Az elõzetes vizsgálat szerint feltehetõen informatikai hiba miatt kapott körülbelül háromezer BKV-dolgozó duplán fizetést - közölte Bolla Tibor, a közlekedési társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese hétfõn sajtótájékoztatón. A cégnél belsõ vizsgálat indult a hiba okainak megállapítására, illetve annak kiderítésére, történt-e személyi mulasztás. A vezérigazgató-helyettes elmondta: a dupla utalás 446 millió forint túlfizetést jelent. Még pénteken minden érintett dolgozót tájékoztattak a történtekrõl és kérték a jogtalan kifizetések visszautalását, ami már meg is indult. A visszautalások költségét a BKV megtéríti.
A BKV múlt csütörtökön indította el a fizetések számítógépes utalását a több mint 12 ezer dolgozónak. Az elõzetes vizsgálat szerint informatikai hiba történt, körülbelül háromezer dolgozó duplán kapta meg havi munkabérét - közölte Bolla Tibor. Hozzátette: a hibát még csütörtök este észlelték, akkor leállították az utalásokat, különben a többi dolgozónak is duplán ment volna pénz. A vezérigazgató-helyettes úgy fogalmazott: a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a túlfizetés nem 2 milliárd, hanem 446 millió forint, ami szintén jelentõs összeg, de a BKV likviditását pillanatnyilag nem borítja fel. A cég azt reméli, hogy rövid idõn belül visszakapja a pénzt. A dolgozókat már pénteken értesítették és kérték, hogy utalják vissza a jogtalanul kifizetett összeget. Bolla Tibor elmondta: már megindultak a visszautalások. Ezek költségét a BKV megtéríti. A BKV belsõ vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy pontosan mi történt. Rendszerhiba biztosan volt, de a vizsgálat során tisztázzák majd azt is, hogy történt-e személyi mulasztás, minderre néhány napon belül kapnak választ - közölte a vezérigazgató-helyettes. Elmondta: a rendszer két dolgozónak is megengedte az utalások elindítását, bár ezt elvileg egyszerre csak egyikük tehette volna meg. A rendszert beszállító cég vezetésének már pénteken jelezték a problémát, velük kedden egyeztetnek. Ha lezárul a vizsgálat és a BKV-nak kára keletkezik, ezt azokra fogják hárítani, akik okozták - jelentette ki Bolla Tibor. Akik szeretnék, de valamilyen oknál fogva - például zárolt bankszámlájuk miatt - mégsem tudják visszaadni a jogtalanul kiutalt fizetést, azokkal részletfizetésben, a munkabérbõl való levonásban állapodna meg a BKV. Akik esetleg nem akarnák visszaadni a pénzt, azok ellen megindítják a jogi eljárást - mondta Bolla Tibor. Kérdésekre válaszolva a gazdasági vezérigazgató-helyettes hozzátette: törvényesen járnak el, ebben az esetben sem várható semmiféle retorzió, kirúgás. Ám bíznak benne, hogy minden dolgozó látni fogja, jogtalan kifizetésrõl van szó, és visszautalja a pénzt. A BKV a pénteken kiküldött e-mailt nem tekinti hivatalos értesítésnek, fizetési felszólításnak. Tomasitz István, a BKV jogi igazgatója elmondta: írásbeli fizetési felszólítást azoknak fognak kiküldeni, akik a cég által késõbb megjelölt határidõig nem utalják vissza a pénzt. Szükség esetén következõ lépésként fizetési meghagyás kibocsátását kérik a bíróságtól.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!