Lassan, de biztosan elönt bennünket a szemét. Bárhol jár-kel az ember, lépten-nyomon szemétbe botlik. Közben azon gondolkodik, mi indíthatja a szemetelõket e galádságra. Ugyanaz, ami miatt felhasogatják a buszok üléskárpitját. A rontó szellem, amely alkotásra képtelen, tehát rombol. Így tudja azonosítani önmagát. Így éri el komfort érzetét. Mielõtt kezdené bárki is kiátkozni a hajléktalanokat, elmondom, nem õk azok. Sokkal inkább azok, akiknek futja a kólára, bigmek zacskóra, papír zsebkendõre, csokoládéra, cigaretta csikkre, s ki tudja még mire. Pedig a városkép felett nem a köztisztaságiaknak kell õrködniük. Mindenekelõtt az embereknek, lakosoknak, polgároknak. Különösen egy olyan város lakosainak, amely iskolaváros, és az 'Európa kulturális fõvárosa' megtisztelõ címre vágyik. Egy ilyen, magára adni akaró kultúrált város lakói, nem állíthatják ki magukról a primitívség bizonyítványát. Mert nincs külön magas kultúra városa, csak város van, lakóival egyetemben.