Azok a józan demokraták, akik nem akarják, hogy az Országgyûlés egy pártkongresszus határozatainak végrehajtó bábintézményévé váljon, írják alá az MSZP petícióját - reagált Török Zsolt az Országgyûlés elnökének vasárnapi rádiós nyilatkozatára, amelyben Kövér László azt mondta, hogy ritkítaná a plenáris ülések számát, illetve el szeretné érni: a parlamentben a politikusoknak csak egyeztetés után kelljen nyilatkozniuk. Az MSZP szóvivõje az "Idõben szóltunk" címû petíció aláírására buzdítja azokat is, akik nem akarják megvonni a média szabad kérdezési jogát, akik fontosnak tartják a sajtószabadságot.
Török Zsolt a házelnök nyilatkozatára reagálva elmondta: Kövér László is beállt azoknak a sorába, akik el akarják lehetetleníteni a médiát. Ezt jelzi az a szándéka, hogy korlátozzák az újságírók jogait, tehát a parlamentben csak egyeztetés után készíthessenek a politikusokkal interjút. A szóvivõ megjegyezte: érti, miért akarja ezt a házelnök, hiszen a héten is megszégyenültek fideszes képviselõk, amikor egy internetes portál újságírói a magán-nyugdíjpénztárak tervezett "lenyúlásáról" faggatták õket. Volt, aki nem volt hajlandó megmondani a nevét, de olyan is, aki még azt is letagadta, hogy a Fidesz képviselõje - tette hozzá. A szocialista politikus szerint Kövér László terve, miszerint ritkítani kívánja a plenáris üléseket, valójában arról szól, hogy a Fidesz frakció nagy része, kétharmada nem ér rá a parlamentben szavazni. Ugyanis 3-4 funkciójuk van, polgármesterek, alpolgármesterek, megyei, illetve települési képviselõk, tehát az országgyûlésben 1 millió forintért végzett munkájuk szinte csak másodállás - tette hozzá. Mindezek miatt kéri az embereket, a józan demokratákat Török Zsolt, hogy az Alkotmánybíróság csorbítása, a magán-nyugdíjpénztárak lenyúlása és a média ellehetetlenítése ellen írt MSZP-s petíciót írják alá. Kövér László házelnök vasárnap az Inforádióban a többi között azt nyilatkozta: meg kellene vizsgálni, hogy az állandó parlamenti belépõvel rendelkezõ újságíróknak és szakértõknek valóban szüksége van-e erre a jogosultságra. Az Országgyûlés elnöke arról is beszélt, hogy szeretné elérni, a politikusoknak csak akkor kelljen nyilatkozniuk bárkinek, ha arra felkészültek és vállalják a beszélgetést. Ezen kívül közölte azt is, hogy ritkítaná a plenáris üléseket.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!