Képzeld el, hogy még én vagyok nekik a normális! Elmegyek a barátnõimhez, mert ennyi szörnyûség, amin keresztül mentem, szóval ez a legjobb orvosság, elmegyek a barátnõimhez beszélgetni. Együtt jártunk egyetemre, voltak közös éveink, egyik-másikkal együtt szültem, szóval elmegyek hozzájuk beszélgetni. És akkor rájövök, hogy nem lehet beszélgetni, hanem csak órás monológokat lehet hallgatni, mert úgy zúdul ki belõlük az életük, mint amikor a mosogatóból kihúzod a dugót. Volt, aki 4 órát átbeszélt. Mondta-mondta és még akkor is mondta, amikor már a kabát rajtam volt. Olyan életek, megaláztatások és szívatások, amit nem is tudsz elgondolni. Ezekhez képest én vagyok az erõs. Röhej, de én. Mert hiszek magamban, a gyerekemben és a munkámban. Hihetetlenül szerencsés vagyok, mert erõs vagyok! Kibírtam, ami történt és még mindig normális vagyok!

***

MondjĂĄk: szĂ­vesen Ăşjra kezdenĂŠm az ĂŠletet, de ezzel a mostani ĂŠsszel! A TeremtĂľ ezt nem engedi meg, de ha megengednĂŠ, akkor sem lehetne megvalĂłsĂ­tani! Mert ez az ĂŠsz (ĂŠvtizedek hordalĂŠka) nem illik bele az ifjĂş testbe. MegrontanĂĄ. Az ifjĂş: lĂĄng ĂŠs a felhĂľtlen lelkesĂźltsĂŠg. Olykor a mindent kitĂśltĂľ egyetlen ĂŠrzĂŠs. TudatlansĂĄgban ĂŠl az IdĂľ hatalmĂĄrĂłl. Az Ăşt vĂŠgefelĂŠ pedig az ĂĄtadhatatlan TudĂĄs nyomasztĂł terhe, melynek megszerzĂŠsĂŠĂŠrt a megromlott Test is fizetett. Sokszor a LĂŠlek is megkopott. FĂĄsult, kĂśzĂśnyĂśssĂŠ lett. EgymĂĄs tĂźkĂśri.

***

Sötét, csillagos ég. Amikor egyszeriben sárga folt siklik ismeretlen pályán a csillagok alatt. Sebesen és hangtalan. Nem repülõ, annak fényei ismerõsek, sebességét különben is többszörösen meghaladja emez sima, hangtalan mozgása. Sárga színe eltér a csillagok fényétõl. Vajon mit látok megint? Látványa kiváltság? Nincs, kit hívhatnék magyarázatul. Különben is... Egyedül bámulom, míg el nem tûnik látómezõmbõl. Észrevett?