RendkĂ­vĂźl feszĂźlten Ăźltek asztalhoz. UtĂłbb ĂŠrtettem meg: ezek mĂĄr elĂľbb ismer-tĂŠk, mi a tĂŠt. ArrĂłl szĂłlt a meccs, mit gondolunk majd rĂłluk. Nem arrĂłl, mit mondunk, mert Ă­rĂĄsban ĂŠs szĂłban rendszerint hazudunk. TĂśrtĂŠnelmi okokbĂłl.

Csak amit gondolunk, azt nem lĂĄtjĂĄk. Annyira.

AztĂĄn, ha majd lehet voksolni, akkor jĂłl jĂśhet mĂŠg ez az emlĂŠk. Nem a pĂĄrtokrĂłl, nem is a kormĂĄnyrĂłl, francot sem ĂŠrdekel, csak arrĂłl, melyik hogy izzadt... Ez elĂľbb a homlokĂĄn, kĂŠsĂľbb az arcĂĄn, de nem merte megtĂśrĂślni, mert a q kamera, meg a fotĂłsok, szĂłval idĂľbe telt, mĂ­g kitalĂĄlta: kifĂşjja az orrĂĄt, ĂŠs kĂśzben lopva fĂślitatja a verĂ­tĂŠket is. Emez csak az orrĂĄn nedvesedett, de az utĂłbb Ăşgy csillogott, mint egy tĂźkĂśr. Viselte. Azon is csak belĂźl vigyorgott, hja, Ăşriember, amikor lĂĄtta, hogy utĂłda az asztal rossz oldalĂĄra Ăźlt, mert szemĂŠbe sĂźtĂśtt a nap! MindkettĂľ tĂťrt. Egyik a napot, a mĂĄsik hogy ne vegye ĂŠszre amaz erĂľlkĂśdĂŠsĂŠt...

TudtĂĄk mi a tĂŠt! MondtĂĄk is hangosan: az Isten adta nĂŠp jĂł sorsa. Hogy oda ne rohanjak. MĂŠg hogy a hatalom! Aki ilyet feltĂŠtelez, attĂłl kell Ăłvakodni, mondtĂĄk volna, ha megtudjĂĄk! Ezek a mi jĂłembereink ĂŠrtĂźnk fĂĄradnak, nekĂźnk izzadnak. Nekik a hatalom szolgĂĄlat, mint a pĂĄpai lĂĄbmosĂĄs kispapoknak. Vlagyimir Iljics is mivel kezdte: minden hatalmat a szovjeteknek! Beletelt pĂĄr ĂŠvbe, mire nĂŠhĂĄnyan mĂĄr ĂŠrtettĂŠk a jĂłszĂĄndĂŠkĂş nĂŠpboldogĂ­tĂłt.

AmitĂľl fĂŠlhetĂźnk is, annak ĂśrĂźljĂźnk: ezek mindketten profik. Hogy azutĂĄn mi milyen alattvalĂłik voltunk, vagyunk, ĂŠs majd leszĂźnk... Melyiknek ikszelĂźnk? Na ezt szeretnĂŠk tudni Ăľk is!