Tudósok és tanítók
Hetényi Magdolna az Akadémia rendes tagja
Hetényi Magdolnát, a Szegedi Tudományegyetem ásványtani, Geokémiai és Kõzettani Tanszék tanszékvezetõ egyetemi tanárát a levelezõ után rendes tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia.
Fülöp Ferenc a GYTK elsõ akadémikusa
Gyüdi Sándor, a karmester és matematikus
dr. Molnár Gyula ornitológus, zenész és fotómûvész
Beszélgetés Csörgõ Sándor akadémikussal
Ötvös Péter 60 éves
Universitas
SZTE Hírlevél
Jól jár a diák, ha szemfüles
SzTE hírek
Kiállítás nyílik a szegedi egyetem Bölcsészettudományi Karának százéves épületérõl
Programajánló
M�rcius 2024
H K S C P S V
262728291 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Ebben a h�napban
Hírfolyam
14:42 
Csongrád megyében is támogatják a Mintamenza program terjedését
14:41 
Ukrán válság - Az oroszok hajók elsüllyesztésével foglyul ejtették az ukrán flotta egy részét
14:40 
Ukrán válság - Orosz lap: Viktor Janukovicsot állítólag infarktussal kórházban kezelik
14:38 
Versenyuszoda épül Gödöllõn
14:36 
Ukrán válság - Magyar katona vezeti az EBESZ katonai megfigyelõit
13:44 
Diszkótragédia - Fenntartotta a korábbi jogerõs ítéletet a Kúria a West Balkán-ügyben
Szeged
Szegedi hírek
Vízilabda ob I - Molnár Tamásék Diapolo Szeged VE néven folytatják
Színházi világnapi programok Szegeden
Színházi világnapi programok Szegeden
Választás 2014 – Bajnai: áprilisban hosszú távra eldõl, az ország merre halad tovább
Balett és fantasztikus vígjáték a Szegedi Nemzeti Színház márciusi mûsorán
Universitas
SzTE hírek
Új gyakorlórendelõt adtak át az SZTE Fogorvostudományi Karán
Hol születnek a döntések? – A Nobel-díjas Bert Sakmann elõadása Szegeden
Magazin
Uccai dumák
Politikus szerepek
Játék
Kivirágzás vezényszóra
Autók
Elképesztõ: Pagani replika Porsche alapokon
Tudósok és tanítók Tudósok és tanítók
Berta Árpád, a Bölcsészettudományi Kar dékánja
Munkatársunktól   2004 September 30, Thursday  

Ez egy nagy kar, tele színes egyéniségekkel. Úgy szeretnék itt dékán lenni, hogy amikor már nem vagyok dékán, akkor ne kelljen a folyosón elfordítanom a tekintetem, vagy ne lássak olyat, hogy nem szívesen vesznek észre. Azt hiszem, hogy most már annyira megismertem a kart, hogy talán ettõl nem kell tartanom. Nem tudom, hogy lehet � e az ember mindenki dékánja, de nem hiszem. Vannak viszont elképzeléseim, hogy milyen irányba kell mennem.
  Hozzszlsok Nyomtat E-mail PDF

Milyen volt a gyermekkora?
Nagyon jó gyermekkorom volt. Hódmezővásárhelyen születtem. A város Susán nevezetű külső részén laktunk, és 18 évet töltöttem egy házban, ami nem a miénk volt, hanem béreltük. Nem volt egy nagyon komfortos ház. Csak 14 � 15 éves koromra sikerült egy kis fürdőszobát kialakítani benne, tehát a víz is kint volt addig az udvaron, de hihetetlen varázsa volt. Hozzátartozott egy nagyon szép előkert szőlőlugasokkal, amit nagyon szerettem ugyan, de sokkal jobban élveztem a hátsó udvart, mert öcsémmel reggeltől � estig lehetett rúgni a port, kivéve azt az időszakot, amikor el kellett mennünk iskolába. Nagyon nyugodt volt a gyermekkorom. Nem voltunk jó körülmények között, de éhezni sosem kellett. Mindig rendes ruhában jártam, és nagyon sok gyöngédséget és szeretetet kaptam otthon az öcsémmel együtt. Hosszú ideig anyukám mindig velünk volt, és amikor a gimnáziumba kerültem, akkor ment el először dolgozni adminisztratív munkakörbe. Apám is adminisztratív munkakörben dolgozott, és abból az egy fizetésből 14 éves koromig tudom, hogy nehéz volt megélni.

