1. lap. �sszesen 9.
Szerda estétõl nyilvánosak a megyer felsõoktatási felvételi pontszámok. Aki nem követte percrõl prcre az eseményeket, az is azonnal értesítést kaphatott, ugyanis kérni lehetett sms-ben az eredményt. Az Országos Felsõoktatási Információs Központ még az este folyamán mintegy százezer számra majdnem 400 ezer sms-t küldött ki.
Az idén változott a rendszer: nem intézményenként, hanem szakmánként határozták meg a felvehetõ létszámot, azt pedig, hogy melyik felsõoktatási intézmény hány diákot vehet fel, az elsõ helyre beírt jelentkezõk számától függött. Így elõfordulhat, hogy az egyáltalán nem népszerû intézmények kis szakjai pénz nélkül maradnak, hiszen az állami támogatás egyenesen arányos a diákok számával.
A Szegedi Tudományegyetemet általában nem fenyegeti ez a veszély ugyanis -bár az elmúlt évinél kevesebb. de még így is több mint 5000 diák kezdheti meg tanulmányait a különbözõ karokon.
A jogra és az orvosira tavaly egy ponttal magasabb volt a határ mint az idén, a kommunikáció illetve GTK gazdálkodási és menedzsment szakára is elég volt most négy, illetve öt ponttal kevesebb. A pszichológiára való bejutáshoz az idén is annyit kellett teljesíteni, mint az elmúlt évben. Furcsa, hogy a GTK kis- és középvállalkozási menedzser szakán például magasabb a költségtérítéses képzésre a limit, mint az államilag támogatottra.
Akiknek nem sikerült bejutnia elsõ körben, azoknak sem kell teljesen elkeseredniük, ugyanis Szegeden még mindig üres körülbelül 500 hely, ahová augusztus 13-ig lehet beadni a pótfelvételi kérelmeket.
Szegedi felsõoktatási ponthatárok részletesen
- Állam- és Jogtudományi kar
A-N-Á munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási: 108
SZTE-ÁJK A-N-K munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási: 101
SZTE-ÁJK A-N-Á nemzetközi tanulmányok: 135
SZTE-ÁJK A-N-K nemzetközi tanulmányok: 124
SZTE-ÁJK A-N-Á politológia: 133
SZTE-ÁJK A-N-K politológia: 90
SZTE-ÁJK A-L-K munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási: 78
SZTE-ÁJK O-N-Á jogász: 125
SZTE-ÁJK O-N-K jogász: 78
SZTE-ÁJK O-L-K jogász: 78
SZTE-ÁJK O-L-K jogász (Kecskemét): 78
SZTE-ÁJK F-N-Á jogi asszisztens: 76
SZTE-ÁJK D-N-K nemzetközi tanulmányok: 78
SZTE-ÁJK D-N-K politológia: 78
SZTE-ÁJK D-L-K jogász: 78
SZTE-ÁJK D-L-K jogász (Kecskemét): nem indul
SZTE-ÁJK D-L-K munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási: nem indul
SZTE-ÁJK D-L-K nemzetközi tanulmányok: 78
SZTE-ÁJK D-L-K politológia: nem indul
- Általános Orvostudományi Kar
SZTE-ÁOK O-N-Á orvos: 133
SZTE-ÁOK O-N-K orvos: 132
|< Kezd�
< El�z�
1
2
3
4
5
6
7
8
9
K�vetkez� >
Utols� >|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!