A diákok körében is riasztóak az adatok: egyre korábban próbálják ki a gyerekek a cigarettát, és a 13-16 éves korosztályban - csakúgy mint a felnõtteknél - minden harmadik fiatal dohányzik.
Magyarországon a legsúlyosabb szenvedélybetegségnek a dohányzás számít: a felnõtt nõk negyede, a férfiaknak pedig 40 százaléka nyújt rá rendszeresen. Évente több mint 28 ezren dohányzással összefüggõ betegség miatt halnak meg. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik halálesetért a cigarettázás tehetõ felelõssé - hangsúlyozta Szûcs Erzsébet, az egészségvédelmi fõosztály vezetõje az ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézetének a dohányzás visszaszorításáról szóló sajtótájékoztatóján, kedden.
A szakember a családi negatív példáról elmondta: a dohányzó tanulók 90 százaléka dohányfüstös környezetben nevelkedik. A fiatalok egyébként egyre korábban találkoznak elõször ezzel a káros szenvedéllyel, és a rendszeresen cigarettázó gyerekek száma is nõ. A legutolsó felmérés szerint - a felnõttekhez hasonlóan - minden harmadik 13-16 év közötti diák rá szokott gyújtani - fejtette ki Szûcs Erzsébet. Hozzátette: ezek a gyerekek 18 éves korukra már függõvé válnak.
A korai (15-64 év közötti) halálozási adatok évtizedek óta nem változtak, ugyanannyian haltak meg 1979-ben dohányzással összefüggõ betegségekben, mint 2003-ban - mutatott rá a fõosztály vezetõ. Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy 100 ezer magyar férfi közül 700, a budapestiek közül pedig 550 halt meg ilyen betegségekben. A nõk esetében magyarországi viszonylatban 350, a fõvárost tekintve 300 halál tudható be évente a káros szenvedélynek - közölte Szûcs Erzsébet.
A szakember arról is beszélt, hogy a fõvárosban kerületenként is vannak eltérések: férfiaknál az országos átlagot meghaladó halálozás a VII., VIII. és IX. kerületben, nõknél pedig a IV., VI., VII., VIII., IX., X. és a XX. kerületben van.
A sajtótájékoztatón résztvevõ szakemberek mind azt hangsúlyozták, hogy a dohányzás elleni fellépést népegészségügyi prioritássá kell tenni, a társadalom valamennyi tagját tájékoztatni kell a káros hatásokról. A legfontosabb megakadályozni, hogy a fiatalok kipróbálják a cigarettát, illetve minél nagyobb réteg leszokását kell segíteni - hangzott el a tájékoztatón.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!