Bevezetik az elvárt adót Szlovákiában
MTI
2013 December 03, Tuesday
(MTI) - Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás kedden az új jövedelemadó-törvényt, amely egyebek mellett bevezeti a vállalkozásoknál az elvárt adó intézményét.
|
(MTI) - Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás kedden az új jövedelemadó-törvényt, amely egyebek mellett bevezeti a vállalkozásoknál az elvárt adó intézményét.
A törvényjavaslatot parázs vitát követõen a baloldali kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) 81 képviselõjének igen szavazatával, 54 ellenszavazat és 4 tartózkodás mellett, harmadik olvasatban is jóváhagyta kedden délelõtt a 150 fõs pozsonyi parlament. A szlovák parlamenti ellenzék és a vállalkozói körök által is sokat bírált jogszabály jövõ januártól a jelenlegi 23 százalékról 22 százalékra csökkenti a társasági nyereségadót, de bevezeti az elvárt adó intézményét. Az elvárt adót Szlovákiában a veszteséget kimutató vagy nullszaldós vállalatoknak, illetve azoknak a cégeknek kell fizetniük, amelyek adója nem ér el egy meghatározott összeget. Ennek az éves összege az egyes vállalati formák, illetve a cégek bevételének függvényében 480 eurótól (mintegy 140 ezer forint) 2880 euróig (mintegy 900 ezer forint) terjed. Az adó legmagasabb összegét az évi fél millió eurónál magasabb bevételt kimutató cégeknek kell majd befizetniük az államkasszába. Ezt az adót elõször 2015-ben kell majd befizetniük az érintetteknek a 2014-es adóév alapján. Az intézkedéstõl megközelítõleg évi 112 millió euró többletbevételt remél a szaktárca, amely szerint az új jogszabály jelentõs mértékben visszaszorítja majd az adóelkerülést. A pénzügyi tárca álláspontja szerint bevezetését az is indokolttá tette, hogy adataik szerint Szlovákiában a cégek 60 százaléka nem fizet társasági nyereségadót. A törvény ellenzéki bírálói szerint, az általuk csak "veszteségadónak" nevezett adókötelezettség bevezetése alkotmányellenes, mivel az azt bevezetõ törvény véleményük szerint visszamenõleges hatállyal módosítja azokat a szabályokat, amelyek alapján a cégek eddig leírhatták veszteségeiket az adóalapjukból. Ezen véleményükre alapozva ellenzéki képviselõk jelezték: még kedden egyeztetnek, és várhatóan alkotmánybírósághoz fordulnak a jogszabály miatt.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!