(MTI) - Ezer elítélt elhelyezésére alkalmas börtön építését kezdeményezi Balassagyarmat önkormányzata a kormánynál, a képviselõ-testület egyhangúlag fogadta el a javaslatot - tájékoztatta az MTI-t Balassagyarmat alpolgármestere.
Csach Gábor (Fidesz) elmondta: az önkormányzat a javaslatban azzal érvel, hogy a jelenlegi túlzsúfolt fegyház és börtön külterületre költöztetésével hasznosítható lenne a mostani, a belvárosban található börtön és a mellette lévõ Vármegyeháza is gazdasági, kulturális és mûvészeti célokra. Az új börtöntõl pedig több száz új munkahelyet is remélnek - tette hozzá.
Az önkormányzati javaslatban azt írták, hogy nemzetközileg is kiemelkedõ jelentõségû lehetne a két összefüggõ klasszicista épület, a történelmi emlékhely rangú 1835-ös egykori Vármegyeháza és a hozzá kapcsolódó, 1845-ben épült börtön több tízezer négyzetméteres ingatlantömegének közös fejlesztése, ám ennek elõfeltétele a börtön és az ott mûködõ gyár külterületre költöztetése.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy az új büntetés-végrehajtási kódex megalkotásáról szóló kormányhatározat a zsúfoltság csökkentése érdekében meghatározta, hogy 4000 új fogvatartotti helyet kell kialakítani Magyarországon, ami régi intézetek bõvítését és egy új építését jelenti.
Ezt az ezer fogvatartottra méretezett büntetés-végrehajtási intézetet Észak-Magyarországon tervezik megépíteni, és erre ideális hely volna a Balassagyarmat által a belvárosi ingatlanok kiváltásaként ingyen felajánlott, üresen álló bel- és külterületi terület - tette hozzá.
Az önkormányzat javaslatában arról is írt, hogy megépítése óta túlzsúfolt a Balassagyarmati Fegyház és Börtön. 321 rab helyezhetõ el benne, de évtizedek óta 450-550 fogvatartottal mûködik. Emellett a börtön területén mûködik az Ipoly Cipõgyár Kft., a város harmadik legnagyobb foglalkoztató cége, és a zárt épülettömeg már nem ad módot a társaság fejlesztésére.
A város, a börtön és a cipõgyár közös érdeke lenne az új helyre költözés - teszik hozzá, hangsúlyozva, hogy "a város területén belül", mivel Nógrád megye abban a sajátos helyzetben van, hogy nem a megyeszékhelyen, hanem Balassagyarmaton mûködik a törvényszék és a megyei fõügyészség is.
Az újjászületõ Vármegyeháza-börtön épületegyüttes a határon átnyúló, térségi gazdasági, kulturális, mûvészeti élet fõ szervezõközpontja lehet, egy európai rangú börtönmúzeum vagy akár egy luxus börtönhotel pedig igazi kuriózum lehetne - fogalmaztak.
Az önkormányzat ingyen biztosítaná a szükséges területet, mert azzal számol, hogy legalább 500 új - hivatásos és civil - munkahelyet jelentene a városban a börtönberuházás.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!