Hajdúhadházon a roma rendezvény már véget ért, a Jobbik demonstrációja még tart
Független Hírügynökség
2011 April 17, Sunday
Nem sokkal vasárnap este hat óra után rendbontás nélkül véget ért a hajdúhadházi sportpályán a keresztény evangelizációs rendezvény, amelyet az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Országos Cigánymissziója tartott.
|
Nem sokkal vasárnap este hat óra után rendbontás nélkül véget ért a hajdúhadházi sportpályán a keresztény evangelizációs rendezvény, amelyet az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Országos Cigánymissziója tartott. A program végén a gyülekezet egyik lelkipásztora, Lakatos Jenõ arra kért mindenkit, hogy békében, szeretettel menjen haza. A résztvevõk úgy is tettek.
Egyszerre mintegy négyszázan lehettek a hajdúhadházi sportpályán az evangelizációs rendezvényen, a nap folyamán természetesen cserélõdött a közönség, a rendezvényen a becslések szerint összesen nyolcszázan vettek részt. Bernát Bálint, a Hajdú-Bihar Megyei Cigány Kisebbségi Önkormánytzat alelnöke a Független Hírügynökségnek elmondta: a helyszínen megjelent és forgatott napközben a Barikád TV stábja, és a résztvevõk úgy érezték, hogy provokálni szeretnék õket, pedig nem adtak rá okot, és nem is vették fel a kesztyût. A Jobbik demonstrációja egy kilométerre a másik rendezvény helyszínétõl, a hadházi sportpályától öt óra után, a hajdúhadházi vásártéren kezdõdött, jelenleg is tart. Az elsõ szónok a párt alelnöke, Sneider Tamás volt, beszédet mond még Vona Gábor elnök és Rubi Gergely országgyûlési képviselõ. A hajdúsági városban több száz rendõr biztosítja a nyugalmat.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!