Hidvégi-Üstös Pál nem mindennapi sportember. Az élsportoló többek között átszelte már Afrikát, átúszta a Tiszát forrástól a torkolatig, valamint teljesítette ugyanezt a távot futva is. A Tisza "Nagykövete" 2006-ban a forrástól egészen a torkolatig úszott, ezzel az egyedülálló teljesítménnyel 852 km-t tett meg a néhol igen sebes sodrású, örvénylõ folyóban. A vasember nevéhez fûzõdik a fekete kontinens átszelése is, ahol 116 nap alatt nem kevesebb, mint 12.500 km-t tett meg futva az Old Spice Afrika Expedíció keretein belül. Tavaly pedig levezetésképpen elfutott a Tisza ukrajnai forrásától egészen a szerb torkolatig, ez 1003 km-t jelentett.
A sportoló 2009-ben ismét kemény fába vágta a fejszéjét, hiszen a tavalyi táv kétszeresét teljesíti, idén tehát oda-vissza futja le a kitûzött 2050 km-es penzumot. A Tisza jószolgálati "Nagykövete" ezzel a nem mindennapi teljesítménnyel szeretné felhívni a figyelmet hazánk második legnagyobb folyójára, valamint a környezettudatos gondolkodásra. Hidvégi-Üstös Pál nem titkolt célja az is, hogy felhívja a figyelmet a folyó szépségére és a benne rejlõ turisztikai lehetõségekre, különös tekintettel a falusi turizmus népszerûsítésére.
A programhoz nagyszabású környezetvédelmi akció is kapcsolódik Vásárosnamény és Beregszász városok támogatásával, az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus finanszírozása mellett a „Határon átnyúló együttmûködés fejlesztése a magyar-ukrán határtérségben" pályázat keretében. A szervezõk feltérképezik az illegális hulladéklerakókat, a Felsõ-Tisza vidékén szemétszedési versenyt hirdetnek, reményeik szerint sok ezer zsáknyi palacktól sikerül így megszabadítani a folyópartot.
A futót szombat délelõtt népes kis csapat várta az algyõi körforgalomnál, ahol a helyi általános iskola diákjai csatlakoztak hozzá, hogy együtt fussanak el a Tájházig. A sportember kísérõi elmondták, hogy mindenhol nagy örömmel várják õket és nagyon sokan csatlakoznak hozzájuk néhány kilométer erejéig. A segítõ kérdésünkre még azt is elárulta, hogy talán a 2006-os úszás volt az egyik legnehezebb próbatétel Pál számára, hiszen az örvénylõ folyóban nem könnyû az úszás, ráadásul számos fertõzést is összeszedett. A 2050 km-es táv egyik felének teljesítése hamarosan befejezõdik a futó számára, és a szerb torkolat elérése után visszafelé is teljesíti a távot az "örökmozgó" sportember. Hidvégi-Üstös Pál 2009-ben minden tiszai települést felkeres, hogy kezet rázzon és konzultáljon a polgármesterekkel, akik egy közös nyilatkozat aláírásával fejezhetik ki a tiszai összefogás melletti elkötelezettségüket. Ennek keretében találkozott szombaton az algyõi polgármesterrel is.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!