A Sex Pistols-nak túl drága a Hall Of Fame
Munkatársunktól
2006 February 27, Monday
A legendás punkcsapatnak már évek óta helye lenne a Rock And Roll Hall Of Fame-ben, ám éveken keresztül valamiért nem választották be õket.
|
A Sex Pistols-t a Black Sabbath, Lynyrd Skynyrd, Miles Davis és Blondie társaságában hívták meg a Hall Of Fame-be, és az ünnepélyes gálát március 13-án rendezik New York városában. A pénteki napon aztán a zenekar a hivatalos weblapján megjelent levélben közli, hogy eszük ágában sincs részt venni a rendezvényen. Ebben a Hall Of Fame-et borba öntött vizelethez hasonlították: Nem megyünk fel. Nem vagyunk a majmaitok. Rengeteg pénzt kellene nekünk meghívottaknak is letennünk azért, hogy egy asztalt kapjunk, de még akkor is, ha az egyik galérián akarunk meghúzódni - áll a levélben. A rendezvény szervezõi ezzel szemben kijelentették, hogy minden meghívott két ingyen jegyet kap, és ezen felül a további belépõk egységesen 2500 dollárba kerülnek. A Rock And Roll Hall Of Fame alapítvány vezetõje, Susan Evans nem különösebben esett kétségbe, amikor meghallotta a hírt: Õk csak úgy viselkednek, ahogyan az elvárható egy botrányos punkbandától. A Sex Pistols mindössze egy lemez kiadása után feloszlott, de a munkásságuk ennek ellenére mély nyomokat hagyott. A God Save The Queen vagy éppen a Pretty Vacant címû dalaikkal valósággal sokkolták a társadalmat.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!