Az Alkotmány módosításának módja ellen tiltakozik az LMP. Schiffer András, a párt frakcióvezetõje csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: nem szabad engedni, hogy egy pártszövetség a pillanatnyi kétharmadával visszaélve generációkra elõre bebetonozza az akaratát. Az alaptörvény közzétett koncepciója szerint ugyanis az Alkotmány akkor módosítható, ha a javaslatról két egymást követõ Országgyûlés változatlan formában, mindkét szavazásnál külön-külön az országgyûlési képviselõk kétharmadának szavazatával dönt.
Schiffer András úgy fogalmazott: az alkotmány koncepciója megerõsítette, hogy helyes volt az a korábbi döntés, hogy kivonultak az elõkészítõ munkából. Hozzátette: az országnak egy pártszövetség fog Alkotmányt adni, amit úgy tûnik, két cikluson keresztül módosítani sem lehet. Az LMP frakcióvezetõje szerint a Fidesz érvelhet azzal, hogy az ellenzék kifogásolta a hetente történõ alkotmány-módosítást, ugyanakkor egy pillanat volt áprilisban, amikor kétharmados támogatottsága volt, ezzel visszaélve akarja bebetonozni az akaratát. Mint mondta, hiába lehet más pártnak 2014-ben kétharmada, nem fog tudni módosítani. A politikus értetlenségét fejezte ki, hogy miért kell nagyobb legitimáció a módosításhoz, mint magához az új Alkotmányhoz. A frakcióvezetõ arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz kampányában hallgatott az alkotmányozási szándékáról, a folyamatot pedig a Parlament falain belül végezte, nem adott lehetõséget más társadalmi csoportoknak, hogy részt vegyenek a munkában.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!