Na nem a 2008-as osztrák svájci közös rendezésû labdarúgó Európa bajnokságra gondolok, arról már akkor lemaradtunk, amikor kiderült kikkel hozott össze bennünket a sors. Nos Várhidi Péter csapatai még harcban állnak, de esélyük a kijutásra annyi, mint a trójai falónak az epsoni derby-n.
Most a mai cardiffi döntéssel, a 2012-es EB-rõl is kiestünk. Mert jól tudta a magyar foci valamennyi vezetõje, hogy a mi válogatottunk már csak akkor indulhat egy világtorna döntõjében, ha mi rendezzük azt.
Meg is tettek mindent a kreatívak (hogy utálom ezt a kifejezést), olyan prezentációt hoztak össze, hogy „a fal adta a másikat". Ráadásul mindent és mindenkit bevetettek, hisz az utolsó esélye volt a magyar és horvát szövetségnek a rendezésre, hisz rövidesen felemelik a döntõ létszámát, huszonnégyre, s egy akkora tornát ez a két kis ország képtelen lenne lebonyolítani.
Ott volt a két miniszterelnök, valamennyi focilegenda, élõk és holtak. Utóbbiak vezéralakját a nemrég elhunyt Puskás Ferencet az özvegye képviselte. Szóval mindent bedobtunk, s erre a tizenkét szavazó egyike sem adta ránk a voksát. Az aktív világbajnok olaszok négy, a lengyel-ukrán közös prezentáció nyolc szavazatot hozott, s nyert.
Most persze jöhetünk a közgazdasági érvekkel, a hatalmas, közel százmilliós piaccal, szemben a mi (mármint a horvát és magyar) tizenöt milliónkkal, s nem is járnánk messze az igazságtól. De majd jönnek nálam sokkal okosabbak és megmagyarázzák a „buktát", mert abban továbbra is jók vagyunk. S itt tulajdonképpen, ki is kapcsolhatnám a számítógépemet.
Hogy miért nem teszem, annak két oka van. A kevésbé erõs indok, hogy a fõszerkesztõm megkért e kis dolgozat megírására (de ezt már teljesítettem az elsõ huszonkét sorban), a nyomosabb érv, egy szokásom okozta trauma volt.
Az autómban ugyanis mindig a Petõfi rádió szól. Oda is figyeltem, hisz a bukás (na jó: nem nyerés) hírét is onnan tudtam meg. De én balga meghallgattam Lantos Gábor telefonbeszélgetést az egyik rendezésrõl lecsúszott város polgármesterével, Kósa Lajossal.
És itt nyílt ki a bicska a zsebemben. A fiatal (legalább is nálam sokkal fiatalabb) városvezetõ politikus, kb a tizedik mondatában elkezdte „ekézni" a regnáló kormányt. Szinte õket téve felelõssé a buktáért. Külön kiemelve a magyar közbiztonság hiányosságát, a következõ gondolatmenettel:
"-Nem nevezhetõ biztonságosnak az olyan ország, ahol tíz-húsz huligánnal szeptember 18-án a Tv ostrománál nem bírt el a rendõrség! Hogy bírna el három-négyezerrel."
Szóval, abban az országban, ahol az akasztott ember házába kötéllel megy kondoleálni a vendég, nem is lehet mást elérni. Innentõl kezdve, már nem is érdekelnek az okok, ami miatt nem kaptuk meg a rendezés jogát.
Úgy vagyok az egésszel, mint Királyhegyi Pál a munkaszolgálatban kapott pofonnal. Árokásás közben kapott ugyanis a keretlegénytõl egy jó nagy maflást, mire megjegyezte a csodás humorú kis ember: - Na most ment el a kedvem az egésztõl!
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!