Hiába,a stílus az ember! A Sz.Tabló éppen annyira objektív,amennyire az kell.A dolgok egyik felét leírja a Sz.Tükör-a másikat a Tabló.A kettõbõl már kijön vmi.Csak ezt a Tablót nem a Dm nyomda nyomja városi pénzen...
Kedves Patikus! Kedves Többiek! Örülök, hogy a topic hangneme egészen európai lett. Nem is vitatkozni szeretnék, csupán arra a feltevésre, feltevésedre reflektálnék, hogy az Örfi házaspár valamelyike felállhatna székébõl, lévén magasan kvalifikáltak, találnának más helyet maguknak. Nos, nem szeretnélek megbántani kedves Patikus, de tartok tõle, hogy nem ebben a korban élsz, de, hogy nem ebben a korban szocializálódtál, az biztos. Nincs Szegeden szükség kiváló szakmai kvalitással rendelkezõ emberekre. Talán egy példát említhetnék. Volt egyszer Szegeden egy igen közkedvelt jó tollú, jó hangú sportújságíró, akit, szinte mindenki szeretett. A kilencvenes évek közepén egy népszerû lap vezetõ munkatársa volt, csakúgy, mint a régi Délmagyaros idejében. Emellett az akkor még idõszakosan mûködõ Rádió 88 sztár mûsorvezetõje volt. Kilencven hatban, kilencvenhétben, már pontosan nem emlékezem, öt perc alatt kellett, sokadmagával elhagynia a szerkesztõséget, lévén a "szakmai befektetõ" eladta a lapot a Délmagyarnak, amely természetsen, lévén konkurenciát jelentett neki, felszámolta. Nos azóta ez, az általam nagyrabecsült sportújságíró (Akinek egyébként más témák irányába is nagy affinitása volt) nem talál magának olyan lapot, amely tisztes megélhetést biztosítana számára. A Rádióban sem foglalkoztatják, pedig csupán Neki volt állandó mikrofonengedélye (ilyet egyébként a kereskedelmi rádiók nem is kérnek, nincs is szinte senkinek). Mi jó páran, akik Tõle tanultuk a sportújságírást, nem tudunk segíteni rajta, mert nincsenek lapok, nics munka lehetõség. És most vissza Vécsey Ágira. A már korábban említett okokból (nem megismételve a jelzõket, mert van akit sért) megszüntették a munkaviszonyát a Magyar Rádió Szegedi Körzeti stúdiójában. A munkaügyi perben nyert, visszamehett volna. Én sem mentem volna vissza a helyében, hisz, aki elküldte, továbbra is ott "dolgozik". Ezek ismeretében az vesse rá az elsõ követ, aki inkább a munkanélküliséget, esetleg a "rokkant nyugdíjat" választotta volna a helyében. Azt kívánom Nektek, hogy soha se kerüljetek, hasonló szituációba. A magyar értelmiség számára, fõleg negyven fölött, már igen szûkösek a lehetõségei. Örüljön mindenki, akinek elfogadható munkája van. Azt pedig kár hinni, hogy egy városházi sajtófõnök fujja a "passzát szelet" Kis pont a gépezetben, nem hiszem, hogy félteni kellene Tõle az objektivitást, bár ha a Szegedi Tabló lenne ennyire objektív. Köszönöm a figyelmeteket. Stilus
Stilus
2003-04-24 12:30 (El�zm�ny n�lk�li.)
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!
„Hiszen ha valóban olyan jó szakemberek vagyunk, hogy „még az ellenségeink szerint is jól dolgozunk”, akkor mindig tudunk megfelõ, szakmai elismerést nyújtó, érdekes és jól fizetõ állást találni.” – Írod.
Azt azért ne felejtsd el, hogy nem villanyszerelõkrõl van szó, hanem újságírókról. Abban a szakmában pedig – amennyire én tudom – viszonylag korlátozottak a lehetõségek.
