| Hírfolyam |
|---|
14:42
| 14:41
| 14:40
| 14:38
| 14:36
| 13:44
|
|
|
|
Hody László
Munkatársunktól
2005 September 03, Saturday
 Nevezetes évfordulóra érkezett haza. Budapesten, a Körcsarnokban ünnepelték az elmúlt héten, az ötvenötben Európa bajnoki címet szerzett férfi kosárlabda válogatottat. Ausztráliából látogatott haza az ünnepségre.
|
Talán a „régi nevén" jobban emlékeznek rá. Kilencszázharmincnégyben Hódi Lászlóként látta meg a napvilágot, Szegeden. Új hazájában alakult a helynek megfelelõen a neve.
Nevezetes évfordulóra érkezett haza. Budapesten, a Körcsarnokban ünnepelték az elmúlt héten, az ötvenötben Európa bajnoki címet szerzett férfi kosárlabda válogatottat. Ausztráliából látogatott haza az ünnepségre. Természetesen szülõvárosában is eltöltött néhány napot. Így sikerült találkozni Vele.  -Lengyel utcában laktunk, Édesapámnak cipõüzeme volt. Az Árpád téri iskolába jártam, elemibe. Onnan a Klauzál Gimnáziumba vezetett az utam. Gyalog jártunk suliba, hisz közel volt hozzánk. A Klauzálban kezdtem kosarazni. Mellette a Postásban sportoltam. Almási Gyula bácsi tanította meg nekem is ezt a szép sportot. Nagyon jó alapképzést kaptunk. Tõle tanultuk meg a gyors labdatovábbítást. Greminger Jánosnak is nagy szerepe volt a sportágválasztásomban, sokat segített nekem a késõbbiekben is. Abban az idõben nagyon jó csapat volt a Klauzálban. Egy év-két évfolyamból négyen is válogatottak lettünk. Olyan társaim voltak, mint Merényi Kálmán, Ribizsár Gyuszi, Faragó Dódi, Komáromi Móci. A Postásban Csíszár Dzsoni, Kemény Csöpi, Ribizsár Gyuszi voltak a meghatározó játékosok. Nagyon szép idõszaka volt az életemnek. Nagyon jó csapatunk volt és nagyszerû közösség. Nõi csapata is volt a klubnak, talán még nálunk is jobb eredményeket értek el a lányok. Mivel nagy szegénység volt, mindenünket megosztottuk egymással. Mindenki hozott, amit tudott, s azt összedobtuk, együtt ettük meg. Éjszaka zötykölõdtünk a vonaton, úgy utaztunk a meccsekre.
- Mikor került fel Pestre?
- Nagyon fiatalon. Ötvenegyben beválogattak a felnõtt válogatottba, egy négy nemzet tornájára. Bár még nem játszottam, de együtt készültem a kerettel. Nem a Honvédba kerültem elõször, hanem az úgynevezett Munkaerõ Tartalék csapatában játszottam. Ezt most ipari tanuló csapatnak mondanám. Mellette folytattam a gimnáziumot, viszont nagyon keveset tudtam bejárni, ezért nem is érettségiztem ott a Kölcseyben. Reggelente volt mindig a magyar óránk, s én olyankor mindig edzettem. Vagy fél év eltelt mire egy óracsere miatt, találkoztam a tanárommal. Nevetve mutatkozott be nekem. Késõbb, már alhadnagyként maturáltam. Amolyan félprofi státuszba kerültem. Pénzt kaptam a játékért. Készültünk a helsinki olimpiára. Nagyon fiatalon, tizennyolc évesen kerültem ki, bár játszottam, de nem voltam meghatározó ember. Tizenharmadik helyen végeztünk, de már körvonalazódott a késõbbi jó csapat. Az olimpiából nem túl sokat láttam, de az atlétikai stadionban és az úszóversenyeken elõfordultunk. - Mikor lett alapember a válogatottban?
