Bemutatták a Virgin Galactic legújabb repülõjét
Független Hírügynökség
2008 July 28, Monday
Richard Branson brit milliárdos hétfõn bemutatta azt a repülõgépet, amelyik "anyahajóként" az ûr határára viszi fel Virgin Galactic nevû cégének turistaûrhajóját.
|
Az idén januárban bemutatott ûrhajót, a SpaceShipTwo-t a Branson anyja után Eve-nek keresztelt futurisztikus repülõgéprõl indítják majd az ûrbe.
A kéttörzsû, teljes egészében szénszálas anyagokból készült WhiteKnightTwo-t (FehérLovagKettõ) a Mojave sivatagban mutatták be meghívott vendégek és a média képviselõi elõtt. A 43 méteres szárnytávolságú, és több mint 15 ezer méter magasra felemelkedni képes géppel a várakozások szerint még az idén megteszik az elsõ próbarepüléseket, és valamikor 2009-ben tartják az elsõ repülést úgy, hogy a SpaceShipTwo-t is hozzá csatolják.
A Virgin Galactic reményei szerint 2010-ben viszik fel az elsõ ûrturistát 110 kilométeres magasságba. A cég elmondása szerint már több mint kétszázan jelentkeztek az útra, amiért fejenként 200 ezer dollárt (35,3 millió forint) kell fizetni.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!