Jobbik: nem maradhat a szovjet megszállást dicsõítõ emlékmû a Szabadság téren
MTI
2014 January 02, Thursday
(MTI) - A Jobbik szerint nem maradhat a szovjet megszállást dicsõítõ emlékmû a német megszállást elítélõ emlékmû mellett a budapesti Szabadság téren, ezért arra kérik a kormányt, hogy helyezzék át a rákoskeresztúri Új köztemetõbe.
|
(MTI) - A Jobbik szerint nem maradhat a szovjet megszállást dicsõítõ emlékmû a német megszállást elítélõ emlékmû mellett a budapesti Szabadság téren, ezért arra kérik a kormányt, hogy helyezzék át a rákoskeresztúri Új köztemetõbe.
Az ellenzéki párt parlamenti frakciója nevében Hegedûs Lorántné képviselõ csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében alapvetõ fontosságúnak nevezte "minden, hazánkat megszálló idegen hatalmi törekvés elítélését", így Magyarország 1944. március 19-én történt német megszállását is. Közölték, helyénvalónak tartják, hogy épp a Szabadság terén, a székesfõváros szívében mementója legyen "a magyar történelmi alkotmányosság jogfolytonossága erõszakos megszüntetésének". A Jobbik szerint abszurd helyzetet teremtene ugyanakkor, ha e "nemzetgazdasági szempontból kiemelten kezelt" kormányzati cél megvalósulásával együtt a Szabadság téren továbbra is dicsõítené a szovjet megszállást az "önkényuralmi jelképektõl hemzsegõ obeliszk". Az egyetemes kegyeleti szempontok érvényre juttatása érdekében arra kérik a kormányzatot, hogy helyezzék át az úgynevezett szovjet hõsi emlékmûvet a rákoskeresztúri Új köztemetõ "a kommunizmusért, a népért éltek" parcellájába. Álláspontjuk szerint a tér helyreállítását s egyben városképvédelmi szempontok maradéktalan megvalósulását is szolgálná, ha az állami szuverenitás szimbólumát, a hajdani Országemlékmûvet az ereklyés országzászlóval és égtájszobraival visszahelyeznék eredeti helyére. A Magyar Közlöny keddi számában jelent meg, hogy Magyarország német megszállásának 70. évfordulójára emlékmûvet állítanak Budapest belvárosában. E szerint a kormány társadalompolitikai szempontból fontos célnak tartja, hogy Magyarország német megszállásának évfordulóra, 2014. március 19-re elkészüljön a megszállásra emlékeztetõ alkotás a Szabadság téren. Az emlékmû megvalósítását nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentõségû üggyé nyilvánították.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!