London 2012 - Metró- és tévérekordok dõltek meg
MTI
2012 August 13, Monday
A londoni metró és a BBC is rekordokat döntött a vasárnap befejezõdött londoni olimpiai játékok bõ két hete alatt.
|
(MTI) - A londoni metró és a BBC is rekordokat döntött a vasárnap befejezõdött londoni olimpiai játékok bõ két hete alatt. A Transport for London (TfL) - a brit fõváros tömegközlekedését irányító városházi cég - hétfõn közölte, hogy a játékok idején a londoni metróhálózat 60 millió utast szállított, 30 százalékkal többet, mint a tavalyi azonos idõszakban. Ez csaknem megfelel Nagy-Britannia teljes lakosságának. A TfL szerint a londoni metrót fennállásának 149 éves történetében soha nem vették igénybe ennyien ilyen rövid idõ alatt. A játékok kelet-londoni központi helyszínét is érintõ városi vasúthálózaton (DLR) hatmillióan utaztak az olimpia idején; ez éppen 100 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Az olimpia elõtt aggodalmak forrása volt, hogy a tizenkét fõvonalból és számtalan elágazó mellékvonalból álló, 400 kilométeres londoni metróhálózat - amelynek jelentõs része még a viktoriánus idõkben épült - hogyan tud majd megbirkózni az olimpiai áradattal, amikor a tapasztalatok szerint olimpia nélkül is csak gyakori és komoly fennakadásokkal képes - illetve sokszor nem is képes - eljuttatni úti céljához napi 3,5 millió utasát. Végül is azonban a metrórendszer nagyobb gondok nélkül kiállta a próbát. A BBC, amely a játékok kizárólagos nagy-britanniai közvetítõje volt, ugyancsak rekordokról számolt be hétfõn. A közszolgálati médiatársaság végleges összesítése szerint a július 27-i megnyitóünnepséget 27,3 millióan, a vasárnap esti záró ceremóniát 26,3 millióan nézték Nagy-Britanniában, az olimpiai közvetítésekbe pedig 51,9 millió tévénézõ - a teljes brit lakosság 90 százaléka - kapcsolódott be a játékok két hete alatt legalább negyedórára. A BBC hétfõi beszámolója szerint soha ennyien nem követtek figyelemmel televíziós eseményt a jelenlegi, korszerû nézettségi mérési rendszer tíz évvel ezelõtti meghonosítása óta. A megnyitót egymillióval többen nézték, mint Vilmos herceg, a brit trón várományosa és polgári származású hitvese, Kate Middleton tavaly áprilisi világraszóló londoni menyegzõjének közvetítését. A játékok alatt a legrövidebb versenyszám vonzotta a legtöbb britet a képernyõk elé: a jamaicai Usain Bolt olimpiai aranyat érõ sprintjét a 100 méteres férfi síkfutás augusztus 5-i döntõjében 20 millióan nézték.
|
|
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor egy kattint�ssal nyithat a cikkhez f�rumos t�m�t.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!