Van meghatározó emléke ebből az időszakból?
Emlékszem arra, hogy nagyon sokat voltam édesanyámmal piacon. Ő nem azért alkudott, mint a törökök, hiszen e nélkül náluk nem is lehet vásárolni, hanem mert fontos volt, hogy 2 forint 50 fillérért, vagy 2 forintért veszi meg a kiló krumplit adott esetben. Volt egy hatósági húsbolt, ahol ellenőrzött, de nem minőségi húsokat árultak. Azt gondolom, hogy valami ok miatt az állat megsérült, például eltört a lába, akkor kényszervágás következett be. Itt korlátozták, hogy mennyi húshoz lehet jutni. Édesanyám olyan trükköket vetett be, hogy például télikabátot cserélt. Elment, vásárolt egy szürke kabátban mondjuk két kiló marhahúst, hazamentünk, felvett egy másik színű kabátot, és abban visszament. Ezek olyan élmények, amik nagyon beívódnak az emberbe. Ez tényleg azt jelzi, hogy egy eléggé szegény világ volt az, de lelkileg meg nagyon gazdag volt. Az nem igaz, hogy nem hallottam otthon hangos szót. De veszekedés sosem volt. Apró kis torzsalkodások esetleg. Az más kérdés, hogy az öcsémmel néha egymást jól elkalapáltuk, mert ez gyerekeknél előfordul. Ezért szidalmat kaptunk is. Nem emlékszem arra például, egy esetet kivéve, hogy kikaptam volna, hogy fizikálisan bántottak volna. Egyszer igen, és így utólag visszagondolva rá, meg is érdemeltem. Bár csak a szülői szempontokat figyelembe véve. Kiengedtek az utcára játszani, de nem lehetett elmenni, ott az árokparton kellett játszani. Velünk párhuzamosan volt egy nagyon forgalmas út, a Kutasi út, és egy idősebb fiú, aki akkor lehetett olyan 12 - 13 éves, én meg olyan öt éves, felajánlotta, hogy biciklivel elvisz, és csinál egy nagy kört velem. Nem kértem otthon hozzá engedélyt, mert nem is kaptam volna. Kimentünk arra az útra, és ott laktak a keresztapámék, oda beszaladtam. Keresztapám azt mondta, hogy jaj de jó, hogy itt vagyok, rögtön felültet a motorra, és hazavisz engem. Kint az idősebb fiú nem várt meg, és az volt az első, hogy bement a szüleimhez, hogy engem elvitt oda. Keresztapámnak nem volt igazán érkezése engem feltenni a motorra, mert apám nem sokkal később megérkezett, és akkor kikaptam rendesen. Az az emlékem maradt meg, hogy megyek előtte hazafele, sírva, ríva, fáj a fenekem, mert a fenekemre vert, és valami komoly düh munkált bennem, mert úgy éreztem, hogy cserbenhagyott az az idősebb fiú.

