a különbség a prorektor és a protektor között. Ez nekem egy életre
szóló emlék, életemben először ekkor találkoztam ezzel a szóval. Már
annak is örültem, hogy ismerem a kifejezést, és nagyon reméltem, hogy
egy-két év múlva talán bejutok az egyetemre, és ezt akkor már nem kell
megtanulnom, de hogy ilyen tisztséget valaha betöltök, nem gondoltam.
Mi szeretett volna lenni gyerekkorában ?
Nincs rá mentségem, nem tudom megmagyarázni, de mióta az
eszemet tudom, orvos akartam lenni. Ez valószínűleg édesanyám hatása
volt. Úgy emlékszem, hogy bármikor megkérdezték tőlem, mi leszel, ha
felnősz, én nem mozdonyvezető vagy fagylaltos akartam lenni, hanem
orvos. Pedig a családban én vagyok az első orvos, sőt, a közvetlen
környezetemben is. Volt ugyan egy mértékadó körzeti orvos, akit nagyon
szerettem és tiszteltem. Amikor már nagykamasz koromban azon is
gondolkodtam, hogyha orvos leszek, mit szeretnék csinálni, akkor olyan
orvos akartam lenni, mint Potoczky doktor úr. De ennél több motivációm
nem volt.
Milyen orvos volt a Potoczky doktor ?
Rendkívül szigorú háziorvos volt. Vele is van egy nagy
élményem. Természetesen mint minden gyerek, én is lógni akartam az
iskolából. Ennek egy jól bevált módja volt, hogy közöltem az
Édesanyámmal, hogy fáj a torkom, mire ő azt mondta, hogy jól van fiam,
akkor egy napra itthon maradsz. A lovagiasság szabályai szerint ezt egy
évben egyszer tehettem meg. Mígnem egyszer erre a kijelentésemre
Édesanyám azt mondta, menj el fiam, és mutasd meg a torkodat Potoczky
doktor bácsinak. Úgy látszik, hogy nagyon hiteles lehetett, amit
mondtam, mert Potoczky doktor belenézett a számba, majd felvette a
telefont, és azt mondta Apámnak: Jánoskám, a fiad manduláját ki kell
venni. Most ! És nekem aznap kivették a mandulámat. Hát ilyen orvos
volt Potoczky doktor. Szigorú és következetes. Azt hiszem, nagyon jó
orvos volt.
A gimnáziumi évek után egyenesen vezetett az út az egyetemre, majd a szakmai pályára?
Igen. Az érettségi után azonnal felvettek az egyetemre, de a
pályámat nem terveztem el. Nagyon keveset tudtam róla. Emlékszem, hogy
1957 szeptemberében a félév első tanítási napján reggel fél nyolcra
bementem az Anatómia Intézetbe, mert jó helyen akartam ülni. Nekem
ehhez sajátos szempontom volt. Számomra a jó hely a kályha közelében
volt. Ebben benne van az is, hogy a mezőtúri gimnáziumban a téli
hónapokban - sajnos - gyakran hideg volt a tanterem.
Vidéki fiatalként felkerült Szegedre a nagyvárosba...
Ez sem egészen így igaz. Szegeden születtem, de mivel édesapám
vasutas volt, akit nagyon gyakran helyezték különböző állomáshelyre,
1939 és 1945 között - életem első hat évében - hat vagy hét városban
laktunk. 1945 - ben költöztünk Mezőtúrra, és első elemitől az
érettségiig ott jártam iskolába, onnan kerültem vissza Szegedre.
Milyennek voltak az egyetemi évek?
Abban biztos voltam, hogy orvos szeretnék lenni, de nem
tudtam, hogy ez mit jelent. Nem tudtam elképzelni és előzetesen
eltervezni az egyetemi éveket. Valójában az egészről fogalmam sem volt.
