(MTI) - Tárgyalásokat kell kezdeni a Nemzetgazdasági Minisztériummal az önkormányzati rendszer még meglévõ adósságának rendezésérõl, hogy 2014-re lezárják az adósságkonszolidációt - mondta Kósa Lajos (Fidesz), a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Debrecen polgármestere keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
    Kifejtette: a jelenlegi kormányzati ciklus egyik nagy feladata az önkormányzatok adósságának rendezése volt, hiszen úgy eladósodtak, hogy az már a mûködésüket veszélyeztette. Ennek elsõ lépése volt, hogy az állam teljesen átvállalta a megyei önkormányzatok, majd az ötezer lakos alatti települések adósságát, az ötezer lakos felettiekét pedig 40-70 százalékban - emlékeztetett.
    KĂłsa Lajos közölte: mivel az ötezer lakos feletti önkormányzatoknál továbbra is jelentõs adĂłsság van, lehetõvĂ© tettĂ©k, hogy ha a tartozás 7 százalĂ©kát a bank befizeti a központi költsĂ©gvetĂ©sbe, a teljes adĂłsságot átvállalja az állam az önkormányzattĂłl, Ăgy akár az egĂ©sz adĂłsságállomány átkerĂĽlhetett volna az államhoz.
    A törvĂ©nyalkotĂł ezzel a megoldással abbĂłl indult ki, hogy a központi költsĂ©gvetĂ©s sokkal jobb adĂłs, mint az önkormányzat, vagyis egy jobb adĂłs lĂ©pett volna a rosszabb helyĂ©be, Ăgy a bank jobban járt volna, ezĂ©rt kellett volna a 7 százalĂ©kot befizetnie - magyarázta. Hozzátette: mindez a magyar állam adĂłsságpozĂciĂłját nem Ă©rintette volna, mert 2010-tõl az önkormányzatok adĂłsságát a központi adĂłssághoz kell hozzászámolni.
    A fideszes politikus hangsĂşlyozta: a finanszĂrozĂł bankok azonban azt mondták az önkormányzatoknak, hogy csak akkor mennek bele ebbe a megoldásba, ha az önkormányzat kifizeti a 7 százalĂ©kot helyettĂĽk. Szeptember vĂ©gĂ©ig lehetett volna Ă©lni ezzel a lehetõsĂ©ggel, de nem tudnak olyan esetrõl, hogy valamely bank jelezte volna, hogy befizetnĂ© a 7 százalĂ©kot - jegyezte meg.
    KĂłsa Lajos elmondta: ezĂ©rt szeptember 7-Ă©n a kormány benyĂşjtotta a 2013. Ă©vi költsĂ©gvetĂ©s mĂłdosĂtására vonatkozĂł javaslatát, amelyben ezt az adĂłsságkonszolidáciĂłs eszközt lezárnák, ez az Ăşt a továbbiakban nem lenne járhatĂł az önkormányzatoknak. Semmi Ă©rtelme ennek a mĂłdszernek, ha a bankok nem hajlandĂłk fizetni - mutatott rá.
    Úgy vĂ©li, mivel a bankok nem Ă©ltek a felkĂnált lehetõsĂ©ggel, másik adĂłsságkonszolidáciĂłs megoldást kell kidolgozni. Tárgyalásokat kell kezdeni a Nemzetgazdasági MinisztĂ©riummal, hogy rendezhessĂ©k az önkormányzati rendszer mĂ©g meglĂ©võ adĂłsságát - közölte.
    A politikus elmondta: 2014-ben kezdõdik a következõ hĂ©tĂ©ves költsĂ©gvetĂ©si ciklus az EU-ban, Ă©s az uniĂłs fejlesztĂ©si programok megvalĂłsĂtása kerĂĽlhet veszĂ©lybe, ha az adĂłsságuk miatt az önkormányzatok nem tudják finanszĂrozni a fejlesztĂ©sekhez szĂĽksĂ©ges önrĂ©szt.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!