Zenészek, irány a Zenefolyam!
Munkatársunktól
2005 August 08, Monday
A Webrádió zenefolyamában új szegedi szerzõ, Danee688 mutatkozik be. Arra bíztatunk mindenkit kövesse példáját, a legjobbak mûsorát közreadjuk zenecsatornáinkon!
|
A Webrádió idõrõl-idõre lehetõséget biztosít a nagyközönség elõtt még ismeretlen, feltörekvõ zenészeknek, hogy produkciókkal minél szélesebb körhöz jussanak el. Ennek érdekében várjuk mindazoknak a jelentkezését, akik úgy érzik, rendelkeznek olyan önálló zenei produktummal, amely megérett a bemutatásra.
A beérkezett zenemûvek közül az általunk arra érdemesnek ítélteket a Webrádió Zenefolyamában rendszeresen hallhatóvá tesszük, így bárki, akár a világ bármely pontján hallgathatja majd azokat. Az aktuális újoncokra oldalunkon rendszeresen felhívjuk olvasóink figyelmét, s röviden be is mutatjuk õket.
Ilyen újonc a Zenefolyamban Danee688, azaz Diósi Dániel is, akinek elektronikus zenei felvételeire már külföldi internetes oldalakon is felfigyeltek.
Dani nagyjából öt évvel ezelõtt kezdett el hobbi szinten zenével foglalkozni. Tehette mindezt igazán könnyedén, hiszen manapság már egy jobban felszerelt számítógéppel is igen értékes dolgokat alkothatnak a hozzáértõk. Kezdeti szárnypróbálgatásait eleinte önmaga szórakoztatására készítette, majd késõbb egyes kiadóknál is megpróbálkozott demo anyagával, ám ezek sokáig nem váltottak ki komolyabb reakciókat. Az azóta eltelt idõben viszont nem egy internetes oldalon megjelentek felvételei, amik igen magas letöltéseket értek el, tehát elmondható: kíváncsi volt rá a számítógépek elõtt ülõ közönség. Dani elmondta, egyre több felkérést kap remixek készítésére, valamint amatõr albumokon való vendégszereplésre is, így talán lassan beindulni látszik szekere. Saját bevallása szerint elsõsorban rave és happy-hardcore stílusú zenéket készít. A fiatal zeneszerzõ egy kolumbiai lemezkiadóval is kapcsolatban áll már, akik rajta keresztül keresnek hozzá hasonló közép-európai ez idáig még ismeretlen tehetségeket. Danee688 a Szenefolyamban hallható is másfél órás mûsorával. Telescope címû felvétele egy Unreal szám feldolgozása, amelyre nagyon büszke, s õszintén reméli, elnyeri a majd vele a hallgatók tetszését. A zenei bemutatkozó anyagokat az [email protected] címre várjuk!
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!