Szeretett iskolába járni?
Az iskolaidőszak olyan volt, hogy nem igazán sokat készültem. Szegény anyám panaszkodott mindig, hogy nekem sosincs házi feladatom. Ez úgy volt, hogy mindig az iskolában írtam meg, nagyon gyakran a tízperces szünetekben. Nem volt jó az az iskola, ahová jártam. Azt hiszem, hogy 13 általános iskola volt Hódmezővásárhelyen, és úgy választották ki a szüleim, hogy a legközelebbibe menjek. Azt, hogy nem jó iskolába jártam, azt nem is tudtam. Csak akkor tudtam meg, amikor felvettek a Bethlen Gimnáziumba, orosz - angol nyelvi osztályba. Rájöttem elég hamar, hogy itt vért kell izzadni, szemben az általános iskolával. Ott a belvárosi iskolákba járó gyerekek kenterbe vertek. Az általános iskolában mindig jeleseket kaptam tanulás nélkül, itt bizony meg kellett küzdeni azért, hogy valahogy négyes fölé menjen az ember. Gimnáziumban sosem voltam kitűnő, de olyan 4,6, 4,8 tizedeket sikerült elérnem. De ehhez iszonyatosan sokat kellett tanulnom. Harmadikos voltam, amikor az osztály jó tanulói közé tudtam küzdeni magamat. Valahogy fontos volt, hogy jó legyek, ne kelljen szégyenkeznem a többiek előtt. A tanulmányi versenyek érdekeltek nagyon. A megyei döntőbe jutottam Ki miben tudósban, de ami igazán talán elindított a pályán az az volt, hogy az egyik tanárunk hihetetlen energiát fektetett abba, hogy nyelvet tanítson. Rengeteget gyakorlatozott velünk, országos középiskolai tanulmányi versenyen indultam orosz nyelvből, ahol harmadik lettem. Ez azt eredményezte, hogy mivel az első tíznek nem kellett felvételiznie, ezért nem kellett felvételit tennem. Itt volt egy vargabetű az életemben, mert én eredetileg angol - német szakra szerettem volna menni az egyetemre, de mivel oroszból sikerült ez a tanulmányi verseny, úgy döntöttem, hogy akkor az orosz mindenképpen szakom lesz. Mellé nem az angolt, hanem inkább a németet választottam.

Milyenek voltak a tanárai? Volt kedvenc tanára?
Az általános iskolában nem voltak meghatározó tanáraink, gimnáziumban viszont igen. Nagyon jó osztályba is jártam. Az iskola igazgatója, Grezsa Ferenc a mi osztályunknak volt a magyar tanára. Nyelvtant és irodalmat tőle tanultunk, és akkor még nem tudtuk, hogy Grezsa milyen nagy tudós, csak azt tudtuk, hogy egy kitűnő tanár. Halk szavú, de határozott. Akkortájt azt hiszem, hogy a Bethlen Gimnázium az egyik legjobb gimnázium volt a megyében. Grezsa Ferenc irányította, aki meghatározó tanáregyéniség volt, és rengeteget kaptam tőle. Szeretett engem. Nem tudtam megtanulni a verseket. Valahogy nem tudtam memorizálni. Mást tudtam, de verseket nem. Erre ő rájött, és nem nyaggatott. Egyszer világosan megmondta, hogy ő nem érti, ez miért van így, de tudomásul veszi, és sose kellett versből felelnem. Nagyon megértő volt. Meghatározó volt számára Németh László. Volt egy összevont, harmad � negyedikesek számára tartott érettségi felkészítő óra, melyet Németh László tartott saját munkásságáról. Akkor jöttünk rá mennyit is jelent Grezsa Ferencnek Németh László, mert könnyezve köszöntötte az órán nemzetünk nagy íróját. Ez egy fantasztikusan jó érettségi óra volt. Már nem emlékszem, mit húztam az érettségin, de azt sajnálom, hogy nem Németh Lászlót. Az érettségin is nagyvonalú volt Grezsa, mert nekem akkor tanulmányi versenyem volt, és bizony nem úgy készültem fel az érettségire, ahogy kellett volna. Sokat hiányozhattam igazgatói engedéllyel, szinte egész áprilisban. Közben az osztálytársaim kidolgozták a tételeket, azokat megkaptam, de hát nem én dolgoztam ki, és nehezebb egy idegen által kidolgozott tételt megtanulni. Úgyhogy Grezsa Ferenc sejthette, hogy majd lehetnek problémák az érettségin, és jó érzékkel, amikor elkezdtem felelni, rögtön kivitte a vizsgabiztost. Ezek után sikerült is az érettségim nagyon szépen mindenből ötösre. Nem vagyok biztos benne, hogy ennyire jó lett volna az eredményem, ha ott marad a biztos. Aztán jött egy katonaév, amit nem szerettem.