Példának okáért számomra itt derült ki, hogy az egyetemen nem kell
napról-napra tanulni, itt nem fognak rendszeresen kérdezni, hanem majd
egyszer el kell mennem vizsgázni, és akkor minősítik a félévi munkám
eredményét. Az egyetemi évek nem okoztak csalódást, szerettem
egyetemista lenni. Már másodéves koromban felvettek az Élettani
Intézetbe Tudományos Diákköri hallgatónak, és egészen a diploma
megszerzéséig az időm nagyobb részét ott töltöttem, és nem az iskolába
jártam. Ezt talán nem helyes bevallani, de így volt. Ez idő alatt írtam
négy pályamunkát, három dolgozatnak voltam a társszerzője, és igen jól
éreztem magam. Azt követően töltöttem egy kicsit kevesebb időt az
intézetben, amikor felvettek a vegyészkarra, melynek első két évét
párhuzamosan végeztem az orvoskarral.
Miért jelentkezett a vegyészkarra?
Akkorra már úgy gondoltam, hogy kutatóorvos szeretnék lenni.
Ez közel 40 évvel ezelőtt történt, amikor a biológia leggyorsabban
fejlődő, legkorszerűbb ága az élő szervezetek molekuláris szintű
működésének tanulmányozása, a biokémia volt. Úgy gondoltam, hogyha ezt
jól akarom tudni, akkor meg kell tanulnom ennek kémiai alapjait is.
Úgy tűnik, hogy pályája az egyetem elkezdése után nyílegyenesen ívelt felfelé!
Az élet hozta így. Azzal kezdődött, hogy egy gyakorlatvezetőm
diákkörösnek hívott, majd a Mikrobiológiai Intézetben kezdtem dolgozni,
ahonnan a gyógyítás iránti vágy (talán Potoczky doktor példája is)
visszacsábított a gyakorló orvosi pályára. Ezek után lettem
bőrgyógyász. Végigjártam az egyetemi szamárlétrát, 1986-ban egyetemi
tanár, később pedig egyetemi vezető lettem. Pedig nem mindig így
képzeltem el a pályámat, pl. sokáig Székesfehérvárra készültem.
Miért?
Székesfehérvár az ország egyik legkellemesebb városa. Közel
van a Balaton, és alig 60 km-re a főváros. Ma már azt is mondhatnám,
hogy Bécs sincs messze, de ez a 60 -as években nem számított. Szóval
nagyszerű helyen van, szép környezetben, a Dunántúl közepén. Nagyon
vonzó hely.
Sűrűn járhat Fehérvárra!
Érdekes módon, nem. De néhányszor már voltam. Sőt, igazság
szerint az életemben volt egy pillanat, amikor felmerült, hogy egy
ottani főorvosi állást megpályázzak. Aztán inkább az egyetemi karriert
választottam.
Beszélgessünk kicsit erről az egyetemi karrierről!
Azt gondolom, hogy alapvetően bőrgyógyász, klinikus vagyok.
Szerencsére az élet úgy hozta, hogy ezt taníthatom is, amit nagyon
szeretek, és nagyon szívesen csinálok. Úgy hiszem, aki szereti a
szakmáját, az szívesen tanítja is. Mivel ennek a szakmának az
összefüggései is nagyon érdekelnek, a bőrgyógyászattal kapcsolatban
kutatómunkát is végzek. Ezt nem tekintem három tevékenységnek. A fő
motívum az, hogy szívesen és lelkesen vagyok klinikus, a képzettségem a
bőrgyógyászatra vonatkozik, így nagyon szívesen vagyok bőrgyógyász.
Egyetemi körülmények között ez a pálya magába foglalja az orvosi, a
tanári és a kutatói tevékenységet is. Nem hiszem, hogy ezeket szét
lehetne választani.
Tanárként mi a legfontosabb dolog, amit át akar adni a tanítványainak, leendő kollegáinak?
Az egyik az, hogy nagyon alaposan tanulják meg a szakmát.
Enélkül nem lehet sikeresen és eredményesen tevékenykedni. Másodsorban
pedig arra szeretném rávenni a kollégáimat - nemcsak bőrgyógyászként,
hanem általában orvosként is --, hogy azért legyenek orvosok, hogy
betegeiken segítsenek. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy
elképzeléseinket és javaslatainkat rá kellene erőltetnünk a
betegeinkre. Joguk van a különböző lehetőségek között választani, saját
sorsukról dönteni, nekünk pedig kötelességünk szempontjaikat a
legmesszebbmenően figyelembe venni. Érvelhetünk, vitatkozhatunk, de a
döntés joga őket illeti.
Árvai Mara
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!