A többi között a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. megalapításáról dönt a Fõvárosi Közgyûlés szerdai ülésén. Elõbbi hét önkormányzati közszolgáltató cég irányítását és ellenõrzését végzi majd, utóbbi pedig egy integrált közlekedésszervezõ, közlekedésirányító gazdasági társaság lesz. A képviselõk döntenek arról is, hogy Tarlós István fõpolgármester hatáskörébe helyezik az önkormányzati cégek személyi kérdéseit. A testület tárgyal az MSZP javaslatáról, egy 10 milliárd forintos pénzügyi alapról is, amellyel a budapesti devizahiteleseknek adnának átmeneti segítséget.
Megalakulhat a BVK Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt., amelynek a fõvárosi közüzemi és közmû-szolgáltatásokat, valamint a nem közlekedési célú egyéb közszolgáltatásokat végzõ vállalatok tulajdonosi irányítása és ellenõrzése lesz a feladata. Ezek úgynevezett vállalatcsoportként mûködnének a városüzemeltetés új rendszerében, a társaságokban pedig megszûnnének az igazgatóságok. Ide hét gazdasági társaság tartozna: a Fõvárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF), a Budapesti Távhõszolgáltató Zrt. (Fõtáv), Budapest Gyógyfürdõi és Hévizei Zrt., a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt., a Fõvárosi Kertészeti Nonprofit Zrt. (Fõkert), a FÕKÉTÜSZ Fõvárosi Kéményseprõipari Kft., valamint a FTSZV Fõvárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. Az elõterjesztés szerint az érintett cégek köre további héttel bõvülhet.
Ugyancsak megalakulhat a keddi ülésen a Budapesti Közlekedési Központ Zrt., amely az önkormányzat integrált közlekedésszervezõ, közlekedésirányító gazdasági társasága lesz. A szervezet ügyvezetõ szerveként ötfõs igazgatóságot hoznak létre, amelynek megbízatása határozatlan idõre szól. Emellett egy háromtagú felügyelõbizottság is feláll, szintén határozatlan idejû megbízással.
A fõpolgármesterre ruházzák át a fõvárosi önkormányzati intézmények, így például a Fõvárosi Közterület-felügyelet és más önkormányzati gazdasági társaságok vonatkozásában a személyi kérdésekkel kapcsolatos hatáskört. Ha a képviselõk megszavazzák az errõl szóló javaslatot, akkor Tarlós István dönthet a többi között az érintett intézmények vezetõinek kinevezésérõl, díjazásáról és a vezetõi hatáskör visszavonásáról. A városvezetõ egyébként korábban már jelezte, hogy egy kivételével leváltaná a közmûcégek vezetõit, a hírek szerint csak a BKV vezérigazgatója, Kocsis István maradna a helyén.
Hat fizetési osztály szerint béreznék a fõváros tulajdonában lévõ társaságok vezetõit. Az I-es vezetõi kategóriában, ahová a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. és a BKV vezérigazgatója tartozna, 1,6 millió forintban állapítanák meg a havi alapbért. A II-es kategóriában (például az FKF, a Fõtáv és az I-es kategóriájú cégek vezérigazgató-helyettesei) 1,450 millió forintot kapnának. A VI-os vezetõi kategóriába tartoznának a többi között az osztályvezetõk, üzemvezetõk, csoportvezetõk, õk 500-800 ezer forint között keresnének.
A napirenden szerepel Horváth Csaba, az MSZP frakcióvezetõjének javaslata is. Ebben egy 10 milliárd forintos pénzügyi alap létrehozását kéri a devizában eladósodott budapesti lakáshitelesek megsegítésére. Az elõterjesztés szerint a cél az, hogy az átmeneti segítséggel az eladósodottak a lakások tulajdonjogát megtarthassák, az önkormányzat pedig csak a szükséges mértékben avatkozzon be az ügyfél kérésére. A pénzügyi alapból az elmaradt törlesztõ-részletek finanszírozására lehetne pénzt igényelni, a támogatás összegét pedig késõbb vissza kellene fizetni.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!