Egyébként én összeférhetetlenség kapcsán egyáltalán nem értek veled egyet. (Gondolom ez nem hír…) Mégpedig azért nem, mert a sajtófõnök feladatai között nem találsz olyat, ami bármely médium függetlenségét, vagy elkötelezettségét befolyásolná. Ugyanis a dolga alapvetõen az, hogy tartsa a kapcsolatot a sajtó és a polgármester között, illetve a lehetõségek szerint kiszolgálja a sajtó igényeit. Vagy Te tudsz olyan konkrét feladatot, ami összeegyeztethetetlenné tenné a dolgot? Mert eddig csak homályos elméleti befolyásoltságról beszéltünk.
Kedves Tziky! Jó a kérdés, s úgy gondolom a válasz valójában már régen megelõzte kérdésedet. A házastársak nem a sors szeszélyeinek kiszolgáltatva, kényszer vagy külsõ befolyás, esetleg presszió hatására (remélem) kerültek ebbe a hálátlan(?) állapotba. Vagyis, a férj és feleség (föltételezem) egymás tudomásával, egymást követve töltötték be állásaikat, megbízatásaikat. Minden bizonnyal jóval korábban van státuszában helyi napilapunk fõszerkesztõ-helyettese mint polgármesterünk médiatanácsadója. Az idõrendi sorrend logikailag azt feltételezi, hogy amikor a házaspár hölgytagjának felajánlották az álláslehetõséget a polgármesteri irodánál, valamiféle konzultációt, családi megbeszélést mégis csak tartott a férjével. Arról, hogy ez most egy megtisztelõ és felemelõ feladat és örülni kell-e neki (netán pezsgõt bontani) − vagy esetleg el kellene gondolkozni: valóban összeegyeztethetõ-e a két munkakör egymással vagy sem. Nyilván eldöntötték: „Más a munkahelyük, más a fõnökük, máshonnan kapják a fizetésüket”. Leegyszerûsítve tehát, véleményem szerint akkor kellett választani, hogy a feleségnek el kell-e vállalnia az új állást, -szakmai kihívást, s ha az a fontosabb a család számára, akkor a férjnek meg kell válnia a régitõl vagy a férj marad a státuszában és a feleség mond le az új lehetõségrõl. Õk akkor úgy gondolták, hogy a két állás összeegyeztethetõ. Tehát az adott szituáció elõidézését illetõen nem kérhetik számon a kiszámíthatatlan sorsot, tanult, mûvelt és tehetséges emberek lévén az a maguk felelõssége. Ha én (mi) lennék(nénk) a helyükben? Én és a családtagom? Õszinte lelkiismerettel ki merem jelenteni neked, hogy hasonló helyzetben valamelyikünknek szerintem el kellene hagynia az állását. Errõl persze az adott helyzetben nem magam döntenék, hanem én és a Házastársam. De hozzá kell fûznöm, kizárt az, hogy hasonlóan efféle állapotba kerüljek(jünk). Ha még is így alakulna, akkor még mindig nem érezhetném kárvallottnak magunkat. Hiszen ha valóban olyan jó szakemberek vagyunk, hogy „még az ellenségeink szerint is jól dolgozunk”, akkor mindig tudunk megfelõ, szakmai elismerést nyújtó, érdekes és jól fizetõ állást találni. …És ha minden igaz, semmivel sem vagyunk rosszabb hálátlanabb helyzetben, mint néhány hónappal ezelõtt. Üdvözlettel: Patikus
Kedves Dovi! Én ennek a témának már nem nyitok önálló, új fórumot, mert szerintem szinte mindenki elmondta a maga véleményét, akinek volt kedve hozzászólni a témához. Köszönöm az ötletet. Valóban van egy új topicra elképzelésem. Jelentkezni fogok vele. Üdvözlettel: Patikus
Képzeld el, hogy Te és a Te családtagod kerül az adott helyzetbe. Konkrétan: Igen sokan azt állítják, hogy a Te jelenlegi állásod összeegyeztethetetlen a családtagod állásával. Dönthetsz: Te vagy a családtagod hagyja el az állását?
