(MTI) - Nagy jelentõségûnek nevezte az Országgyûlés elnöke, hogy olyan szilárd és rendíthetetlen jellemû ember vezette a magyarságot államfõként, mint Mádl Ferenc. Kövér László szerdán, a néhai köztársasági elnök emlékére rendezett konferencián úgy fogalmazott: Mádl Ferenc zsinórmértéket adott a lelkiismeretes munkához politikusként, egyetemi tanárként és akadémikusként egyaránt.
"Véleményére oda kellett figyelni, szavát meg kellett hallgatni, mert amit mondott, annak ereje, megalapozottsága volt" - emlékezett vissza egykori egyetemi oktatójára a házelnök a Tudós, államférfi, ember címû emlékkonferencián elmondott nyitó beszédében. A házelnök szerint Mádl Ferenc valamennyi döntésében benne volt a gondolat, a szív és az erõ hármassága, lényével, kiállásával iskolát teremtett. Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja a néhai államfõ maximumra törekvését elevenítette fel, mint mondta, Mádl Ferenc tanárként a tudás kellõ alapját nyújtotta tanítványainak, és közéleti tevékenysége is példamutató volt. Szerényen és alázattal viselte a kudarcokat és a sikereket is - emlékeztetett a Barankovics István Alapítvány kurátoraként is felszólaló Tarnai Richárd arra, amikor Mádl Ferenc esélytelenül is vállalta az államfõjelöltséget, és arra, amikor öt évvel késõbb megválasztották a legfõbb közjogi méltóságnak. Vékás Lajos akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karának professzor emeritusa korszakos jelentõségûnek nevezte az akadémikus és jogtudós Mádl Ferenc tudományszervezõ és tudományos közéleti tevékenységét. Óráin, az ideologikus és törtetõ elõadások korában széles gazdasági és társadalmi alapon, imponáló történelmi kontextusba helyezte tananyagát, emiatt kollégáinak zöme is "világító fáklyaként" tisztelte õt. "Voltak azonban olyanok, akik meg akarták bélyegezni, ellehetetleníteni tanári munkáját. Jogász generációk szerencséje, hogy kísérletük nem sikerült" - mondta Vékás Lajos. Király Miklós, az ELTE jogtudományi karának dékánja tiszteletet parancsolónak nevezte a jogtudós Mádl tudományos tevékenységét, Szilágyiné Szemkeõ Judit pedig, aki helyettes államtitkárként volt kollégája az oktatási miniszter Mádl Ferencek, a többi között arra emlékezett vissza elõadásában: miként próbálta a tárcavezetõ erõsíteni az egyházi oktatást egy olyan minisztériumban, "ahol a munkatársak zömének még az volt a célja, hogy ez ne sikerüljön". Az 1931-ben született Mádl Ferencnek 1990 és 1993 között tárca nélküli miniszterként feladata volt a Magyar Tudományos Akadémia felügyelete, 1993-94-ben pedig mûvelõdés- és közoktatási miniszteri posztot töltött be. 2000 és 2005 között a Magyar Köztársaság elnöke volt. Mádl Ferenc 2011. május 29-én hunyt el.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!