(MTI) - Történelmi jelentõségûnek nevezte a szerb miniszterelnök, hogy az Európai Unió illetékes miniszterei úgy döntöttek, januárban megkezdõdhetnek a hivatalos tárgyalások az ország uniós csatlakozásáról. A szerbiai politikusok többsége elégedett.
    A szerb közszolgálati televĂziĂłnak (RTS) adott interjĂşban Ivica Dacic kormányfõ kijelentette, hogy a brĂĽsszeli döntĂ©s törtĂ©nelmi esemĂ©ny, amelyre több generáciĂł várt, Ă©s amely sok "politikai garnitĂşra" cĂ©lja volt.
    Kiemelte azt is, hogy a Koszovóval való viszony rendezése nem jelenik meg a tárgyalások teljes folyamatában, csak bizonyos tárgyalási fejezeteknél, amelyek az igazságszolgáltatásra és alapvetõ jogokra, a jogérvényesülésre, a szabadságra és a biztonságra vonatkoznak. Szerbia egykori déli tartománya 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, amelyet Belgrád nem ismer el.
    Predrag Simic, a Belgrádi Egyetem Politikatudományi Karának professzora viszont éppen azt emelte ki egy tévéinterjúban, hogy a Koszovóval folytatott tárgyalások az egész folyamatra "árnyékot vetnek", ugyanis szóba kerülhet Koszovó státusa és függetlenségének elismerése.
    A szerbiai pártok többsĂ©ge ĂĽdvözölte a döntĂ©st. Az ellenzĂ©ki Demokrata Párt (DS) közlemĂ©nye szerint a brĂĽsszeli döntĂ©s azt is jelenti, hogy Szerbia visszafordĂthatatlanul halad az eurĂłpai demokráciák felĂ© vezetõ Ăşton. HozzátettĂ©k azonban, hogy a jogállamiság, a szĂłlásszabadság, a hatalom elosztása, a diszkrimináciĂłellenes fellĂ©pĂ©s Ă©s a tisztessĂ©ges választások mĂ©g mindig lezáratlan ĂĽgyet jelentenek a szerb társadalomban, de az Ă©rtĂĽk valĂł harcban az EU-csatlakozási tárgyalások hatalmas jelentõsĂ©ggel bĂrnak majd.
    Branko Ruzic, az európai integrációért felelõs tárca nélküli miniszter szerint a csatlakozási tárgyalások 4-5 évig tarthatnak, de nem kizárt, hogy lesznek még akadályok. "Minden akadályt átugrottunk, például a hágai törvényszékkel folytatott együttmûködést is. Ennek a folyamatnak a lezárásaként megkötöttük a brüsszeli megállapodást. Minden országnak vannak problémái. Horvátországnak például a Szlovéniával szembeni rendezetlen határkérdés jelentett problémát" - emelte ki a miniszter.
    A jobbközĂ©p Szerbiai Demokrata Párt nem ennyire elĂ©gedett, Ăşgy vĂ©lik, hogy a tárgyalások januári megkezdĂ©se szerb Ă©rdekeket sĂ©rt. SzerintĂĽk Szerbia olyan folyamatba ment bele, amelyrõl nem lehet tudni, hova vezet. Slobodan Samardzic, a párt alelnöke szerint az uniĂłs tagság "nem bizonytalan, hanem biztosan lehetetlen". Az RTS-nek nyilatkozva a politikus kifejtette: az EU olyan mĂ©ly válságban van, hogy nem tudja fizetni a bõvĂtĂ©s költsĂ©geit. "Az EU zárva van a csatlakozások elõtt. A tárgyalások örökkĂ© fognak tartani" - mondta Samardzic, majd azzal nyomatĂ©kosĂtotta álláspontját, hogy Törökország Ă©vek Ăłta tárgyal BrĂĽsszellel, Ă©s MontenegrĂł is kĂ©t Ă©ve kĂ©szĂĽl arra, hogy megnyissa az Ăşjabb tárgyalási fejezeteket.
    A koszovĂłi sajtĂł ezzel egy idõben elĂtĂ©lte a döntĂ©st Ă©s Catherine Ashtonnak, az EU kĂĽl- Ă©s biztonságpolitikai fõkĂ©pviselõjĂ©nek a pozitĂv jelentĂ©sĂ©t a Belgrád Ă©s Pristina közötti tárgyalásokrĂłl. A Koha Ditore cĂmĂ» koszovĂłi lap szerdán azt Ărta, hogy Ashton jelentĂ©se "sokkolta" Pristinát, mert az hamis informáciĂłkat is tartalmaz. SzerintĂĽk egy ilyen pozitĂv jelentĂ©snek csak az volt a cĂ©lja, hogy Szerbiával mindenáron megkezdhessĂ©k a csatlakozási tárgyalásokat.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!