Tisztelt Vécsey Ágnes, kedves kispék! Köszönöm, hogy becenevemen szólított. Más fórumozót, név szerint õsszegedit is megtisztelt megszólításával, s úgy tûnik: hozzá hasonlóan rögtön nekem is tiltakoznom kell annak okán, hogy azzal illet, pocskondiázok. De visszatérve hozzászólásának kezdetére, „valóban annyit ért az egészbõl, hogy van egy házaspár”? „Pechükre mindketten újságírók. Dolgoznak, az ellenségeik szerint is jól.” Bocsásson meg illetlennek tûnõ kérdésemért: Ön ugye a polgármester úr sajtófõnöke? Vannak Önöknek ellenségeik? Az ellenségeik szerint jól dolgoznak? Hm… Ne haragudjon kedves kispék, kicsit nehezen tudom értelmezni azokat a személyes szakmai és magánéleti problémáiról közreadott információit, mely szerint pech, hogy Ön és a férje is újságíró... Azt tetszik írni, szóljon az aki az Ön vagy a házastársa munkájában kifogást talál. Ugye nem veszi zokon, ha ismételten leírom, amit amennyiben az elõzményeket is el tetszett olvasni, megerõsítek: a magam részérõl nem aggályoskodtam egy pillanatig sem a munkájának a minõségével kapcsolatban. Nem is ismerem közelebbrõl azt, így butaság is lenne bármiképpen méltatni, minõsíteni. Amit én látok, (ha nem akarja látni, akkor nyilván nem látja): e fórum szinte valamennyi hozzászólója (Dovi és Stílus kivételével) azon a véleményen van, hogy az Ön sajtófõnöki munkaköre összeegyeztethetetlen a férje fõszerkesztõ-helyettesi állásával. Úgy tûnik, nem akarja érteni, támadásnak, ellenséges megnyilvánulásnak, gyûlölködésnek irígységbõl fakadó indulatnak veszi valamennyi kritikát, amelyet néhányan természetesen (a fórumozás alig írott szabályai szerint) alkalmanként durvább, élesebb (idõnként egészen közönséges) hangnemben fogalmaznak meg. Kedves kispék! Önnek bizonyára vannak ellenségei. Akár hiszi, akár nem én nem vagyok közöttük. Én csupán igyekeztem kultúrált és érthetõ módon megfogalmazni, hogy véleményem szerint miért nem összeegyeztethetõ megbízatása a férje munkájával, munkakörével. Kérem, ne sértõdjön meg, ha soraimat olvassa! Aki ilyen munkát elkötelezetten vállal, annak bizony számolnia kell kritikákkal is! Azt pedig tényleg nem kívánom Önnek, hogy erdõkerülõként keresse a kenyerét. Üdvözlettel: Patikus
Kedves Dovi! Nem veszem kekeckedésnek soraidat. Ha sikerült végre pontot tenni az elfogultság kérdésére (szerintem nincs értelme tovább nyúzni), akkor tényleg beszélhetünk arról, amit a harmadik bekezdésben idézel tõlem. Vagyis, „hogy nem is lehet független a média az önkormányzattól”. Hát persze, hogy nem lehet. A kérdés az, hogy milyen mértékben? Alig-alig, alig, picikét, kicsikét, átlagosan, jellemzõen, nagyon, nagyon-nagyon, netán ordító módon? „Hogy mit számít némi családi kapcsolat a kérdésben?” Hm… Szerinted mit jelent az, hogy „némi családi kapcsolat”? Nagyon távoli, távoli, nem túl távoli, nem túl közeli, közeli, egészen közeli, közvetlen, direkt, szoros, nagyon szoros, a legszorosabb, netán testvéri, szülõ-gyermek,- vagy házastársi? Nos, az én véleményem az (egyéb módon korábban már utaltam rá): minél szorosabb a kapcsolat a városi politikai hatalom elsõ számú képviselõje és a helyi napilap vezetõsége között szakmai és családi értelemben, annál inkább valószínûsítheti az „elfogult” közvélemény, hogy nem alig-alig, hanem inkább ordító módon egymásra utaltak e partnerkapcsolat mindkét oldalán. Ez véleményem szerint alapvetõ médiaetikai kérdés.
,
- a legutols� hozz�sz�l�sokat az �r�asztalra teheti
Fórum