A médiatörvény agya - Figyelõ
Független Hírügynökség
2011 January 27, Thursday
A Médiatanács legfiatalabb tagjával, Koltay Andrással közöl interjút a Figyelõ gazdasági hetilap csütörtökön megjelent száma. A 33 éves jogásznak központi szerepe volt a médiatörvény megalkotásában is.
|
A Médiatanács legfiatalabb tagjával, Koltay Andrással közöl interjút a Figyelõ gazdasági hetilap csütörtökön megjelent száma. A 33 éves jogásznak központi szerepe volt a médiatörvény megalkotásában is. Sokak szerint õ a "fõ agy" az új rendszer mögött.
Koltay András 2002-ben szerzett jogi diplomát a Pázmányon, ahol öt évvel késõbb nevezték ki adjunktussá. A jobboldali, de a Fidesszel korábban semmilyen kapcsolatot nem ápoló jogász a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumát ellenõrzõ testület fideszes tagjainak külsõ szakértõje lett, majd 2009-ben a Fidesz által delegált tagként került a grémiumba. Ekkor ismerkedett meg Szalai Annamáriával, a Médiatanács jelenlegi elnökével is. A következõ felkérés már a médiatanácsi tagságra vonatkozott, de elõtte a közremûködésével már az új médiatörvény munkálatai is megkezdõdtek.
Koltay András szerint azért köthetik nevéhez az új törvényt, mivel szakmai szervezetekkel, "informális körülmények között", többször egyedül egyeztetett. Koltay Gábor filmrendezõ fia úgy látja: majd az idõ válaszolja meg, nem jött-e túl korán számára a médiajogászként nehezen felülmúlható pozíció. A lap szerint egyébként Koltay András szakmai felkészültségét még a bírálói sem vonják kétségbe.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!