Gyurcsány Ferenc nem hátrál meg
Független Hírügynökség
2011 April 29, Friday
Nem hátrál meg Gyurcsány Ferenc - a volt miniszterelnök Facebook oldalán írt errõl nem sokkal azután, hogy bejelentette: lemond mentelmi jogáról.
|
Nem hátrál meg Gyurcsány Ferenc - a volt miniszterelnök Facebook oldalán írt errõl nem sokkal azután, hogy bejelentette: lemond mentelmi jogáról. Az MSZP elnöke közben már bejelentette, hogy a párt minden eszközzel kiáll Gyurcsány Ferenc mellett, mert hisznek az ártatlanságában.
Az élet nem áll meg, "teszem a dolgomat" - errõl ír legfrissebb Facebook bejegyzésében Gyurcsány Ferenc. Úgy fogalmaz, hogy küzd a Fidesz önkénye, önzése, szociális érzéketlensége ellen, küzd egy sikeresebb demokratikus baloldalért és a saját igazáért. Mindent ugyanúgy tesz, ahogy eddig tervezte. Így tehát ott lesz vasárnap a Városligetben és az MSZP vezetésének felkérését elfogadva beszélni is fog. "Nem hátrálok" - fogalmazott a volt miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc nem sokkal korábban jelentette be ugyancsak a Facebookon, hogy lemond a mentelmi jogáról, miután a Legfõbb Ügyészség kezdeményezte annak felfüggesztését. Bejegyzése szerint a nyúlfarknyi hivatalos levélbõl az derül ki, hogy hivatali visszaéléssel gyanúsítják, azt csak feltételezni tudja, hogy a sukorói ügyben. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke közben azt jelentette be, hogy a párt minden eszközzel támogatni fogja Gyurcsány Ferencet, mert hisznek volt miniszterelnök ártatlanságában.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!