Miért, mi történt?
Ez egy nagyon szerencsétlen dolog volt, mert Hódmezővásárhelyre került az összes előfelvett bölcsész. Ez az én szülővárosom. A helyőrségben lakóknak nem adtak eltávozást. Akik nem vásárhelyiek voltak, azok a katonai eskü után elég rendszeresen eltávozhattak. Ez azt jelentette, hogy pénteken délután összecsomagoltak, és hétfő reggel hatra be kellett érkezniük. A vásárhelyiek ilyet nem kaphattak és nem is voltam egy jó katona. Szenvedtem nagyon a honvédségnél. Nem fizikailag volt nehéz, hanem lelkileg. Kint álltam az ötös őrhelyen, télen, ahova odalátszott az a ház, ahol laktunk. Ez rossz volt. Nem tudom, hogy a katonatársaim ezt hogyan élték meg, de bennem ez egy hihetetlenül rossz emlékeket hagyó év volt. Amikor először bejöttek a szüleim, akkor szabályosan sírtam. Nem értettem, hogy miért kell ott lenni. Egy szép hét volt mindössze, vagy inkább kettő. Nem sokkal a leszerelés előtt volt az 1970 � es árvíz. Minket felvittek Fehérgyarmatig, majdnem a szovjet, ukrán határra. Ahogy jött lefelé a Tisza, úgy jöttünk lefelé a folyó mellett, erősítettük a gátat. Néha a falvakban rohamcsónakkal az utcákra bemenve embereket, állatokat, értékeket mentettünk ki. Óvodákban szálltunk meg. Nagyon csinos ovónénik hoztak nekünk finom ételeket. Ennek a két hétnek volt értelme. Olyan értelme is volt, hogy mivel az úgynevezett két éves állománnyal együtt voltunk, ők rögtön kaptak egy jutalomszabadságot. Elmehettek nyolc napra szabadságra, nekünk meg már olyan közel volt a leszerelés, hogy a miniszter úgy döntött, hogy hamarabb leszerelhetünk. Így már augusztus elején le lehetett szerelni, nem pedig augusztus 25 � én, pedig akkor kellett volna. Annyira rossz volt a katonaság, hogy mindent elkövettem, és sikeres voltam, hogy megússzam azt, hogy egyetem után visszavigyenek. Akkor ez még nyolc hónap lett volna, tisztképző, mert az egyetemistákat tisztnek kell kiképezni � gondolták akkor. Különféle úton � módon sikerült elintéznem, hogy nekem nem kellett elmennem Nyíregyházára, erre a tisztképzőre. Az egyik leghathatósabb segítséget az egyik volt gimnáziumi osztálytársamtól kaptam, aki egyszerű aktatologatóként dolgozott a hadkiegészítő parancsnokságon, és olyan helyre találta eltenni a kartonomat, hogy azóta sem került elő. Ez volt a segítség.

Hogyan teltek az egyetemista évek?
Az egyetemi évek alatt két nagyon fontos, a pályámat meghatározó momentum volt. Az egyik az, hogy korábban csak a nyelveket szerettem, és az egyetem alatt szerettem meg a nyelvek történetét. Meghatározó volt számomra az, hogy H. Tóth tanár úr órájára járhattam, és történeti szlavisztikát, ószlávot, óoroszt lehetett nála tanulni. Bevett a diákkörbe, egy idő után a diákkör titkára voltam, országos diákköri konferencián dolgozatokkal szerepeltem. Ezt ő nagyon támogatta. Hosszú ideig úgy volt, hogy szlavista leszek. Ha nem találkozóm azzal a meghatározó professzorral, aki aztán nekem a mesterem lett, Róna Tas Andrással, akkor biztos, hogy szlavista lettem volna. Biztosan nem értem volna el ennyit, amennyit sikerült elérnem. Nem tudtam volna ennyire haladni a pályán.

