ÉrtelmisĂŠgiek, mĂťvĂŠszek ĂŠs politikai elemzĂľk egĂŠsz sora rĂĄncolja a homlokĂĄt manapsĂĄg a kamerĂĄk kereszttĂźzĂŠben, hogy megvĂĄlaszoljĂĄk azt a sor kĂŠrdĂŠst, melyek a miniszterelnĂśk „el..Ăłs" beszĂŠde, illetve az azt kĂśvetĂľ tĂŠvĂŠs ostrom vet fel. JĂłl teszik, vĂŠgre most rĂĄjuk is komolyan odafigyelnek a nĂŠzĂľk, persze csak, ha mĂĄr vĂŠgkĂŠpp kifogytak a szappanoperĂĄkbĂłl, esetleg Ăşgy ĂŠrtĂŠkelik, hogy az akciĂłfilmeknĂŠl is ĂŠrdekesebb, ami manapsĂĄg Budapest utcĂĄin tĂśrtĂŠnik. VĂŠgre van pĂĄrbeszĂŠd, amelyben nem a nĂŠpben, nemzetben, vagy pĂĄrtban gondolkodĂł politikai elit vĂŠlemĂŠnye a perdĂśntĂľ, hanem az etikĂĄban, morĂĄlban, esetleg erkĂślcsben jĂĄratos ĂŠrtelmisĂŠgiekĂŠ. Persze ne legyenek illĂşziĂłink, ez is csak addig „trendi dolog", amĂ­g el nem csitulnak az utcĂĄk. Az ĂŠrtelmisĂŠgiek Ăşjra visszahĂşzĂłdnak majd a szerkesztĂľsĂŠgek, kĂśnyvtĂĄrak, katedrĂĄk oltalmĂĄba, mihelyst visszakĂśvetelik magukat a stĂşdiĂłkba lĂĄngszavĂş politikusok. Ez az idĂľ valĂłszĂ­nĂťleg mĂĄr nincs is messze, mert politikai vĂĄlsĂĄg ide, utcai kĂĄosz oda, ez a mostani attak kevesebb, mint forradalom, sĂľt, mĂŠg kormĂĄnyvĂĄltĂĄs sem nagyon lesz belĂľle.
  A kÜzszolgålati televízió kitÜrt ablakai Ês megpÜrkÜlþdÜtt falai mindenesetre elgondolkodtatnak bennßnket arról, mit rontott el a most åtmenetileg fÊlhomålyba veszþ politikai elit a rendszervåltozås 16 esztendeje alatt. Mert, hogy valami nagyon el van k...va, az mår biztos, Ês erre nem a miniszterelnÜk ÜszÜdi beszÊde Êbresztette rå a honpolgårokat. Ebben a tårsadalomban szinte mindenki hordoz magåban olyan sÊrelmeket, melyek miatt egy ilyen kiÊlezett helyzetben akår elÊgtÊtelt is vehetne, de persze nem indul el 10 millió magyar utcakþvel a kezÊben, fradista sål mÜgÊ rejtve az arcåt valamelyik kÜzÊpßlet felÊ, amelyben sejtÊse szerint olyanok isszåk a kåvÊt, akik az þ sÊrelmeiÊrt felelþsek. Nem csak azÊrt nem teszi ezt minden honfitårsunk, mert azon túl, hogy elisszuk a kåvÊt a vÊtkesnek vÊlt tÊvÊsek, hivatalnokok, vagy pedagógusok elþl, mår úgysem tehetßnk semmit, hanem, mert szeretjßk a rendet, a bÊkÊt, a hÊtkÜznapok nyugodt folyåsåt. Igazåból mår majdnem el is felejtettßk ezeket a sÊrelmeket, mert råjÜttßnk, hogy nålunk a demokråcia tÜbbek kÜzÜtt annyiban kßlÜnbÜzik a diktatúråktól, hogy most majdnem minden pårt åt akar bennßnket k...ni, nem csak egy.
  Ez persze jó is valahol, mert közben felnõttünk a feladathoz, és igazi demokraták módjára nem hagyjuk magunkat megvezetni egyetlen politikai erõtõl sem. Odafigyelünk minden mondatra, nem engedjük el a fülünk mellett a kétértelmû kijelentéseket, megfigyeljük a szónokok gesztusait, melyek sok mindent elárulnak az illetõk pszichéjérõl. Érzékenyek leszünk minden rezdülésre, elolvasunk számtalan véleményt, egybevetünk, ütköztetünk, és kialakítjuk saját álláspontunkat. Magyarul, nem hagyjuk magunkat átverni. Amikor pedig megadatik a véleménnyilvánítás lehetõsége, elmegyünk szavazni, és, ha érdemesnek tartunk valakit arra, hogy elhiggyük a szavait, behúzunk egy ikszet a neve mellé. A baj csak az, hogy október 1-én már nem nagyon találunk a szavazólapon olyan nevet, jelet, amely mellé jó szívvel oda tudnánk biggyeszteni a bizalom ikszét.