Megnyitott a SZESZT!
Szeri Marcell
2007 September 18, Tuesday
Alig kezdõdött el a 2007-es tanév, máris egy remek rendezvénysorozat várja a szórakozni vágyó fitalokat Szeged belvárosában, amely nem más mint Szegedi Egyetemi Szórakozóhelyek Találkozója, azaz a SZESZT!
|
Szeptember 18-án elkezdõdtek a SZESZT, a Szegedi Egyetemi Szórakozóhelyek Találkozójának programsorozatai Szeged belvárosában. A közel egy hetes rendezvénysorozat a tavalyi évhez hasonlóan a Dugonics és Árpád téren kerül megrendezésre a fiatalok legnagyobb örömére. A rendezvény szervezõi a Szegedi Tudomány Egyetem Hallgatói Önkormányzata és a Zápor József Kávézója idén is fergeteges programokkal várják a pihenésbõl visszatért egyetemi fiatalságot. Az idei évben minden eddiginél színesebb programokat állítottak össze a szórakozni vágyóknak. Lesz komolyzenei és könnyû zenei blokk a zenemûvészeti hallgatók jóvoltából, színjátszás, táncház és természetesen fellépnek az egyetemi zenekarok legjobbjai is az öt nap folyamán. Idén egy nagy attrakcióval is készülnek a szervezõk, hiszen szeptember 20-án csütörtökön meg kívánják dönteni Magyarország leghosszabb szerelemvonatát. A nyitó napon a talp alá valót a Veracruz zenekar, valamint Qka MC és Ricsipí az Animal Cannibals együttes frontemberei szolgáltatták. Sajnos a nyitó napon az égiek nem voltak kegyesek a rendezvényhez, hiszen egész este szemerkélt illetve zuhogott az esõ, ennek ellenére számos érdeklõdött vonzottak az ingyenes koncertek. A számomra eddig nem nagyon ismert Veracruz zenekar saját illetve például AC/DC számokkal fûszerezett zeneszámai nagyon kellemes élményt nyújtottak még a vájt fülûek számára is. A zenekar két énekese még a hallgatóságot is bevonta egy-egy produkciójukba. A szombatig tartó rendezvénysorozat olyan sztárvendégekkel szórakoztatja majd a nagyérdemût, mint például a Suncity, Zanzibar, Ladánybene 27 illetve a Megasztáros Gáspár Laci. A záró, szombati napon a sztárvendég a Megasztár zsûribõl és a United frontebereként is ismert Pély Barnabás lesz, akit vélhetõleg elkísér majd barátnõje, a szintén tehetséges Galambos Dorina is. A szervezõk mindenkit szeretettel várnak szeptember 18-22-ig tartandó programokra.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!