Hogyan került kapcsolatba az altajisztikával?
Német - orosz szakon kezdtem el a tanulmányokat, és fejeztem be 1975 � ben. Kaptam egy középiskolai tanári diplomát ebből a két nyelvből, de amikor ezt a diplomát megkaptam, akkor első éves hallgató voltam ugyanitt a bölcsészkaron. 1974 - ben indult egy szak, és ez volt az a sorsfordító vargabetű, ami meghatározta az életemet, mert akkor elkezdtem az altajisztika szakot. Ezt 1979 - ben be is fejeztem kitüntetéses oklevéllel. Azóta ez a szakmám. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy beszélek angolul, németül, oroszul, mert ez a szak műveléséhez kell. Tehát nem elég, ha a török nyelveket ismeri az ember, az angol és a német nyelv feltétlenül szükséges hozzá, mert a szakirodalom ezeken a nyelveken van, a konferenciákon így tudom megértetni magamat. Ezenkívül az orosz volt nekem fontos, mert nagyon sokat voltam terepen, különösen az egykori Szovjetunió török köztársaságaiban. Nyilván Türkmenisztánban nem türkménül beszéltem az emberekkel, vagy Kazahsztánban nem kazahul, hanem oroszul. Tatárul elég jól megtanultam, mert amikor egyetemista voltam altajisztika szakon, akkor ott töltöttem a részképzést Kazányban a Kazányi Egyetemen. Tulajdonképpen 27 � 28 éves voltam akkor, amikor az altajisztika szakot befejeztem. Nekem akkor indult a pályám. Azt hiszem egyedül voltam, aki két doktorátust is szerzett, mind a kettő bölcsészdoktori. 1978 � ban szlavisztikából, 1982 � ben pedig turkológiából. Ezek azért valahol össze is függtek. Mind a kettő esetben nyelvtörténetről volt szó. Aztán úgy elindult a dolog. Kandidáltam 1986 � ban, 1994 � ben már kész voltam az akadémiai doktori értekezéssel, ezt 1996 � ban védtem meg. Ez egyébként egy páratlan év volt nekem, mert akkor védtem meg a nagydoktorit, akkor neveztek ki egyetemi tanárnak. Talán még fontosabb volt számomra, hogy én voltam az elnöke a szakma legnagyobb tudományos seregszemléjének, ami azért volt, mert itt tartottuk Szegeden, és mindig a helyi elnököl. Volt még egy előnye a dolognak: itt az a tradíció, hogy az előző évi elnököt ingyen meghívják a következő konferenciára. Kicsit gondolkodtam, hogy vajon hol lesz a következő konferencia. Többen a barátaim közül viccelődtek, hogy amilyen szerencsém van biztos, hogy Szlovákiában, vagy Romániában lesz, ezzel szemben Amerikában volt, és akkor voltam először Amerikában.

Szabadidejében mit csinál?
Horgászom. A horgászat a gyerekkoromban is megvolt. Mogyorófa vessző meg vékony zsinór, kampóra hajlított tű. Piros rongy a végére és mentünk békázni az öcsémmel. De komolyabb horgászatot nem műveltem évekig. Ugyanakkor nagy nosztalgiám volt iránta hosszú ideig, de nem volt nemhogy személyautóm, de motorom vagy kerékpárom se, és azért az mégis kell hozzá. Négy éve van autóm, és azon a napon, amikor megvettem az autót, akkor bementem a horgászegyesülethez, és mondtam, hogy szeretnék horgászni. Nagyon elcsodálkoztam, mert mondták, hogy akkor vizsgáznom kell. Aranyos volt a Hermann Ottó Egyesület vezetője, mert végignézett rajtam, és odaadott egy kilencven oldalas kis brossurát, és azt mondta, hogy azért ezt maga háromszor olvassa át! Elolvastam háromszor, levizsgáztam, vettem botokat, és megismerkedtem egy azóta nagyon jó barátommal, Haskó Zsolttal, aki az első horgom felkötötte, és megmutatta, hogyan kell az orsót használni. Azóta úgy érzem, hogy a horgászat percei azok, amelyek igazán fontosak. Ez a kikapcsolódás tökéletes módja. Ez a hobbi rendesen meghatározza az ember életét, mert ha nincs valami nagyon komoly ok, és az nem teszi lehetetlenné, akkor hétvégén egy napot vízparton töltök. Annyira várom ezeket az alkalmakat, hogy alig tudok aludni előtte. Az időben lefekvés nálam éjfél körül van, mert egyébként olyan egyig szoktam fent lenni, és hétkor már fel kell kelnem. Ez olyan hat óra alvás, de ez elég. Nincsen semmi gond, ha rendszeresen megvan. Persze, ha horgászni megy az ember, akkor nagyon korán fel kell kelni. Fel kell kelni négykor, hogy ötkor lehessen indulni. Jó kiérni akkor, amikor felkel a nap. Az nagyon szép! Amikor még csak dereng, és amikor az ember bedobja a botot, és éppen jön fel a nap, az nagyon szép!

