Megkezdõdött a Szent-Györgyi napok tudományos elõadás-sorozata a szegedi orvosegyetemen. Mint Benedek György orvos professzor, az Általános Orvostudományi Kar délkánja a megnyitón hangsúlyozta, jelenleg már ez a tudományos fórum vált a tanéveket lezáró és egyben a következõ idõszakot megnyitó esemény a Karon. A dékán elmondta, a Szent-Györgyi napok célja, hogy a résztvevõ háziorvosok és szakorvosi rezidensek megismerjék azokat az újabb tudományos kutatási eredményeket, amelyek egyben jelzik a tudományos fejlõdés irányát is. Petri András professzor, a rendezvény fõszervezõje kiemelte, a Szent-Györgyi napok ma már nem csupán egyetemi, hanem egyben városi eseményt is jelentenek. A hagyományoknak megfelelõen, a Richter Tudós Klubbal indult a program, amelynek elõadói a túlsúlyos gyermekek és felnõttek problémáját, mint korunk egyik népbetegségét tárgyalták. A tudományos programot megnyitó sajtóbeszélgetésen szóbajött a ma hazánkban dolgozó orvosok közérzete. Hajnal Ferenc prof. arról beszélt, milyen riasztó sokak számára a fölöslegesség érzete, amely az orvosok körében mára megjelent. Manapság pusztán a köznapi stresszes életmódból, a rossz, figyelmetlen iskolai-szülõi neveltetésbõl, az lelkileg-testileg ártalmas környezetbõl már betegség, sõt népbetegség következhet. Fiatalok, gyermekek és felnõttek esetében egyaránt. Ezt ugyan jobbára képesek lennének az érintettek kivédeni, de ehhez tudatos gyógyulási szándék és hatékony iskolai, sõt óvodai nevelés szükséges, mondta a Szent-györgyi Napok megnyitóján Vass Ádám prof. a Richter Tudós Klub fõtanácsadója. A Szent-Györgyi napok tudományos programja szombat délután fejezõdik be.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!