 Van itt egy fotográfus. Nagyon hozzáértõ. Lehet 'önmagát megcsinálónak' nevezni. Ám, a mûvészet, az mûvészet. Ne legyen kétséged!
A fotómûvészet a pillanatidõ térkivágása. Az ott, akkor. És a téma lehet grandiózus, lehet a leghétköznapibb. Mi a döntõ? Hol volt éppen az ember, kezében kamerával. Tehát lehetsz Robert Capa, és megörökítheted a partraszállást. Vagy kimehetsz Szeged utcáira, és a keresõd négyszögébe foghatod azt, ami éppen fontos a számodra. Írom itt a blogot, már egy ideje. És örülök, hogy a társszerzõ, a DC-bõl a D, éppen az, aki fotóblogjában meghívta önt, nézze meg kiállítását. Mert elárulom: az ikonok, amelyeket oly sokszor tettem meg mondandóm alapjául, az õ ikonjai. Tudom, a fotográfia történet óriási képi anyagát birtokolja, az agyában, a szemében. És azt is, hogy NÉGY emberi mivoltában hatott rá. Amikor ültek egy sör mellett, és elemeztek. Amikor Erdély vidékein kerestek témákat. A mértani kompozíció az erõssége. Ahogyan az építészmérnök látja a házat. Ott voltam a kiállítása megnyitóján. Szétnéztem. Akik szeretik, ott voltak. Akik nem voltak ott, azt maguk is tudják, és tudják azok is, akik ott voltak. A félelem persze nagyúr. És a legboldogtalanabbak az emberektõl félnek. Miközben méricskélik, mit, miért. Örülök, hogy az ikonok a legjobb helyre, a falra kerültek. Cseppben a tenger, bennük látható meg a mi Szegedünk. |
,
Blog
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!