Minek tagadnám, ha ma már
dicsekvésre sem ad okot, de odahaza bizony a legtöbb -
könyvbõl van. Szekrényekben, polcokon és
mindenféle helyeken, legutóbb egyet a fûtõtestre
tettem, bár kerülhetett volna éppen a parkettre
is. Pedig részben már követem a korábban
ijesztõ elvet: ne borítsanak el mindent a könyvek,
elvégre nem miattuk élünk, még ha velünk
lakunk is. De nehéz az önmegtartóztatást
gyakorolni, hiszen jó, vonzó, érdekesnek tetszõ
kötetek mindig megjelennek, napjainkban is.
Mint a rendszerváltás
elõtt felnõtt nemzedék számos tagja, még
emlékszem könyvhetekre a hajdani évekbõl, amikor
1-1 vásárlás végén karomba vettem
a vásárolt-zsákmányolt könyvcsomagot,
amire ügyelni kellett, nehogy kiszakadjon a zacskó, a
táska, a tucatnyi kötet súlyától.
Akkoriban a könyvhétnek mindig volt slágere,
aktuális sikerkönyve, amit minden könyvvásárló
igyekezett megvenni magának. És persze már
mondani sem merem, de akkoriban a könyvvásárlás
nem volt egy vállalkozás, nem kellett rá
gyûjteni, kölcsönt sem vettünk fel a sok nyomtatott
bötû miatt.
Akkoriban. Azóta minden más
lett. Ma az átlag könyv ár meghaladja a 2,5 ezer forintot, és egy alaposabb bevásárlásba
folytatódó szétnézés, vidáman
elérheti, sõt könnyen meghaladhatja a minimálbért.
Azaz meghaladná, mert nagyon kevesen engedhetnék meg
maguknak az ilyen mértékû vásárlást.
Akik pedig megengedhetnék, azok zömmel nem teszik. És
most következnék egy félve kimondott megállapítás,
amit azonban sajna igaznak tartok: kifelé megyünk a
Guttemberg-galaxis uralmából. Az önfeledt
olvasás óráit kitöltik, de nem is kitöltik,
elrabolják azokat más szórakoztató
mûfajok. Az Internet, a DVD, a zene, a tv, megannyi kalandot kínál,
s ezekhez képest az olvasás, aligha megrendítõ
élmény. Legalább is sokaknál. Ami
manapság rendjén valónak számít, a
könyvolvasás szorult kisebbségbe. Nem marasztalom
el, aki ezt teszi. Korunk kihívásainak nehéz
ellenállni. És különben is, megfordult a
szél, mostanság a bötûk ellen fúj.
De annyi azért mondható:
olvasni jó. A jó könyv gyönyörködtetõ
és hasznos. Ha olvasol, meghallgatod mások üzenetét,
s ki tudja, ha megérted, gyarapszol általa.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!