Kiállítás a Pokol Kapujában
Független Hírügynökség
2007 February 28, Wednesday
Nyolc méterrel a föld alatt, egy természetes mésztufa barlangban rendez egyedülálló kiállítást a Duna-Dráva Nemzeti Park Pécsett. Nyártól maketteken és rajzokon mutatják majd itt be a hely történetét.
|
A lillafüredi Anna-barlang mellett ez az egyetlen látogatható mésztufa barlang az országban.
A földfelszínen játszótér van, nyolc méterrel a föld alatt pedig feltárul a Pokol Kapuja. A barlangot hivatalosan a múlt század huszas éveiben nyitották meg, akkor kapta mostani nevét. A legnagyobb termében egy papírsárkány riogatta annak idején a látogatókat - mondta a Független Hírügynökségnek Havasi Ildikó, a Duna-Dráva Nemzeti Park geológiai referense.
A Pokol Kapuját késõbb lezárták, és évtizedekre elfelejtették, pedig már a rómaiak is használták az üregeket. A középkorban vízimalmokat táplált a barlangot kialakító Tettye-patak. A 18. században lakások is voltak a Pokol Kapujában. Egészen a közelmúltig pedig egy hajléktalan lakott az egyik üregben, õ az építkezés megkezdésekor költözött ki.
A 250 méter hosszú barlang üregeit kiszélesítik, majd összekötik egymással a járatokat, és látogathatóvá teszik az egész barlangot. 50 millió forintba kerül a munka, a pénzt pályázaton nyerte a nemzeti park.
Nyáron egyedülálló kiállítás nyílik a barlangban: maketteken és rajzokon mutatják be a Pokol Kapuja több évszázados történetét.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!