Sosem szokott fáradt lenni?
Dehogynem! Általában akkor vagyok fáradt, amikor nem a szakmát csinálom, hanem amikor értekezletekre kell járnom, Pestre kell utaznom. Amikor megadatik az, hogy szakmával foglalkozzam az nagyon jó, azt nagyon szeretem. Ez a harmadik évem dékánként, és azt szeretném, hogy ha nem látszana meg a szakmában az, hogy dékán voltam. Úgy érzem, hogy az eddig elmúlt három évben is annyit írtam, amennyit szoktam. Viszont a tanszéken meglátszik. A tanszéket sokkal aktívabban irányítottam. A munkatársaim sokat segítenek, és ezért hálás is vagyok nekik. A dékánság meg egy fontos feladat. Ez egy nagy kar, tele színes egyéniségekkel. Úgy szeretnék itt dékán lenni, hogy amikor már nem vagyok dékán, akkor ne kelljen a folyosón elfordítanom a tekintetem, vagy ne lássak olyat, hogy nem szívesen vesznek észre. Azt hiszem, hogy most már annyira megismertem a kart, hogy talán ettől nem kell tartanom. Nem tudom, hogy lehet � e az ember mindenki dékánja, de nem hiszem. Vannak viszont elképzeléseim, hogy milyen irányba kell mennem. Sőt, még óriási terveim vannak.

Tanítani szeret?
Tanítani nagyon szeretek. Nem biztos, hogy helyes így, de az utóbbi időben legszívesebben a doktori kurzusokon. Ugyanis ott tapasztalok igazán érdeklődést. Azt nem szeretem, amikor bemegyek egy órára, és esetleg idézőjelben Nobel díjas gondolatokat közlök, vagy valami nagyon buta dologról értesítem a hallgatóságot, és ugyanaz a tekintet fogad. Ez nagyon rossz. Úgy gondolom, hogy a doktori képzésen azért olyanok vannak, akik tényleg érdeklődnek. Számomra rejtély, hogy miért van ez a visszaesés. Sokszor döbbenten ülök a felvételi bizottságban. Bejön valaki hozzánk felvételizni úgy, hogy masszív kettese volt valami szakközépiskolában. Magyarból, történelemből, matematikából, fizikából kettes, és altajisztika szakra akar járni. Nem értem. Természetesen nem mondhatom neki, hogy maga ne jöjjön hozzánk. Még az is lehet, hogy felvesszük. De érdeklődést nem tapasztalok, és október végén már nincs nálunk. Úgy gondolom, hogy ez egy tudós szak kellene hogy legyen, illetve olyan embereknek kellene végezniük ezt a szakot, akik valamilyen cégnél gazdasági levelezők szeretnének lenni, vagy az üzleti életben szeretnének valahol elhelyezkedni. Meg akarnak tanulni jól törökül, meg akarnak tanulni mongolul, kazahul. Ez is lehet egy életcél. De ha abszolút antitalentum a nyelvtanulásban valaki, tudományos érdeklődése nincs, akkor nem értem, mit keres itt.

Azért biztos vannak szép emlékei is a tanítványairól!
Rengeteg! A legjobb az, hogy úgy gondolom, van olyan tanítványom, aki utánpótlásként figyelembe vehető. Én körülbelül tudom, hogy ki lesz az. Ezt ő még nem tudja, és még nem is fogja egy ideig tudni. De egy olyan tehetséges évfolyam van éppen a kezeim között, ahonnan azt hiszem, tudok majd választani. És ez nagyon jó!

Árvai Mara

 

 



Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!



Webradio.hu - Szegedi, orsz�gos �s sport h�rek a nap 24 �r�j�ban!:Hírek arrow Universitas



Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player


Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player