(MTI) - A keddi, észtek elleni gyõzelemmel versenyben maradna a világbajnoki pótselejtezõt érõ második helyért a magyar labdarúgó-válogatott - Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint.
"Nem szeretnénk mentegetõzni és ígérgetni, de szeretnénk az észtek ellen gyõzelemmel kijavítani a bukaresti hibát, hogy versenyben tartsuk magunkat" - jelentette ki a telki edzõközpontban tartott hétfõi sajtótájékoztatóján a szakvezetõ, aki hozzátette, körbeverések által még hisz a második hely megszerzésében, s bár fontos csatát vesztettek el pénteken, a háborút még megnyerhetõnek tartja. Megjegyezte, ehhez nagy szükség lenne a román-török összecsapáson a vendégsikerre.
A szakember visszatérve a romániai találkozóra elárulta, nem gondolt a lemondásra, mert amíg bízik benne a szövetség vezetése és a játékosai, addig neki az a feladata, hogy segítse a válogatottat. Megjegyezte, a három nappal ezelõtti találkozó nagy csalódás volt, de a három évet tekintve pozitívabb az összkép, mert a korábbi eredményeknek köszönhetõen van mibe kapaszkodniuk a játékosokkal együtt.
"Az észtek eddig kevesebb meglepetést okoztak a vártnál, de pénteken a hollandok ellen eljött az idejük, megmutatták, hogy erõs csapatuk van" - mondta a Puskás Ferenc Stadionban 20.30-kor kezdõdõ összecsapással kapcsolatban Egervári, aki kitért arra is, hogy a bukaresti kudarc után milyen hangulat fogadhatja együttesét. "Nagyon zártan és fegyelmezetten futballoznak az észtek, így türelmesnek kell lennünk a körülöttünk lévõ világ türelmetlensége ellenére is".
Egervári a kezdõcsapattal kapcsolatban kijelentette, csak olyan játékosok szerepelnek majd benne, akik százszázalékos fizikai és egészségi állapotban vannak, illetve kellõképpen motiváltak.
"Gyõznünk kell, mert azzal megadjuk magunknak az esélyt, hogy tétje legyen az októberi két mérkõzésnek" - jelentette ki Bogdán Ádám, a válogatott kapusa.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Korcsmár Zsoltra eltiltás miatt nem számíthat Egervári Sándor, míg Varga József valószínûleg nem épül fel sérülésébõl, ugyanakkor a további sérültek közül Vanczák Vilmos és Koman Vladimir vasárnap már teljes értékû munkát végzett, így vélhetõen mindketten bevethetõek lesznek.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!