Nagyecsed volt az elsõ olyan település az országban, amelynek önkormányzata az EMFESZ-szel szerzõdött valamennyi intézménye gázellátására. Ez éves szinten egymillió forint megtakarítást jelentett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városnak. A településen most azt várják, hogy kijelöljék számukra az új szolgáltatót, de azt tervezik, amint újra lehetõség nyílik rá, visszamennek az EMFESZ-hez.
Mint ismert, a Magyar Energia Hivatal a cég engedélyét likviditási problémái miatt felfüggesztette, így január 13-ától nem végezhet földgáz-kereskedelmi tevékenységet. Tudomásul veszik a döntést, és várják, kit jelölnek ki szolgáltatónak. Még sem EMFESZ-tõl, sem a szolgáltatótól nem kaptak tájékoztatást, a médiából értesültek a változásról - közölte a Független Hírügynökség érdeklõdésére Kovács Lajos, Nagyecsed polgármestere. A város elsõ embere hozzátette: a kijelölt szolgáltatónál maradnak, míg az EMFESZ sorsa eldõl, de az a szándékuk, ha a cég talpra áll, ismét vele szerzõdnek. Nagyon sajnálják, ami történt, mert elégedettek voltak a szolgálgatással - mondta a polgármester, utalva arra, hogy éves szinten egymillió forintot takarított meg a város azzal, hogy nyolc százalékkal olcsóbban kapta a gázt. Most ugyanennyi többletkiadásuk lesz. A város 2010-ben mintegy 1,8 milliárdból gazdálkodott. A polgármester elmondta azt is: az önkormányzathoz hasonlóan a városlakók nagy része is átszerzõdött az EMFESZ-hez. A fogyasztók a szolgáltatásban nem tapasztalnak majd változást, de a számla magasabb lesz a korábbinál - tette hozzá.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!