- Talán azt mondhatom, hogy az ötvenhármas moszkvai EB-n. Nagyon érdekes volt, akkor még körmérkõzéses formában rendezték az EB-t. a szovjetek nyertek, s mi az utolsó meccsen Izraellel játszottunk. Ha õk nyernek, másodikak, mi ötödikek lettünk volna. Minden különbségnek meg volt a limitje, nekünk 35 pont felett kellett nyerni az ezüstéremért. Hatvanhat- huszonkettõre nyertünk. Nagy ünneplésben volt részünk, nagyon megtapsoltak a moszkvaiak. Ötvennégyben fõiskolai vb-t nyertünk, Pesten. Ez egy kicsit huncut dolog volt, lévén az összes szocialista ország, gyakorlatilag a válogatottját nevezte. Nálunk a mûegyetemistákkal nem is volt gond, õk valóban egyetemisták voltak, csupán minket, honvédosokat kellett bedugni, valamilyen felsõoktatási intézménybe. Engem például a Kertészeti Fõiskolára írattak be. Ezt a vb-t az oroszokat legyõzve, megnyertük. - Következett a máig is csúcsnak számító hazai EB! Nem volt gond a szabadtéri pályával?
- Nem, hiszen már két tornán játszottunk szabadtéren. Belgrádban és Szófiában. Utóbbi helyen, salakon. Itt, amikor fújt a szél, gyakorlatilag nem lehetett tempót dobni, hogy a szemünkbe, szánkba kerülõ salakról már ne is beszéljek. Pesten, hajópadlón játszottunk, csupán egyszer kellett bemennünk a sportcsarnokba, mert zuhogott az esõ. A döntõben, a szovjeteket vertük, s a meccs egy a szabadság szelét megérzõ közönség, magyarságtüntetésével ért fel. Leírhatatlan volt a meccs, s az ünneplés. - A következõ olimpia viszont kimaradt.
- Sajnos. Az akkori sportvezetés a nagy távolságra és a nyugtalanító hazai helyzetre, addigra már kitört a forradalom, való tekintettel, csak az aranyéremre esélyes csapatokat vitte ki. Így, mi, akik az EB gyõzelemmel kvalifikáltuk magunkat a tornára, itthon maradtunk, hisz az amerikaiak verhetetlenek voltak. - A forradalom után hazát váltott.
- Ötvenhétben a bátyámmal elhagytuk az országot. Bizonytalannak, kiszámíthatatlannak ítéltük a jövõnket. Apánk cipõüzeme miatt ikszes származásúak voltunk, nem nagy civil karrier állt elõttünk, s akkor még a kosárlabdában sem volt nagy pénz. Bécsbe kerültünk menekült táborba, s onnan vándoroltunk ki, Ausztráliába. Új hazámban beadtam az állampolgári kérelmet, de így sem jutottam ki a római olimpiára. A sors azonban kiegyenlítette a számlát, hatvannégyben, Tokióban már az auszik mezében lettem hetedik. Azért szívfacsaró érzés volt magyar melegítõs sportolókkal találkozni. Mexico citybe már nem mentem ki, mert az ausztrál válogatott három hónapos turnéval készült, s akkor én már elkezdtem a munkámat. Késõbb még edzõsködetm, sõt voltam újzélandi szövetségi kapitány, de a civil karrieremre is gondolnom kellett. A munkámat a kozmetikai iparban fejeztem be. Második feleségem betegsége miatt, nekem kellett volna vinni az üzletet, s egy férfi nem lehet próféta ebben az iparágban. Legalább is én úgy gondoltam. - Folytatta e valaki a családban a kosárlabdát, vagy Önnel véget ért a Hódiak tündöklése?
- Az elsõ házasságomból születetett kislányom, az Európa rekorder Neszmélyi Vera volt a feleségem, a mi válásunk miatt nem sportolt. Bátyám nagyobbik lánya válogatott úszó volt, de széthajtották, s elszakadt a válla. Viszont az öcsénk, Hódi Szabolcs is bekerült a válogatottba, miután mi kivándoroltunk, s gyakorlatilag Vele ért véget a „Hódi saga". Barok István
|
|
|
|
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!