(MTI) - Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerdán élesen visszautasította a Fidesz több politikusának napokban ellene és a szövetség más vezetõje ellen intézett megnyilatkozásait. Deutsch Tamás EP-képviselõt Twitter-huszárnak nevezte, míg Kocsis Máté józsefvárosi polgármesternek, a Fidesz kommunikációs igazgatójának azt üzente, a focival kapcsolatban fogja be a száját, annyi terület van, ahol - "mint a Fidesz szóvivõje" - "tud hazudni".
"Olyan mélyen még nem tartunk, hogy a vádaskodásaira válaszoljak, azt azonban megjegyezném, hogy akkor tenné a legjobbat a magyar labdarúgással, ha Brüsszelben sikerülne eladnia a minisztersége végén beszerzett beléptetõ kapunak nevezett fémlapokat, amik még mindig a raktárban állnak" - mondta Csányi Sándor sajtótájékoztatón Deutsch Tamásnak, a MTK elnökének pénteki üzenetével kapcsolatban, amelyben az európai parlamenti képviselõ távozásra szólította fel az elnököt és Vági Márton fõtitkárt, akik szerinte elherdálják az állami pénzeket.
Csányi mindehhez hozzátette, hogy kedden levelet írt Simicskó Istvánnak, az Emberi Erõforrások Minisztériuma sportért felelõs államtitkárának az utánpótlásnak adott pénzek felhasználásának ellenõrzésérõl, jelezve, hogy az MLSZ segít ebben az Nemzeti Sportközpontoknak, ha szükséges. Megjegyezte azt is, hogy mivel Deutsch Tamás csak egyetlen klubnál szerezhetett tapasztalatokat a herdálásról, kezdjék az ellenõrzést annál a klubnál.
Az MLSZ vezetõje Kocsis Máté közelmúltbeli Facebook-bejegyzésére - amelyben a holland-magyar meccs után a fideszes politikus azt írta, "Gyalázat, szégyen, szánalom! Egervárinál nem szabad megállni..." - úgy reagált, hogy nem annak a kerületi polgármesternek kellene a futballal kapcsolatban kritikát megfogalmazni, aki egyetlen futballpálya létrehozását sem kérte és szorgalmazta, így a VIII. kerületben a rendszerváltáskor rendelkezésre álló 6 pályából mostanra négy maradt.
Wintermantel Zsolt újpesti polgármester szintén támadta az MLSZ vezetését. Vele, mint Csányi Sándor elmondta, folyamatos levelezésben áll a szövetség. "Sajnos azt kell mondanom, hogy sosincsen igaza" - tette hozzá az MLSZ-elnök.
Csányi Sándor kérdésre elmondta, hogy Orbán Viktorral telefonon beszélt a múlt pénteki holland-magyar mérkõzés után, és a kormányfõ "nem szólította fel lemondásra". "Orbán Viktorral régóta kiegyensúlyozott a kapcsolatom, és most is az" - mondta. Megjegyezte: a devizahitelesek reakcióihoz képest a mostaniak szinte semmiségnek tûnnek.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!