A Magyar Turizmus Zrt. felhĂvására immár harmadik alkalommal jelentkeztek hazánk Ă©ttermei a nagy sikerĂ» Torkos CsĂĽtörtökre. MĂg az elsõ Ă©vben 400, addig a második már 600, 2008-ban pedig nem kevesebb, mint közel 1000 vendĂ©glátĂłhely jelezte rĂ©szvĂ©teli szándĂ©kát a vendĂ©gcsalogatĂł rendezvĂ©nyre. Csongrád megyĂ©bõl is szĂ©p számmal jelentkeztek a felhĂvásra, hiszen 41 Ă©tterem várta az Ă©hes vendĂ©gsereget február 7-Ă©n. A szegedi Port Royal Ă©tterem már a kezdetektõl, azaz 3 Ă©ve várja a kedves vendĂ©geket a Torkos CsĂĽtörtök alkalmábĂłl, termĂ©szetesen 50% kedvezmĂ©ny biztosĂtása mellett. Mint eddig minden Ă©vben, az idĂ©n is hatalmas volt a tĂĽlekedĂ©s a patinás vendĂ©glátĂłhelyen. Volt olyan, aki már 1,5 hĂłnappal a rendezvĂ©ny elõtt szeretett volna asztalt foglalni, azonban tanulva az elmĂşlt Ă©vek tapasztalataibĂłl idĂ©n a Port Royalban ezt nem tettĂ©k lehetõvĂ©. A Szegedi Nemzeti SzĂnház mellett találhatĂł Ă©tteremben az idĂ©n is tudatosan kĂ©szĂĽltek a rohamra, Ăgy minden vendĂ©g mosolyogva, elĂ©gedetten távozhatott, minimális volt a várakozás. Csak ebben az egy Ă©tterem ezen a napon mintegy 630 vendĂ©g adta egymásnak a kilincset, hiszen asztalfoglalás hiányában Ă©rkezĂ©si sorrendben törtĂ©nt az Ă©tkeztetĂ©s. SzerkesztõsĂ©gĂĽnk azt is megtudta Mák Tibor ĂĽzletvezetõtõl, hogy február 7-Ă©n a szárnyashĂşsbĂłl kĂ©szĂtett Ă©telek fogytak leginkább. Az Ă©tlapon szinte minden megtalálhatĂł volt, mint egyĂ©bkĂ©nt, azonban erre az alkalomra direkt egy „könnyĂtett" Ă©tlappal kĂ©szĂĽlt az egykoron Bounty nĂ©vre keresztelt Ă©tterem. Mák TibortĂłl megtudtuk, hogy valĂłszĂnĂ»leg jövõre is csatlakoznak az akciĂłhoz, sõt 2009-re mind a kĂ©t szinten lesz dĂnomdánom. Azonban nem mindenki volt ilyen szerencsĂ©s, hiszen beszámoltak olyan esetrõl is, hogy a vendĂ©glátĂł az eredeti árhoz kĂ©pest duplájára emelte a menĂĽk árát, majd rafináltan abbĂłl engedte el a számla felĂ©t. Megint mások arrĂłl számoltak be, hogy az egyik Ă©tteremben Ăłrákat kellett várni az Ă©telekre, sõt a vĂ©gĂ©n már a harapni valĂł is elfogyott. Voltak olyan Ă©ttermek is amelyek annak ellenĂ©re, hogy nem csatlakoztak az egyedĂĽlállĂł akciĂłhoz, telt házzal ĂĽzemeltek, ilyen volt pĂ©ldául a Deák Ferenc utcai HBH Sörözõ Ă©s Étterem, ahol ismĂ©t nagyon jĂłl fogyott a legendás Tatáros kanapĂ©. De Szõregen a Selmeczki Cukrászda Ă©s Étterem is teljes házon ĂĽzemelt. A jövõvel kapcsolatban mindenkinek azt ajánljuk, hogy alaposan nĂ©zze meg, hol tölti el a Torkos CsĂĽtörtököt Ă©s Ă©rdemes minĂ©l elõbb asztalt foglaltatni.
|
Hozzászólások Kedves Olvasó! Jelentkezzen be és akkor hozzászólhat a témához!