(MTI) - Becslések szerint akár az eredetileg tervezetthez képest több mint kétmilliárd euróval nagyobb, hatmilliárd helyett akár nyolcmilliárd eurót meghaladó összeg is juthat az Európai Unió következõ hétéves keretköltségvetésében az úgynevezett ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre - jelentette be az uniós csúcstalálkozó elsõ napjának végén, péntek hajnalban Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.
    A politikus rámutatott, hogy erre a többéves költségvetés részleteirõl szóló politikai megállapodás és az abban foglalt rugalmasság ad lehetõséget.
    "Az el nem költött pénzek bekerülnek egy kosárba, és újra lehet majd osztani õket" - érzékeltette a megállapodás lényegét Van Rompuy. Mindez azt jelenti, hogy az összeg nem plusz forrás, a hétéves büdzsé ugyanakkora marad, mint amirõl februárban megállapodtak az állam- és kormányfõk, csak ha valamelyik fejezetben marad elköltetlen pénz, akkor az elvileg nem kerül vissza automatikusan a tagállamokhoz, hanem van lehetõség arra, hogy bizonyos feltételekkel azt újraosszák az uniós költségvetés többi területe között.
    "Nincsenek illúzióink, a probléma nem oldódik meg egyik napról a másikra" - húzta alá Van Rompuy, aki egyúttal úgy vélekedett, hogy mindez nem ok arra, hogy bárki is azt gondolja, ez egy lehetetlen küldetés. A munkanélküliség szintje riasztóan magas - fogalmazott.
    A korábbi belga kormányfõ megerõsĂtette, a cĂ©l az, hogy a keretköltsĂ©gvetĂ©sben elvileg hĂ©tĂ©ves idõszakra rendelkezĂ©sre állĂł, az ifjĂşsági foglalkoztatási kezdemĂ©nyezĂ©sre fordĂthatĂł milliárdokat a tagállamok a lehetõ leghamarabb, lehetõleg az elsõ kĂ©t Ă©vben, 2014-ben Ă©s 2015-ben lekössĂ©k Ă©s elköltsĂ©k. A programok január 1-jĂ©n indulnak - tette világossá Van Rompuy, aki arrĂłl is beszámolt: a csĂşcs rĂ©sztvevõi abban is egyetĂ©rtettek, hogy elõ kell segĂteni a fiatalok mobilitását, hogy elháruljanak az akadályok a foglalkoztatásuk ĂştjábĂłl.
    JosĂ© Manuel Barroso, az EurĂłpai Bizottság elnöke az EurĂłpai Tanács ĂĽlĂ©sĂ©t a növekedĂ©s Ă©s a munkahelyteremtĂ©s csĂşcstalálkozĂłjának nevezte, ugyanakkor megjegyezte, hogy a növekedĂ©si kilátások meglehetõsen kiábrándĂtĂłak, EurĂłpa egyes rĂ©szein pedig szociális vĂ©szhelyzet van. A megoldás rĂ©sze a bizalom, amely "a növekedĂ©s egyenletĂ©nek egyik kulcsváltozĂłja" - fogalmazott a portugál uniĂłs vezetõ. A tanácsĂĽlĂ©s szerinte most azĂ©rt volt kulcsfontosságĂş, mert ez a helyszĂne annak, hogy konszenzus jöjjön lĂ©tre a jövõt illetõ prioritásokrĂłl.
    Barroso az országspecifikus ajánlásokrĂłl is beszĂ©lt, amelyeket a hivatalos program szerint a munkavacsora közben tárgyaltak meg az állam- Ă©s kormányfõk. A bizottság elnöke elmondta, hogy Ăşgy látja, hogy a korábbiakhoz kĂ©pest most a tagállamok jobban magukĂ©vá tettĂ©k a bizottság által megfogalmazott ajánlásokat. Fel kell gyorsĂtani a strukturális reformokat, a versenykĂ©pessĂ©g javĂtása lĂ©tfontosságĂş - hangsĂşlyozta a sajtĂłtájĂ©koztatĂłn Barroso.
    "Van, hogy a reformok sem elegendõek, mert tĂşl sokáig tart, mĂg az eredmĂ©nyeik megmutatkoznak, kĂĽlönösen a foglalkoztatás terĂ©n" - Ă©rvelt a politikus, aki szerint Ă©ppen ezĂ©rt van szĂĽksĂ©g beruházásokra is. A bizottság elnöke szerint a közpĂ©nzeket "intelligensen" kell felhasználni a kis- Ă©s közepes vállalkozások (kkv) támogatása Ă©rdekĂ©ben, Ă©s fel kell gyorsĂtani a hitelnyĂşjtást a leginkább forráshiánnyal kĂĽzdõ kkv-k számára.
    "A mi növekedési alapunk a többéves pénzügyi keret" - utalt az unió hétéves költségvetésére Barroso.
    Herman Van Rompuy arrĂłl is beszámolt, hogy az EurĂłpai Tanács központi szerepet szán a gazdaság finanszĂrozásában az EurĂłpai Beruházási Banknak (EIB), amelynek elnöke szintĂ©n rĂ©szt vett a találkozĂłn, Ă©s amelynek tõkĂ©jĂ©t tĂzmilliárd eurĂłval emeltĂ©k meg a tagállamok. Az EIB elnöke Van Rompuy elmondása szerint arrĂłl számolt be, hogy beruházási lehetõsĂ©g van bõven, a bank ugyanis több százmilliárd eurĂł Ă©rtĂ©kben azonosĂtott már olyan lehetsĂ©ges beruházásokat, projekteket, amelyek közpĂ©nz befektetĂ©se nĂ©lkĂĽl nem tudnak megvalĂłsulni.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!